Kazuki és Chisa: Kazuto és Aomame

2017. június 8. csütörtök
Írta:

kórházi váróterem

Molnár úr lihegve lépett be a  kórház várótermébe. A váróteremben kényelmes székek és halk zene fogadta. Eltátotta a száját. Magyarországon jóval puritánabb egy kórházban a váróterem. Ne és, hogy zene is szóljon! Az képtelenség!  Ahogy meglátta Kazukit, rögtön odarohant hozzá.

–De jó, hogy megtaláltalak. Reggel nem jöttél be dolgozni. És ha te nem jössz be dolgozni, akkor biztosan valami nagy baj van veled. Ino a műszakváltáskor mondta, hogy kórházban vagy. Azonnal idejöttem. Minden rendben van veled?

Kazuki üres tekintettel nézett vissza magyar munkatársára, akin még mindig ott volt elmaradhatatlan baseball sapkája, rajta a Chicago Bulls csapatának bikafejével. Kazukinak kisebb gondja is nagyobb volt most annál, hogy Molnár úr újabb szerencsétlen lépésén töprengjen.

Molnár úr is kifújta magát és jobban megnézte Kazukit. Nem pizsamában és papucsban mászkált, mint ahogy otthon szoktak a betegek a kórházban. Kazukin kék-fehér csíkos ing és egy fekete szövetnadrág volt. Mellé fekete félcipőt vett fel, amely ragyogó tisztára volt fényezve. Molnár úr nem tudta, hogy Kazukinak ez az ünneplő ruhája.

–Nem te vagy a beteg, hanem valaki más?

Kazuki megrázta a fejét.

–Akkor te vagy a beteg?

Kazuki nagyot sóhajtott.

–Senki nem beteg. Megindult a szülés.

Molnár úr arcán széles, megkönnyebbült vigyor szaladt végig. Ha a füle nem lett volna útban, talán körbe is éri teljesen a fejét. Megveregette Kazuki hátát, aki nem tudta mire vélni ezt a túlzott európai bizalmaskodást.

–Ne aggódj! Chisa kap egy kis epidurális érzéstelenítést és pikkpakk kint lesz az a két baba!

–Miért kapna érzéstelenítést?–kérdezett vissza egy kicsit bosszúsan Kazuki.

Molnár úr nem volt vele tisztában, hogy Japánban van lehetőség epidurális érzéstelenítésre, de a japán nők nem szívesen élnek vele, hiába javasolják már a szülészorvosok is. A japán nők az epidurális érzéstelenítést a gyengeség jelének tartják. A szülés fájdalma próbatétel, amelyet ha leküzd a szülő nő, azzal bizonyítja saját magának és környezetének, hogy rátermett az anyaságra.

Molnár úr bambán bámult vissza Kazukira. Nem értette, hogy kollégája miért felel neki ilyen bosszúsan. Azzal nyugtatta magát, hogy csak aggódik a feleségéért és a gyerekeiért. Azt már tudta, hogy Japánban nem túl gyakori az apás szülés. Azt nem, hogy Japán az egyik olyan ország, ahol a legkevesebb gyerek születik, viszont nagyon sok az idős emberek aránya a születések számához képest.

–Japánban az a szokás, hogy az apa itt vár a váróteremben, amíg a felesége szül.–mondta Kazuki.–Az apa. Más nem.

Molnár úr bólintott és elindult kifelé. Nem sértődött meg Kazuki mondatán. Elég ideje élt már ahhoz Japánban, hogy egy ilyen mondaton ne bosszantsa fel magát. Ha otthon hallott volna ilyet valakitől, lehet, hogy utána egy jó ideig nem beszélgetnek. Kazuki elég nyíltan kérte meg a távozásra.

Közben a szülőszobában Chisa feküdt az ágyon, mellette az orvosa, Dr. Kajiwara állt.

–Javaslom, hogy alkalmazzuk az epidurális érzéstelenítést.–nézett mélyen Chisa szemébe az orvos.

–Nincs rá szükség.–vetette hátra harciasan a fejét Kazuki felesége.

Dr. Kajiwara nagy levegőt vett. Nem ez volt az első beszélgetése, amikor egy japán nőt arról kellett győzködnie, hogy szüksége van neki az érzéstelenítésre. Míg az orvosok Japánban egyre inkább javasolják, addig a japán nők többsége továbbra is ellenáll neki.

–Ön nem egy gyermeket fog a világra hozni, hanem kettőt! Dupla öröm, de dupla kockázat is. Nem biztos, hogy bírni fogja.

Dr. Kajiwara legszívesebben leharapta volna a saját nyelvét, miután az utolsó mondatot kimondta. Chisa úgy nézett rá, hogyha szemmel ölni lehetne, már nem élne. Hogy merészel ez az orvos gyengének nevezni egy japán nőt? Hogy merészeli azt mondani, hogy nem fogja bírni, hogy nem elég erős a szüléshez? Felháborító!

Molnár úr a kórház főbejáratánál futott össze Hidekivel és Minorival. Elújságolta nekik, hogy Kazuki gyakorlatilag most dobta ki a szülőszoba váróterméből.

–Gyere fel velünk, Sony! Próbáljon meg engem kidobni!–kiáltott fel harciasan Minori, majd megragadta párja kezét és húzni kezdte a kórház felé.

Hideki egykedvűen nyomkodta a mobiltelefonját, miközben ők beszélgettek, de most felkapta a fejét.

–Előbb ihatnánk valamit? Szomjan halok. Különben se értem, hogy mit keresünk itt. Az apának kell várni egyedül a váróteremben. Ez a szokás.

–Támogatjuk Chisa-t a szülésben.

–Úgy, hogy kint állunk a váróteremben Kazuki mellett? Nem úgy volt, hogy te bent leszel vele a szülőszobában?

–De igen, de Dr. Kajiwara nem engedte, mert nem végeztem el a tanfolyamot. Hiába magyaráztam el neki, hogy én már szültem egy gyereket, tudom, hogy milyen, hajthatatlan volt. Közölte, hogy ő azért egynél több gyereket segített a világra és ő majd tudni fogja, hogy mikor mi a helyes döntés.

Ahogy beléptek a kórház előcsarnokába, Hideki máris a büfé felé vette az irányt, amely előtt kígyózó sor állt. Minori rárivallt.

–Hová mész?

–Innivalóért!

Minori a sarokban álló üdítős automatára mutatott.

–Most csak erre van időnk!

–Ugyan már! A szülés órákig eltarthat!

Végül győzött az anyai szigor és az automatából vásároltak. Mire felértek a szülészetre, így is eltelt fél óra. Kazuki tekintete mérgesen villódzott feléjük! Neki itt kell ülnie a hagyomány szerint egyedül, erre ez a három bolond népvándorlást rendez!

Hideki Kazukit meglátva felemelte mindkét kezét.

–Én nem akartam idejönni!

Kazuki éppen szólásra nyitotta a száját, amikor nyílt a szülőszoba ajtaja és Dr. Kajiwara lépett ki rajta két csecsemlővel a kezén.

–Gratulálok apuka! Egészséges kisfia és kislánya született. És az anyuka is jól van!

A két gyerek talpára filctollal rá volt írva az édesanya, Chisa neve, hogy ne keverjék össze őket más gyerekekkel.

Kazuki boldogan rohant oda a gyerekeihez.

–Ez elég gyors szülés volt!–súgta oda Minori Molnár úrnak.

De a csendes szobában mindenki meghallotta, hiába mondta halkan.

–Császármetszéssel jöttek a világra. Beszélhet a feleségével!

Kazuki többször mélyen meghajolt Dr. Kajiwara felé és Chisa-hoz lépett, akit éppen egy ápoló tolt ki egy kerekes kórházi fekvőkocsin.

–Megszülettek végre!

Chisa-nak könnyes volt a szeme.

–Igen! Megérte rájuk várni! Mi legyen a nevük?

Minori, Molnár úr, Hideki és Dr. Kajiwara összenéztek. Még nem beszéltek róla, hogy mi legyen a gyerekük neve?

–A fiúnak adj te nevet! Én pedig a kislánynak fogok.

Kazuki fátyolos szemmel tekintett a fiára, akinek ahhoz képest, hogy most született, elég sok haja volt és éppen úgy állt a frizurája, mint a Sword Art Online című anime egyik hősének, Kazutonak.

Kazuto

–Kazuto lesz a neve.

Kazuki tudta, hogy soha nem fogja elmondani a feleségének, hogy a fiát egy anime szereplőről nevezte el.

Chisa egy kicsit meglepetten nézett a férjére, utána összenézett Minorival.

–A kislány neve Aomame.

Mindenki egyszerre tátotta el a száját. Még Molnár úr is megdöbbent. Hogy lehet egy szegény kislányt zöldbabnak nevezni?

Egyedül Minori mosolygott. Ő tudta, hogy kedvenc Murakami Haruki könyvük, az 1Q84 főhősnőjét is Aomamenek hívták. És Chisa-ra nézve azt is tudta, hogy a névválasztás örökre kettőjük titka marad.

aomame


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...