You are here

Kettőt kapott egy golyváért (Varázsmese)

Aszó füvek szárazában, mezők, rétek avarában, szikkadt rizsföld mocsaránál agg apóék háza ott áll. Gond tenyészik öreg párék földje táján, rőt golyvája bíborodik agg apóka jobb tokáján. Tengődéses, verejtékes földi létük, száraz lepény, vízben főtt rizs mindennapi sovány étkük.

Őszi egy nap szed apóka száraz rőzsét, téli napnak, hónak, fagynak tüzelőjét; hajnal óta késő estig, napkeltétől, naplementig rongyos, foltos hátizsákja alig-alig ha megtelik. Mély erdőből hazafelé ballagtában, húnyó napnak sziporkázó lehúnytában, futó felhő fent az égen, széjjel­terül hegyes-völgyes mindenségen. Zúgó vizét lezúdítja, esőcseppjét csapkodtatja s ami száraz, lucskossá lett, ami nedves, sikossá lett.

Agg apóka fáradt lábbal, görnyedt háttal, rőzsetele iszákjával cipekedik árkon, bokron, hegyen, völgyön, domboldalon. S amint vizslat jobbra-balra, zápor elől húzódozva, meg-megakad szeme egy fán, lombtakarta sötét odván. Csúronvizes be a fába, eső elől fanyílásba; várja vihar, zápor tűntét, ítéletes idő szűntét.

Fáradt teste, fáradt lelke, járás-kelés roggyanásig megviselte s ültőhelyén, amint guggol, sze­mére mély álom borul. Zűrzavaros, zagyva hangok, elsikongó visongások riasztgatják fáradt álmát, zavarják meg nyugodalmát.

Félálmában odujából, ki-kipislog szűk vackából, mintha fű, fa üvöltene, ágnak-bognak lába kelne. Közelében kurjogató rémes hangok, formálódó formátlanok s hátborzongva veszi észre, kísértetek zsibonganak körülötte. Kinek fején állatszeme, kinek tűzből tekintete; fülek helyén tüskés szarvak; hörgő hangok, dörgő szavak.

Rémületes szörnyetegek futkároznak lombtakarta fája körül, jámbor apó sötéttorkú odva körül. Rikolt a szó, búg az ének, lakmároznak pokolbeli rémes rémek; bővében az eszem-iszom, duhajkodó dínom-dánom. Ricsajt csapnak, táncot ropnak, rekedteket kurjogatnak; kezük, lábuk esetlen mód illegető, púpos törzsük ügyetlen mód billegető.

Odujában agg emberke, szép lassacskán elülőben rémülete; bámészkodik esetlenek fura táncán, testetlenek idomtalan ugrálásán. S addig térül, addig fordul, míg bakancsa meg­csikor­dul, míg meglibben keze-lába, tetté válik húzódozó akarása. Jámbor apó sötétszájú, szűk odvából, szándéktalan jóvoltából egyet perdül odva mögül s akaratlan, tudattalan nekilendül. Járja móddal lejtegetve, lágyan, ringón, lábujjhegyen lépegetve, jobbkezével, hajló fejjel jobbja felé, balkezével balja felé.

Kísértetek tátott szájjal bámészkodnak, nagyot néznek, ámuldoznak; örömükben, jókedvük­ben lábra kelnek, táncot ropnak.

– Ó, bocsánat – szól az öreg -, táncotokban ha zavarlak benneteket.

– Sose szabódj – mondják vígan -, járhadd akár szilajabban – s körülállják, kínálgatják rizs­borukat, kedvre késztő italukat.

Egyre járják a bolondját, nézten nézik földi lélek dali táncát.

– Eső estén, sötét estén verünk tanyát vackod helyén; holnap megint mutasd arcod, hadd csodál­juk roppos táncod.

Öreg apó ímmel-ámmal, fél ígéret, félig nyitott szemmel, szájjal.

– Piros golyvád nálunk hagyod s ha igazzá lesz szándékod, féltokádra megintelen vissza­tesszük s holnap este, estre kelve ráillesztjük.

Kísértetek körülállják, vállát gyengén megragadják és apóka amint megint körülnézett, nincs golyvája, nincs kísértet. Fut ész nélkül otthonába, földig hajlott hajlokába. Áll anyóka, nézi urát s nem lát tokán piros golyvát. Hüledezve, rettenkedve tud meg mindent, záport, táncot, kísértetet; híre terjed nagy csodának, szegény ember ebül veszett golyvájának.

*

Másod-harmad szomszédságban, rozoga egy másik házban, irígylelkű vén agglegény, annak is volt golyvácskája, ám tokája másik felén. Megirígyli tőszomszédját, golyvavesztett golyvás társát, beállított udvarába s irígykedve néz reája, golyvátalan tokájára. Hallja, látja szomszéd­jától, szabadultát golyvájától, kísértetek duhaj táncát, förtelmeknek ricsajozó nótázását.

Kapja magát sötét éjjel, félőst nézvén szerteszéjjel, nekiindul éjszakai messze útnak, erdőn, mezőn, járatlannak. Vaksötétben ballagtában, húnyó napfény elhúnytában, futó felhő fent az égen, szerteterül hegyes, völgyes, erdős, rétes mindenségen. Irígy öreg fáradt lábbal, rőzsetele iszákjával, megpillantja kísértetek lombos fáját, lombtakarta sötét odvát. Bátortalan bele­surran szűk oduba, óvatosan meglapulva.

És már sikolt rémes rémség és már rikolt szörnyű népség. Ordítoznak, ricsajt csapnak, táncot ropnak, éleseket kurjantanak. Kezük, lábuk illegetik, derekukat billegetik; bővében az eszem-iszom, duhajkodó dínom-dánom.

Odujából ijedelmes lesi őket, foga vacog, teste-lelke meg-megremeg. Nagylassacskán észretér és kapja magát, végigtörli izzadt arcát, óvatosan lépeget ki szűk odvából, hang se tör ki se szájából, se torkából. Nehézkesen neki-nekiemberedik, esetlenül ugrálásra kerekedik; táncra perdül bátortalan, ugra-bugrál idomtalan.

Kísértetek sanda szemmel környékezik, fejcsóválva, restelkedve figyelgetik; haragjukban fel­fortyannak, mind egy szálig rárontanak:

– Nem így roptál minap este, mai táncod, esetlen mód ugrálásod nem ér meg egy fabatkát se. Fogd a golyvád, nincs táncodra, se magadra semmi szükség, hordd el magad, inalj tüstént.

Fogja egyik, félkarjával egyet lódít és a golyvát, a multkori minap estit visszacsapja agg apóka tokájára, jobbról golyvás balfelőli oldalára.

Mély erdőből ki se ért még, jóformán még észre sem tért s amint nyögve, szűkölgetve, széjjel­nézett szeppengetve, jobbról, balról van golyvája, két tokáján két golyvája. Kísértetnek nyoma veszett, egyszeribe hűlt helyük lett.

Bandukolgat búsan útján, szégyenszemre póruljárván, jobb golyvája jobbja felől, balfelőli balja felől s aki ránéz tokájára, bíborveres két golyvára, mókás mosoly suhangat át arcán, szemén, tekintetét ottfelejtvén. Falu csúfja lett az irígy, duplán golyvás holta napig.

 

 

http://www.mek.oszk.hu/16100/16138/16138.htm

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: