Ön most itt van:

Lékó Eszter: A felkelő Nap sugarai amelyek elértek minket

 

avagy a magyar-japán kapcsolatról

 

Két kicsi ország a világ két különböző pontján. Nem egy a földrajzi elhelyezkedés, a kultúra, a szokások, sőt még az írásunk sem hasonlít. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy nincs semmi kapcsolat. Vagy még is lenne valami láthatatlan kötelék, ami összeköti ezt a két népet, a magyart és a japánt? Ha jobban belegondolunk, kell legyen valami! Bár régen megelégedtem annyival, amit az iskolában mondtak nekünk a magyarok származásáról, most így felnőttfejjel azért elgondolkoztam ezen. Véletlen lenne az, hogy annyi magyar ember- köztük én magam is- érdeklődik Japán vagy a szomszédos országainak kultúrája iránt? Talán, hogy ez tisztázódjon, sokkal mélyebbre kellene ássunk a történelemben, mint azt gondolnánk.

Mit is tanítanak nekünk a magyar őshazáról a történelem órákon? Belső- Ázsiából jöttünk az Urál-hegységtől és ha a nyelvünket tekintjük akkor a finnugor nyelvcsaládba tartozunk, amit számos kutatás alátámaszt. Ugyanakkor számos cikket olvashatunk arról is, hogy lehet más magyarázat is a magyar eredetre. Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a hunok leszármazottjai vagyunk és vannak, akik származás alapján inkább a japánokhoz vagy kínaiakhoz sorolna. Ez utóbbi miatt hajtott a vágy, hogy többet tudjak meg erről. Négy órát töltöttem el az egyetemem hatalmas könyvtárában, egy olyan dolog után kutatva, ami talán csak egy feltevés, de ha az is és nem találok semmit akkor legalább azt elmondhatom, hogy rengeteg időt tudtam eltölteni egyik kedvenc hobbimmal, az olvasással. Azonban, ha nem találtam volna semmi érdekest bele se kezdtem volna ebbe az írásba.

Számos könyvet átlapoztam. A kezembe került egy olyan könyv, amelynek a szerzője, Edwin O. Reischauer, nagy részletességgel ír Japánról. Igaz, ebből még nem következtethettem semmiféle kapcsolatra hiszen csak Japán alakulásáról és fejlődéséről írt, de minden egyes mondata megfogott. Leírta, hogy a japán nép mennyire szorgalmas, írt arról is hogy elszigeteltsége miatt milyen hátrányokkal indult, a kultúráját tekintve sok mindent a kínaiaktól vett át, de eközben még is az egyik legsajátosabb kultúrát hozta létre. Szó szerint idézve ezt írta az író: „A földrajzi elszigeteltség és a nyelvi különállás a japánokat igen öntudatossá tette.” ( Reischauer , 2000)

A másik könyv, amit kiemelnék és tulajdonképpen ebben volt ez az apró dolog, ami talán egy kicsiny „jel” lehet, hogy nem is gondolták rosszul azok, akik azt mondták, hogy rokonságban álhatunk a japánokkal. Ez a könyv már a magyarok őstörténetével foglalkozott. A szerző, Bakay Kornél, könyvében leírta, hogy Kína belső területein folytatott kutatások igen érdekes eredményeket hoztak. Ősi sírokat tártak fel, amelyekben magyar temetkezésre utaló bizonyítékokat találtak. Illetve ahogy megvizsgálták az oda temetett személyt, megállapították, hogy turanid embertípusú személyről volt szó. Hogy miért is lényeges ez?

És milyen is a turanid vagy turáni típusú ember?

A férfiak átlagmagassága 167 cm, a nők ennél jóval alacsonyabbak. Arc egy kissé széles, jellemzően kicsi a szemrés, a járomcsontok kissé előre állnak, a szem és a hajszín is barna. Bár ezek a jellemzők a ma is Ázsiában élőkre vonatkoznak. A sírban talált személy ugyan ezen tulajdonságokkal rendelkezett csak a haja szőkés, a szeme pedig kék volt. Legalábbis erre következtettek a kutatók. Ami érdekes, hogy a honfoglalás idején a magyarok több mint 25%-a volt és ma körülbelül 31%-a turanid típusú. (Bakay, 1997)

 Talán kicsi számnak tűnik, de ez már egy bizonyíték lehet arra, hogy tényleg rokonok vagyunk csak a honfoglalás elszakított minket. És ahogy bekerültünk ebbe a közegbe, ahol most is élünk, ez alakított át minket, mint embertípusban mint kultúrában és erkölcsileg.

Felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha ott maradunk? Hasonlóak lettünk volna a japánokhoz? Mára már mi is ugyan olyan fejlett ország lennénk?

Úgy gondolom, hogy ezek a kérdések örökre válasz nélkül maradnak. De sok magyar szeretne ilyen kultúrában élni, sok barátom és ismerősöm- akik szeretik Japánt- azt mondták, hogy a kultúra vonzza őket, illetve azt is megemlítették, hogy a japánok annak ellenére, hogy elég modernek és fejlettek lettek, a hagyományaikat ugyanúgy ápolják és tisztelik.

Miután kijöttem a könyvtárból úgy éreztem mintha valami rendkívül fontos felfedezést tettem volna, rengeteg új gondolatom volt a témával kapcsolatban és a későbbiekben újabban megfogalmazódó kérdéseimre kerestem a választ.

Mikortól beszélhetünk valódi kapcsolatról a két ország között?
Milyen magyar embereket érdekelt még ennyire ez az ország?
Ők milyen véleménnyel voltak a japánokról?
És a japánok mióta tekintenek minket testvérnépnek?
Vajon ők is olyan nagy csodálattal tekintenek a mi nemzetünkre, mint mi az övékre?
Hol tart ma a japán- magyar kapcsolat?

Ezekkel a kérdésekkel egy újabb izgalmas kutatás vette kezdetét….

Időben igen nagyot kell ugrani, hogy elérkezzünk az első fontos lépéshez, amit közösen tettünk meg a japánokkal egymás felé.

1869-et írtak amikor az első diplomáciai kapcsolat létrejött. Igaz, ezt se mondhatjuk teljes mértékben japán-magyar „szövetségnek”, hiszen 2 évvel ezelőtt az esemény előtt történt meg a kiegyezés. Így hivatalosan az Osztrák-Magyar-Monarchiával léptek közös útra. Ez egészen az első világháborúig tartott.

Ha már az 1800-as évek vége és 1900-as évek eleje, megkell említeni két magyar írót, akik nagyon sok japán művet fordítottak le magyarra. Talán ezért is kezdtek el a későbbiekben érdeklődni a másik ország kultúrája és vallása iránt.

Hamvas Béla és Weöres Sándor neve ismerősen csenghet néhányaknak, azonban az már talán egy új információ lehet kettőjükről, hogy mennyit foglalkoztak a buddhizmussal. Nem véletlen, hogy ők ketten nagyon jó barátok voltak. Weöres Sándor által írt, A teljesség felé c. művet már teljesen áthatja a buddhizmus filozófiája.

A világháborúban azonban elég érdekes helyzet állt elő. Japán azon országok között lépett fel, akik ellen mi magyarok is harcoltunk. Nem csoda, hogy egy kicsit zavartan állt mindkét fél a fennálló helyzet előtt.

Ahogy a nemzetek egyre jobban belemasíroztak a világháborúba, úgy vált egyszerre jelentéktelenné az, hogy megmarad-e a jó viszony a két ország között. Azonban az élet úgy hozta, hogy egy pillanatra se feledkezzünk meg egymásról.

Akik nem tértek haza, azok vagy a csatatéren vesztették életüket vagy valamelyik fogolytáborban várták a megváltó halált. Talán sok magyar ember is- akiket az oroszok hurcoltak el Szibériába- így járt volna, ha a sűrű sötét felhő mögül nem bújt volna elő egy reménysugár.

 Mezey István egy volt e sok magyar közül, aki az oroszok keze alatt szenvedett.

Később, 1939-ben írt arról, hogy minek is köszönheti azt, hogy élhet, Az igazi japán c. könyvében.

A táborban rettenetes körülmények között „éltek”. Így ír erről az író:

A szibériai táborokban a magyar hadifoglyoknak a kenyér, a fűtött szoba, a testet betakaró rongynál is jobban hiányzott: a betű. Magyar könyv nem juthatott el hozzájuk. A magyar életakarat, a magyar leleményesség azonban nem hagyta el hadifoglyainkat. Ha nem volt magyar könyv, hát csináltak. Egy-két Petőfi-költeményre mindenki emlékezett. Ezeket szép sorjában lemásolták.” (Mezey, 1939)

Ez volt az, ami életben tartotta őket. Petőfi hősiességére gondoltak és ez adott nekik erőt.

1918-ban azonban megjelentek az első napsugarak a magyar foglyok életében.

„Ótani tábornagy parancsnoksága alatt partra szállott Vladivosztokban a japáni expedíciós hadsereg, hogy a Bajkál-tóig megtisztítsa Szibériát a bolsevikoktól. A japáni hadsereg védelme alá vette a távolkeleti hadifoglyokat is, s nemcsak ruhával, élelemmel látta el őket, hanem lelki szükségleteikről is gondoskodott. Elsősorban is a megszálló japán csapatok tisztjei bajtársként közeledtek hozzájuk, ellentétben az oroszokkal, a fehérekkel és vörösökkel egyaránt, akik emberszámba sem vették őket. A japán tisztek élénk összeköttetésben álltak a magyar hadifoglyokkal, különösen érdeklődtek minden iránt, ami magyar, így kerültek elő a dupla fedelű katonaládákban féltve őrzött „Petőfi-kéziratok”.” (Mezey, 1939)

Így ír Mezey István arról a népről, akik segítő jobbját nyújtotta nekik.

Ezután a japánok érdeklődve hallgatták a Petőfiről szóló történeteket, ami annyira mélyen meghatotta őket, hogy a mai napig nem feledik a mi Petőfi Sándorunkat.

Miután Mezey társaival együtt Japánon keresztül hazatértek sosem feledték azt a barátságot, amit a japánoktól kaptak.

  1. június 1-én megalakult a Magyar-Nippon Társaság. A társaságot azon hadifoglyok alapították, akiket 6 évvel azelőtt a japánok „szabadítottak ki”. Céljuk az volt, hogy fenntartsák a kulturális kapcsolatot a magyar és a japán nép között.

A Nippon- Társaság történetével Farkas Ildikó Mária foglalkozott részletesebben. Ő így írt egyik cikkében a társaság tevékenységéről:

Az ismeretterjesztő előadások tartása képezte a társaság egyik fő működési területét. Az előadások témája részben kapcsolódott a turánizmushoz, de nagyobb részük inkább ismeretterjesztő célokat szolgált, ismertetve a korabeli Japán viszonyait, történetét, művészetét, szokásait. A művészeti estek, kiállítások rendezése is fontos része volt a társaság működésének. E rendezvények – japán zenei bemutatók, művészeti kiállítások, japán művészek fellépései – nagy érdeklődésre tartottak számot a korabeli közönség körében.”  (Farkas, 2007)

Mindeközben Japánban is megalakultak társaságok. Rengeteg verset fordítottak le Petőfi Sándor írásai közül. Mezey István japánkutató révén figyelemmel kísérte a Japánban zajló eseményeket is.

Petőfi lelkes japáni híveinek száma évről-évre szaporodik, ugyanannyira, hogy 1936. január 14-én már külön egyesületbe is tömörültek: megalakították a Japáni Petőfi Társaságot (Dai-Nippon Petőfi Kyókai.)…… Az első japán Petőfi-kötetnek meglepően nagy sikere volt. A nagy japán napilapok csaknem kivétel nélkül hosszasan ismertették, a Keirioka (Világ) című irodalmi folyóirat pedig szemelvényeket mutatott be belőle, közölte Petőfi arcképét és kiskőrösi szülőházának képét. Hogy mennyire meghódította Petőfi a japán nép szívét, a legszebben bizonyítja, hogy a japáni Petőfi-antológiához nem kisebb ember, mint dr. Siratori Kurakiti írt előszót.” (Mezey, 1939)

 Még szobrot is állítottak Petőfi emlékére. Azonban nem csak Petőfi által váltunk ott híressé, hanem népdalaink, népmeséink is igen nagy sikert arattak.

Olvasni olyan japán írókról, akik könyvükbe beleírták Magyarországot, vagy éppen egy híres magyar személyt. Ilyen például Tokai Sanshi könyve, amelyben maga az író találkozik Kossuth Lajossal és lányával, Torontóban.

Ebben a korszakban látogatott el több japán ember is Magyarországra.

Az ​első Magyarországon híressé vált japán sem gésa, sem sportoló nem volt, hanem egy kutató, Imaoka Dzsúicsiró (1888-1973), aki az 1920-as években kilenc éven át Budapesten élt. Kitűnően elsajátította a magyar nyelvet, jól érezte magát itt, és igen népszerű lett előadásai révén. Baráti kapcsolatba került az akkori magyar társadalom jeles tagjaival, s gazdag tapasztalatot szerzett Magyarországról.” (Yuko, 2006)

Umemura Yuko írt erről az emberről- Imaoka Dzsúicsiróról- akinek óriási nagy szerepe volt a magyar- japán kapcsolatok fenntartásában. Ő volt az, aki a japán-magyar testvériséget „hirdette”. (És ő volt, aki 1956 után és a hidegháborús időszakban segített újra helyre állítani az országaink közötti kapcsolatot.)

Azonban a történelem megint beférkőzött e két nép közé. Egy újabb nagy háború döngette a már egyszer megsebzett világunk kapuit. 1939-ben kitört a második világháború, amely sokkal nagyobb szörnyűségeket tartogatott, mint azt gondolták volna. Bár ebben a háborúban egy oldalon harcoltunk, a háború végére igen gyenge lett az a kötelék, ami a két világháború között összetartott minket. Ez főként azért is lehetett mert a felszabadítások során- amit joggal nevezhetünk inkább megszállásnak- japánt Amerika, még a magyar népet a szovjetek szabadították fel. De még ekkor sem feledkeztek meg rólunk a Távol- Keleten élő barátaink.

1956-ban kitört a forradalom és szabadságharc Magyarországon. Japánban megalakult a Magyarokat Megsegítő Társaság ahol adományokat gyűjtöttek és előadásokat tartottak. Fontosak voltunk a számunkra már akkor is.

A forradalom elmúlt, utóhatásai azonban sokáig végig kísérték nemzetünket. A hidegháborús konfliktusok és a rendszerváltás után vagyunk már bőven.

Hogy most milyen a kapcsolatunk?

2018-at írunk és Japánnal még mindig kapcsolatban állunk. Sokan talán nem nagyon érzékelik ezt a kapcsolatot, de akik érdeklődnek az ország iránt azok a mindennapokon érzik, hogy Magyarországon is rengeteg lehetőség nyílik arra, hogy minél többet tudjanak meg a szeretett országról.

Hogy ez miben mutatkozik meg?

Azon kívül, hogy számos politikai kapcsolatunk van az országgal, tanulhatjuk a nyelvet már az iskolákban is és nyelvvizsgát is tehetünk belőle. Különféle japán sportot sajátíthatunk el, japán kulturális fesztiválokra mehetünk, sőt, ha szerencsések vagyunk akkor egyetemi tanulmányainkat bizonyos ideig Japánban folytathatjuk és japán diáktársaink is idelátogathatnak, ugyanis kapcsolatban áll néhány magyar és japán egyetem is. Japánban van Magyar Tanszék, ahol főként a magyar nyelvet tanítják, de társadalmilag és gazdaságilag is bemutatják az országunkat. A középiskolai diákok számára pedig kötelező tananyag a magyar történelem főbb eseményei mit például az 1848-49-es vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Sok Japánból hazatérő turista és egyetemista rengeteg jó élményről ír és persze előfordul az is, hogy a rossz vagy kellemetlen dolgokat is leírják. Ezeket főleg interneten lehet olvasni vannak olyanok, akik örömmel és egy kicsit irigykedve, és olyanok is akik egy kicsit kételkedve olvassák ezeket a beszámolókat. Persze, gyakran mondják, hogy az internetnek nem lehet hinni és bevallom, gyakran én is így vagyok ezzel. Viszont amit a saját szememmel látok és amit a saját fülemmel hallok, abban egyáltalán nem kételkedek.

Egy nagyon kedves barátnőm 1 évig kint tanulhatott Oszakában. Bármikor amikor beszéltem vele, mindig olyan nagy lelkesedéssel mesélt az őt körülvevő új világról. 3 hónapja tért haza és arra gondoltam, hogy mivel ő egy kicsit élhetett Japánban, biztosan tudna válaszolni pár kérdésemre, ami pont ennek a témának a teljes megértéséhez kell nekem.

Hálás voltam amikor tanulmányai mellett szakított rám időt és válaszolt a kérdéseimre.

Hol tanulsz most és hogy tudtál eljutni Japánba?

-Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Keleti nyelvek és kultúrák (japán) szakos harmadéves tanulója vagyok. Az egyetemen keresztül tudtam kijutni Japánba, ugyanis a Károlinak több japán egyetemmel is van kapcsolata. Először egy házi fordulón Kellett részt venni magyar nyelvű egy oldalas motivációs levéllel, majd a tanárok döntöttek, hogy ki mehet ki melyik programmal. Én a jóvoltukból az OUSSEP programra pályázhattam. Ez egy 1 éves program az Oszaka Egyetemen külföldi diákok részére. A pályázás hosszú időn át zajlott, és rengeteg dokumentumot be kellett nyújtani, a következő fordulón az Oszaka Egyetem választotta ki a jelentkezőket. Májusban derült ki, hogy mehetek-e.

 

Miért pont Japán? Miért szereted annyira ezt az országot?

– Fiatalabb koromban nagyon sokat néztem animéket és olvastam mangákat. Leginkább a japán animekultúra fogott meg kezdetben, de aztán egy fél évig lehetőségem nyílt japán nyelvet tanulni a középiskolámban, és így nagyon megtetszett a nyelv, motivált lettem a tanulására. Emellett Japánról nagyon keveset tanulunk a történelemórákon, rá Kellett jönnöm, hogy szinte semmit sem tudok erről az egyedi országról, pedig szerettem volna többet tudni.

Milyen érzéseid voltak, amikor megtudtad, hogy kimehetsz Japánba?

Vegyes. Először is nagyon izgatott voltam, és nagyon vártam, hogy vajon milyen lesz odakint. Másrészt viszont féltem is, hiszen még nem töltöttem hosszabb időt egyedül külföldön. A repüléstől például nagyon féltem, mert azelőtt még sohasem ültem repülőn, az utazás meg rögtön egy 5, aztán egy 9 órás repülőúttal kezdődött.

Mielőtt kimentél utánanéztél-e annak, hogy mit tudnak rólunk a Japánok vagy, hogy tudnak-e valamit erről a népről?

Az az igazság, hogy bennem az a kép élt az “átlagjapánról”, hogy minden külföldit, akinek nincsenek ázsiai vonásai, amerikainak néznek, ezért arra számítottam, hogy nem fogják tudni, hogy hol van Magyarország. Ez többször így is volt, viszont Japánban egyedül az Oszaka Egyetemen van lehetősége a japán diákoknak magyarul tanulni, ezért sok olyan barátom is lett, akik nagyon képben voltak a magyar történelemmel, földrajzzal is. Néhány útibeszámolót természetesen elolvastam Japánról az utazás előtt, és mivel japán szakos vagyok, az egyetem is elég jó háttérismeretekkel készített fel, de különösebben nem néztem utána, hogy a magyarokról mit gondolnak.

Amikor kint voltál mennyire bizonyult igaznak az, amit az országról, az emberekről hallottál/ olvastál/tanultál?

Igazából beigazolódott. A japánok valóban szabálykövetők, nem szemetelnek és a valódi érzéseiket gyakran leplezik. Nagyon igaznak tűnt. Az előzetes ismereteimet, főleg a szokásokról, nagyon jól tudtam használni. Például hallottam a helyiségek tiszteletéről, így amikor volt alkalmam részt venni egy reggeli buddhista szertartáson, meghajlással hagytam el a termet, mire dicséretet kaptam a paptól, és még efféle apróságok.

 

Mennyire volt nehéz beilleszkedni az ő szokásaikba, kultúrájukba?

A kulturális kódok megértése volt az egyik legnehezebb feladat, sokszor attól féltem, hogy valamit nem a japán etikett szerint csinálok, valószínűleg így is volt. Aztán rájöttem, hogy külföldiként, nem is várják el tőlem, hogy japánként viselkedjek, és ekkor megnyugodtam. Olyan japán is van, aki szép szobadíszként kezeli a külföldi ismerősét, és igazából nem kíváncsi az emberre magára, de szerencsére ebből kevesebbel találkoztam. A legtöbben segítőkészek és udvariasok voltak. Az a tapasztalatom, hogyha látják az igyekezetet és jóindulatot az emberen, akkor nem jelent problémát a mindennapi élet külföldiként.

Most, hogy kint voltál hogyan jellemeznéd Japánt?

Más. Van, amiben jobb, van, amiben rosszabb, de szerintem a hangsúly inkább azon van, hogy más. Nem hiszem, hogy össze lehet hasonlítani két kultúrát pusztán a látszólagos dolgokat tekintve anélkül, hogy megértenénk a háttérben zajló miért-eket. A gondolkodásmód gyökereit a történelmi, gazdasági háttér tükrében lehet megfejteni, ezért aki komolyan szeretne bármilyen más kultúrát megismerni, nem lehet felületes.

 

Szerinted miben különbözik Japán és Magyarország, vagy miben egyezik?

Hát, a különbségeket nagyon hosszú időn át lehetne sorolni. Talán a legjobb, ha csak azt említjük, hogy Magyarország az európai kultúrkör része, Japán pedig az ázsiai kontinensen belül is egy elég elszigetelt szeglete a világnak. Földrajzilag Magyarország több országgal határos, a határai többször változtak a történelem folyamán, a Japán- szigeteket pedig gyakorlatilag a víz határolja. Szinte mindenben különbözik a két ország.

Amit hasonlóságként emelnék ki az a fürdőkultúra. Mivel mindkét ország bővelkedik a természetes hőforrásokban, ez egy mindkét országban népszerű kikapcsolódási forma.

 

Eltudnád ott képzelni az életedet? Persze csak ha a családodat is vihetnéd?

Szeretnék még legalább egyszer visszamenni, akár egy újabb tanulmányi úttal, akár munka kapcsán. Viszont hosszútávon nem tudom elképzelni ott az életemet, és a japán iskolarendszer visszásságai miatt nem szeretném például, hogy a gyerekeim ott nőjenek fel. Ami pedig a családomat illeti, nem hiszem, hogy ízlene nekik a “diétás” japán konyha a magyar ételek és erős ízvilág után nem beszélve a pálcikahasználatról.

Érdekes dolgokat mondott, amin érdemes elgondolkozni!

Ha a jövőre tekintünk akkor fel kell tenni a kérdést, hogy érdemes-e tartani ugyanúgy ezeket a kapcsolatokat vagy esetleg jó lenne, ha még szorosabb kötelék lenne közöttünk. Véleményem szerint, tisztelni és becsülni kell egy ilyen országot és a népét mert ők mindig jó barátaink voltak.

Mellettünk voltak akkor is amikor a legnagyobb szükségünk volt a segítségre

 (1956-os forradalom).

Itt vagyunk, Európa közepén mi magyarok és egy olyan nép barátságát élvezhetjük, amely legalább 10000 km távolságra van tőlünk. Valljuk be, van olyan európai ország, ahol azt se tudják, hogy mi létezünk.

Éppen ezért büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nemzet tart testvérének minden magyar embert, köztük engem is.

Egy idézettel zárnám le kutatásaimat, gondolataimat.

„A barátság kölcsönös megállapodás. Nem vagyunk morálisan kötelesek olyan embert támogatni, aki rosszabb hellyé teszi a világot. Épp ellenkezőleg. Olyan barátokat kéne választanunk, akik jót akarnak, nem rosszat. Jó, és nem önző dolog olyan embereket választani, akik jót tesznek velünk. Helyes és dicséretre méltó olyan emberekkel érintkeznünk, akiknek jobbá teszi az életét, ha azt látják, hogy a mi életünk is jobb.”

                                                                  / Jordan B. Peterson/

 

 

 

Irodalomjegyzék

Reischauer , E. (2000). Japán története.

Bakay, K. (1997). Őstörténetünk régészeti forrásai .

Farkas, I. M. (2007). A Magyar- Nippon Társaság. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Mezey, I. (1939). Az igazi Japán. Budapest.

Yuko, U. (2006). A ​Japán-tengertől a Duna-partig – Imaoka Dzsúicsiró életpályája a magyar-japán kapcsolatok tükrében. Budapest.

 

 

 

 

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: