Ön most itt van:

Kazuki és Chisa: Kazuki elkésik

blokkoló óra 2

Kazuki csendesen becsukta maga mögött a bejárati ajtót. Levetette a cipőjét és átcserélte az otthoni papucsára. Táskáját a ruhafogas alatti polcra helyezte és megállt az előszobában. Nem mert elindulni befelé.

Chisa hallotta az ajtócsapódást. Várta, hogy a férje beljebb jöjjön. Öt perc után megunta és felkelt az ágyról. Az egyik gyerek nagyot rúgott belülről a hasfalába. Magára kapta a kedvenc sötétkék kimonóját, amelyet az aljától a nyakáig lótuszvirágok borítottak. Úgy nézett ki, mintha körbefonták volna azt, aki viseli a ruhadarabot.

–Miért nem jössz beljebb? Baj van?

Chisa tudta, hogy ez csak költői kérdés. Ismerte annyira a férjét, hogy lássa, ha valami bántja.

–Utoljára akkor álltál meg így az előszobában, amikor a karoshi miatt csökkentették a munkaidőtöket!

Kazuki lehajtotta a fejét és a padlót bámulta. Nagyot sóhajtott és jó mélyen meghajolt a felesége felé.

–Bocsáss meg nekem! Szégyent hoztam rád!

Chisa próbálta a mosolyát palástolni. Húsz év házasság után már tudta, hogy Kazuki képes a legapróbb semmiségek miatt is bocsánatot kérni tőle. Legszívesebben meg se kérdezte volna, hogy mi történt, de tudta, hogy a férjének ez fontos. Nagy levegőt vett és a bűnbánó férj felé fordult.

–Mit követtél el?

–Elkéstem a munkahelyemről!

–Na és?

Chisa, amint feltette a kérdést, már meg is bánta. Tudta, hogy Kazuki mindennél jobban szereti a munkáját.

Kazuki felemelte a fejét és a felesége szemébe nézett. Nem ezt várta valakitől, akivel húsz éve együtt van. Chisa gyorsan helyesbített.

–Húsz éve mindennap pontosan bent voltál és jóval tovább maradtál, mint ameddig a munkaidőd szólt! Egyszer elkéshetsz te is!

–Nem! Ez súlyos tiszteletlenség a céggel szemben, amelyiknek elköteleztem magamat, és amelyik a fizetésemet adja! Imamura Szan ma nem volt bent, de holnap bemegyek hozzá és megkérem, hogy a mai napomra ne adjon fizetést! Így kívánja a becsület!

Chisa legszívesebben megrázta volna a férje vállát és kiabált volna vele, hogy ne csinálj ilyet, hiszen így is szűkében vagyunk a pénznek! De inkább nem szólt semmit. Kazuki úgyis makacsul ragaszkodni szokott az ilyen elhatározásaihoz.

–Miért késtél el?

–A karoshi miatt.

Chisa úgy érezte, kezd nagyon elege lenni a karoshiból. A karoshi, az a helyzet, amikor az ember annyit dolgozik, hogy az idegei a sok munkával járó fáradtságtól és stressztől felmondják a szolgálatot és megöli magát. Azzal a társadalomnak nem is lenne sok baja, ha ezek az emberek otthon követnek el öngyilkosságot, a négy fal között, de a többség inkább a vonat vagy a metró elé veti magát. Ezzel megakasztják a precizitásától híres japán közlekedést, ráadásul egy csomó ember elkéshet miattuk a munkából vagy az iskolából. Pedig már azt is bevezette  a kormány, hogy aki úgy lesz öngyilkos, hogy a tömegközlekedési járművek elé ugrik és ezzel feltart másokat, annak a családjának kell kifizetnie a kiesett idővel járó költségeket. Sajnos, ha egy öngyilkosjelölt bekattan a karoshi miatt, nem gondol ilyenekre. Ő csak meg akar halni és kész.

–Kiugrott egy ember a metró elé Nagatacsó állomáson.

–Akkor tudod igazolni, hogy miért késtél! Miért aggódsz?

–Mert húsz év alatt egyszer se késtem! Nem merek a főnökeim és a munkatársaim szemébe nézni! Szégyellem magam!

–Kazuki! A gyerekeid itt játszanak a hasamban! Nem akarom, hogy azt hallgassák már az anyaméhben is, hogy az apjuk ostobaságokon aggódik! Gyere be a lakásba!

Kazuki lehajtott fejjel elindult előre és arra a tíz évvel ezelőtti napra gondolt. Arra a napra, amikor már egy hónapja tizenhat órákat dolgozott minden nap a televíziógyárban. Ott állt Kinsicsó

metróállomáson és várta a vonatot, hogy eléugorhasson. A karoshi őt is utolérte. Egyetlen dolog miatt maradt életben. Az előző metróállomáson egy kollégája éppen akkor ugrott ki a szerelvény elé, amikor ő is öngyilkos akart lenni. Kazuki hazament és tíz éve ugyanúgy él Chisa mellett, mintha aznap nem történt volna semmi.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: