Lightosan, mégis teljes erőbedobással készülnek

2013. szeptember 10. kedd
Írta:

Augusztus 23-tól 31-ig Esztergomban táboroztak az utánpótlás kick-box válogatott light-contact szabályrendszerben versenyző sportolói. A Zrínyi Miklós vezette táborban az Esztergomi KBSE és a Nyergesújfalu SE fiatal reménységein kívül a Titán SE-ből, a Hegyesi SE-ből, és a szegedi Combat-ból érkeztek versenyzők, akik napi két edzéssel készültek az Utánpótlás Európa-bajnokságra. A 15 ifjú titán 150 négyzetméter tatamin közel 1500 percet töltött edzéssel.

– Ismét egy sikeres tábort tudhatunk magunk mögött. Szokásunkhoz híven a light-contact és a kick-light szabályrendszerekre készülő versenyzőket tréningeztük. A fiatalok nagyon jól dolgoztak, kivétel nélkül teljesítették a tőlük elvártakat. Mindent megtettek, hogy felkészülésük a megfelelő ütemben folytatódhasson a nyári táborok után. Szerencsére sérülések is csak kis mértékben nehezítették a munkájukat. A mi dolgunkat megkönnyítette, hogy az edzéseken esetenként három edző is jelen volt. Olasz Attila, Szántó Sándor és Hirsch Viktor végig segédkeztek az edzések levezetésében és a versenyzők felkészítésében. Szeptember első napjaitól mindenki saját klubjában folytatja az edzéseket és 15-én már utazunk is a lengyelországi Krynica-Zdroj városba. – Zrínyi Miklós, a Magyar Kick-box Válogatott Szakmai Igazgatója.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...