You are here

Méltatta az országa anyanyelvi és etnikai homogenitását, meghurcolták a japán miniszterelnök-helyettest

Bocsánatot kellett kérnie kedden Aszo Taro japán miniszterelnök-helyettesnek, mert előző nap arról beszélt, hogy Japán 2000 éve nyelvileg és etnikailag egységes. Bírálói szerint ezzel a kijelentésével semmibe vette az országban élő nemzeti kisebbségeket, például az ország északi részén élő ainukat.

Ha olyan megjegyzést tettem, amely félreérthető volt, akkor ki kell igazítanom, amit mondtam – fogalmazott a politikus a keddi sajtótájékoztatón.

A római katolikus vallású Aszo előző nap egy fukuokai rendezvényen tette a felháborodást kiváltó megjegyzését, hogy JApánon kívül nincs más ország, amely 2000 évig fennállt egyetlen nyelvvel, egyetlen közös etnikai csoportként, egyetlen dinasztiával.

Következő nap viszont már pontosított az állításán. Mint mondotta, valójában arra gondolt, hogy Japán azért szerencsés ország, mert hosszú történelme alatt nem kellett népvándorlással vagy idegen megszállással szembenéznie.

Hírdetés
Hírdetés

Az ainuk őshonos nemzeti kisebbség Japánban; az ország északi részén, Hokkaido szigetén élnek, valamint régebben az ország északi részéhez tartozó Kuril-szigeteken és az Oroszországhoz tartozó Kamcsatkán is volt életterük. A kormányzat tavaly májusban törvényt fogadtatott el a parlamentben, amely kiemelten védi az ainu kultúrát. Aszo kedden ezzel kapcsolatban közölte, hogy hétfői kijelentésével esze ágában sincs semmibe venni a kormány hivatalos álláspontját.

Nakano

Inter Japán Magazin

Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: