Ön most itt van:

Két Kína

A Nagy Fal
A Nagy Fal

A magyar katonai felderítés információi szerint ugyan folytatódtak a japán és a szovjet háborús előkészületek, mégis jelentős mértékben csökkent a katonai és a politikai feszültség a Távol-Keleten. Május 31-én Kína és Japán Tangkou-ban fegyverszünetet kötöttek, amelyhez Tokióban nagy reményeket fűztek. A japán politikusok bíztak abban, hogy sikerül jobb kapcsolatokat kiépíteni a nankingi kormány vezetőjével, Csang-Kai-sekkel, aki hírek szerint korábban négy évig japán hadiakadémián tanult.
A tangkou-i fegyverszünet értelmében a Nagy Faltól délre, a Peking-Tiencsin vonaltól 30-60 kilométerre északra demilitarizált övezet jött volna létre, ahol a rendet 10 000 kínai katona tartotta volna fönn.
Japán célja az volt, hogy zavartalanul biztosítsa gazdasági érdekeit, és hogy elhárítsa a kommunista Kína felől fenyegető veszélyt. A japán célok elérése annak volt függvénye, hogy Japánnak mennyire sikerül megakadályozni a Szovjetunió és Kína együttműködését, mivel ez a két ország jelentette a japán terjeszkedés természetes akadályát. Tekintettel arra, hogy Moszkva a Mao-Ce-tung vezette kommunistákat támogatta, ellentétek alakultak ki a szovjet, valamint a nankingi, polgári kínai kormány között. Mongóliát illetően azonban közösek voltak az érdekek. Japán arra törekedett, hogy elfoglalja a Kínához tartozó Belső-Mongóliát, amely megakadályozhatta volna a közvetlen szovjet-kínai katonai együttműködést. Japán szempontjából Kína sebezhetőbbnek tűnt, mint a Szovjetunió, mivel a kommunisták és a nankingi kormány ellentétei miatt Tokióban feltételezték, hogy Kína képtelen lesz komoly ellenállás kifejtésére. Ebből kiindulva Japán a Szovjetuniót illetően a béke fönntartására törekedett, s a kelet-kínai vasút eladását követően szovjet-japán-mandzsu határmegállapító bizottság alakult, sőt fölvetődött annak lehetősége is, hogy a határincidensek megelőzése érdekében a legveszélyeztetettebb területeken demilitarizált övezetet hoznak létre.
A magyar katonai és politikai vezetéshez eljutott hírek szerint a Szovjetunió mindezek ellenére erősítette távol-keleti hadseregét főként Európából átszállított csapatokkal, de folytatta az erődítési munkálatokat is. Japánban ekkor már egyre kevésbé foglalkoztak a Szovjetunió elleni támadás gondolatával, mivel fontosabbnak tűnt a kínai viszony rendezése.
Június 10-én kiújultak a japán-kínai ellentétek, mivel a japánok szerint a kínaiak megszegték a tangkou-i fegyverszünetet. A nankingi kormány japán ultimátumot kapott, hogy a kínai csapatok hagyják el a Nagy Faltól északra lévő területeket, ugyanakkor japán csapatösszevonások kezdődtek.
A japán ultimátum nyugtalanságot váltott ki az USA-ban és Angliában, külső megfigyelők azonban feltételezték, hogy az amerikai gazdaságban ismét föllépő válságjelenségek és az ebből adódó belpolitikai problémák elterelik Washington figyelmét a japán-kínai konfliktusról. Rooseveltnek azonban sürgősen rendeznie kellett a bel- és külpolitikai problémákat, mivel közeledett 1936, a következő elnökválasztás éve.
Anglia helyzetét bonyolította, hogy a brit konzervatív kormány- különösen Sir Samuel Hoare külügyminiszter – a Szovjetuniót a japán terjeszkedés, Japánt pedig a kommunista előretörés természetes akadályának tekintette.
Mindezen problémák ellenér úgy tűnt, hogy Japán számára kedvező a világpolitikai helyzet újabb kínai területek birtokba vételére. A magyar katonai felderítés összefoglaló jelentése a következő konklúziót állapította meg:

„A japán hadsereg vezetői, kihasználva a kedvező pillanatot és helyzetet, a hagyományokhoz híven magukhoz ragadták a kezdeményezést az államvezetésben és merész elhatározással megteremtették a japán világhatalom pozíciójának alapjait az ázsiai kontinensen.” /1/

Japán belpolitikai helyzetét nehezen lehetett hasonlítani a többi nagyhatalom helyzetéhez. A „kezdeményezés megragadása az államhatalomban” már eredményeket ért el Olaszországban és Németországban. Németország kilépett a Népszövetségből, és fokozatosan számolta föl a versailles-i béke megkötéseit, Olaszország pedig földközi-tengeri birodalom kiépítésén fáradozott. A japán politikai rendszer azonban meglehetősen távol volt az európai totális diktatúráktól, ezért időnként szembe is került azokkal. Ennek példájaként nőtt az Abesszínia miatt kialakult, hónapok óta tartó feszültség Japán és Olaszország között. Villani Frigyes július 30-án jelentette Budapestre, hogy Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter élesen kikelt előtte a tokiói kormány ellen. A olasz külügyminiszter megjegyezte, hogy az olasz-japán ellentétek az angolok intrikáinak köszönhetőek. Villani jelentette, hogy az olaszok a szovjeteknek igyekeznek gesztusokat tenni, mivel éppen Litvinov a népszövetségi Tanács elnöke, amely kedvező lehet Olaszország számára az abesszin kérdés megvitatásakor. Ezek az olasz remények nem váltak valóra, az olasz kormány azonban ekkor még bízott a szovjet segítségben, ezért Japánnal szemben ellenséges magatartást tanúsított.  Az olasz sajtóban japánellenes cikkek jelentek meg, amelyekről a római magyar követnek az volt a véleménye, hogy ilyen tónus két nagyhatalom viszonyában nem illendő, másrészt a japánellenes olasz kampányt Tokióban nem fogják elfelejteni./2/

Folytatjuk…

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Budapest, 1935. június 19.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Róma, 1935. július 30.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: