You are here

Kivégeztek egy háromszoros gyilkost

Egy háromfős alvó családot – köztük egy hároméves kislányt – lemészároló gyilkos az év első kivégzettje.

Kawaszaki Maszanori (68) 2007-ben a nyugat-japáni Kagawában betört egy családi házba és leszúrt három alvót. Egyik áldozata egy 3 éves kislány volt. A gyilkos férfit halálra ítélték, és az ítéletet a napokban kötél által végrehajtották.
Ez volt az év első kivégzése, Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt pedig a kilencedik.

Az Amerikai Egyesült Államokon kívül Japán az egyetlen fejlett ország, ahol van halálbüntetés. Ez miatt nemzetközi jogvédők részéről sok támadás éri a kormányt. A japánok törvények szerint ugyanis a halálraítéltek évekig, sőt, akár évtizedig várakoznak a halálsoron, s csak pár órával előbb értesülhetnek az ítélet végrehajtásáról. A közvélemény kutatások szerint azonban a bűnözés visszaszorítására a lakosság messzemenően támogatja a halálbüntetést.

Nakano
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: