“Mifune Sógun”, a szupersztár

Mifune sógun, a szupersztár

Japánul úgy mondják: dái-sztár. A neve fogalom a nemzetközi filmvilágban. Magányos igazságtevő, vagy győző hadvezér: Mifune Toshiró a középkori szamurájromantika mai megszólaltatója.
A művész civilben, páncél, kard és bajusz nélkül se kevésbé félelmetes jelenség. Mosolyog, de sötét szeme szigorúan csillog, s érces hangjára ijedten összefutnak a szomszédban.
A mester a Velencei Filmfesztiválon három Grand Prix díjat és Akadémia díjat kapott, kétszer elnyerte a Legjobb Férfialakítás címet, s további díjakat kapott New Yorkban, Londonban, Berlinben, Moszkvában, Lisszabonban. A Los Angele-i Kalifornia Egyetem pedig díszdoktorává avatta.

Mifune

– Árulja el, mi a siker titka, hogyan lett Mifune Toshiróból világsztár?

– Tréfásan úgy mondhatnám, hogy egy mozgalmas élet és némi félreértés árán. Mozgalmas életem a mai Kínában kezdődött, a félreértés Tokióban történt.

– Ezek szerint a Ön a felkelő napot nem a Felkelő Nap Országában látta meg először?

– Apám japán volt, orvosnak készült, de mert bolondult a fotózásért egy kalandos utazás végén Kínában kötött ki, ahol fényképészetet nyitott. Így én már Kínában születtem 1920-ban, Csintaoban. Suttyó koromban apámnak segédkeztem, de a gondtalan élet nem tartott sokáig, húsz éves koromban besoroztak a mandzsúriai hadsereg gyalogságába.

– Jó iskola a kínai hadsereg egy leendő szamurájnak?

– Hihetetlen mostoha körülmények között éltünk, a markunk kérgesebb volt, mint a kubikusoknak. A szamurájtörténeteknek értelme van, a jó küzd a rossz ellen, de ez a háború egy fölösleges öldöklés volt.

– Hogyan került Kínából Japánba?

– 1946-ban leszereltem, és elhatároztam, hogy új életet kezdek apám szülőföldjén. A szüleim nem éltek már akkor, rokonaimról nem tudtam, s naphosszat Tokió utcáin bolyongtam. Egy hirtelen ötlettel bementem az akkori legnagyobb filmgyárba, a Tohoba, és jelentkeztem operatőrtanulónak.

– Ekkor történt az életét meghatározó tévedés.

– Úgy ám! A jelentkezési lapom a színészjelölteké közé keveredett, és engem az ő zsűrijük elé idéztek. Magam a cseréről mit sem tudván ugyancsak meglepődtem, amikor felszólítottak, hogy nevessek. Azt hittem, hogy nehéz helyzetemen gúnyolódnak és a bolondját járatják velem. Egy méregbe jött őrmester stílusában olvastam be a “díszes társaságnak”. Mondanom se kell, mennyire megdöbbentek, csak a rendező örvendezett: “Akinek ilyen őszinte érzelmei vannak, az a filmszerepeket is szenvedéllyel fogja játszani”. A többiek kifogására, hogy valóságos vadember vagyok így érvelt: “Sebaj, majd vadember szerepeket osztunk rá”. Így csöppentem az utcáról egyenesen a “Bolond idők” főszerepébe.

– Hogyan sikerült az első színészi próbálkozása?

– Még magamon viseltem a katonáskodás durva nyomait. Egy fiatal útonálló szerepét kaptam. Mit mondjak… mintha nekem írták volna.

– Azután a sors összehozta a legendás Kuroszawa Akira filmrendezővel. Jól tudtak együttműködni?

– Azt hiszem. Számtalan filmjében kaptam főszerepet. Játszottam a Testőr-ben, A hét szamuráj-ban, a Vihar kapujá-ban, a Rőtszakálú-ban és a Dosztojevszkij regényéből készült Félkegyelmű-ben. Számtalan nemzetközi díjat kaptunk, úgy tűnik, ez egy gyümölcsöző együttműködés volt.

– A nálunk is nagy sikerrel vetített “A hét szamuráj” ma filmtörténelem. Negyven év távlatából hogyan ítéli meg a fiatal Mifune játékát?

– Egy kicsit restellem azt a nagy rohangászást és ordibálást, amit akkor csaptam, de mit tegyek, ez volt rám kiosztva. Parasztlegényt alakítottam, aki árvaságra jutva rablók ellen induló szamurájokhoz csatlakozik, hogy igaz ügy szolgálatába állítsa az életét. A történet szerint csak hat szamuráj volt, mert engem a többiek nem fogadtak be.

– 1980, világhír. James Clavel Nobel-díjas író művéből amerikai-japán koprodukcióban elkészült a Sógun c. film. Az EMI-díjas alkotásban olyan élethűen játszotta a japán nemesi méltóságot, hogy az óta is minden sógun-alakításhoz önt hívják. Az utóbbi években számtalan külhoni filmben szerepelt. Szeret külföldiekkel együtt játszani?

– Való igaz, hogy sok közös munkánk van, de nem én keresem velük a kapcsolatot, ők hívnak.

– Ez azt jelenti, hogy esetleg filmezne Magyarországon is?

– Miért ne? Mindig érdekelt a Magyar Rapszódia hazája, és ázsiai származásunk révén egy kicsit rokonok is vagyunk.

– Végezetül üzen-e valamit a magyaroknak?

– Kívánom, hogy Magyarországon is jólétet teremtsenek mielőbb. Ne fáradjanak bele, küzdjenek, győzzenek!

-Köszönjük, Mifune úr! Kívánjuk, hogy Ön is mindig győzzön. A mozikban ott leszünk!”

Mifune


Ajánlott bejegyzések