Ön most itt van:

Magas rangú észak-koreai tisztviselők tárgyalhatnak Pekingben

Az észak-koreai állami hírügynökség később arról számolt be, hogy Ri Phenjanból Laoszba látogat. 

Mindeközben Kim Hjan Dzsun, Észak-Korea moszkvai nagykövete – miután rövid időre hazalátogatott – kedden szintén Pekingbe utazott. A Kyodo szerint elképzelhető, hogy a nagykövet Phenjanban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető állítólagos moszkvai látogatását készítette elő.

A két észak-koreai küldött látogatásával egy időben Pekingben tárgyal Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja is.

Miután Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Unnal folytatott februári csúcstalálkozóján a két vezető nem jutott megállapodásra Észak-Korea atommentesítése és az ország ellen kivetett szankciók ügyében, szakértők szerint Phenjan többoldalú diplomáciai tevékenységbe kezdett annak érdekében, hogy meggyőzze a nemzetközi közösséget a rá kivetett szankciók enyhítését illetően.

Kína Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, Phenjan Pekinggel bonyolítja a külkereskedelmének mintegy 90 százalékát. Bár a Koreai-félsziget atommentesítésének elősegítésére Kína is bevezetett bizonyos szankciókat Észak-Korea ellen, Washington azzal vádol egyes kínai hajózási társaságokat, hogy különböző szállítmányokkal látják el Észak-Koreát.

Állítása szerint Peking azonban a nemzetközi követelményeket betartva jár el. Egy kedden kiszivárgott, az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett jelentés szerint például egy 2017-ben született megállapodás betartása érdekében a kínai hatóságok az országban dolgozó észak-koreai vendégmunkások több mint felét hazaküldték. A megállapodás értelmében az év végéig minden észak-koreai vendégmunkást haza kell telepíteni azért, hogy ne szerezhessenek külföldi valutát az észak-koreai hatóságok számára. A kínai jelentés pontos számokat ugyan nem tartalmazott, de amerikai becslések szerint mintegy nyolcvanezer észak-koreai vállalhatott munkát Kína, míg további harmincezer Oroszország területén, mellyel megközelítőleg 500 millió dollár (140 milliárd forint) értékű külföldi valutához juttathatták a phenjani vezetést.

MTI nyomán

Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: