You are here

Kazuki és Chisa: Játszóterek

j

 

Kazuki feszengve ült az asztal mellett. A tányér mellé kikészített kést és villát nézte, közben szemével az evőpálcika után kutatott. Szomorúan konstatálta, hogy itt azzal nem tud enni. A Magyarországon használatos evőeszközökkel kell az ételt eljuttatni a szájához.

Molnár úr nővérénél vendégeskedtek, akinek a férje kamionos. Most is éppen úton volt. A lakásban csak Molnár úr testvére, Ági és az ő kisebbik lánya, Dorottya tartózkodott. A nagyobbik lány, a tizenhat éves Viktória iskolában volt. Dorottya öt éves. Ma nincs óvoda, ezért volt otthon. Ő gyermeki őszinteséggel nézte Kazukit, közben folyamatos kérdésekkel zaklatta Molnár urat.

Molnár úr és Ági igyekeztek egymás között angolul beszélni, hogy Kazuki is értse, miről van szó. Dorottya kérdéseiből viszont Kazuki egy szót sem értett. Végül úgy oldották meg, hogy Molnár úr magyarul válaszolt, közben Ági, mint egy szinkrontolmács, fordított Kazukinak. Kazuki még így se értett minden szót, mert Ági erős magyar akcentusa zavarta.

Még jobban zavarta, hogy itt nem olyanok a szokások, mint Japánban. A bejárati ajtón belépve levetette a cipőjét és kereste a vendégpapucsot, de szóltak neki, hogy itt nem kell levenni a cipőt, nyugodtan vegye vissza. Szokatlan volt neki, hogy bent van egy helyiségben és a lábán van a cipője. Tiszteletlennek érezte magát. Miután a levest hősiesen bekanalazta, az ebéd második fogásával kezdett el küzdeni. A leves gulyásleves volt. Kazuki még soha nem evett ennyire fűszeres és zsíros ételt. Érezte, hogy a gyomra nem fogja bírni az itteni ételeket. Molnár úr már előre megnyugtatta, ha az ázsiai konyha hiányzik, nem kell aggódnia, mert Magyarországon rengeteg kínai étterem van.

Dorottya Molnár úr felé fordult és egy öt éves számára legfontosabb kérdést tette fel Japánról a nagybátyjának.

–Sanyi bácsi! Japánban vannak játszóterek?

Molnár úr elmosolyodott és megsimogatta Dorottya aranyszínű haját. A kislány haja olyan szép hullámokban végződött, hogy mindenki a csodájára járt.

–Persze, hogy vannak.

–Olyanok, mint nálunk?

–Sokkal szebbek!

Molnár úr nővére rosszalló tekintetétől kísérve elővette a laptopját és beütötte a keresőbe, hogy Japán és játszótér. Dorottya tátott szájjal bámulta a Felkelő Nap országának játszótereit.

j

kk kkk kkkk kkkkkk kkkkkkk kkkkkkkk

 

Dorottya tátott szájjal nézte az állatfigurákra formázott csúszdákat és mászókákat. Odarohant az anyjához és átölelte.

–Anya! Ezeket én is ki akarom próbálni! Menjünk el Japánba!

–Azért szeretnél elmenni Japánba, hogy elmehess ezekre a játszóterekre?–kérdezte Ági.

A kislány könyörgő tekintettel bólogatva nézett fel az anyjára, aki nem tudta mit mondjon neki.

–Jövőre elviszlek oda!–ígérte meg Molnár úr, kerülve közben a testvére rosszalló pillantásait.

–Mégis, hogyan akarsz elvinni egy örökmozgó öt évest Japánba? Oda több óra a repülőút!

Molnár úr nem szólt semmit, csak ette tovább a rántott húst és a sült krumplit. Kazuki az ő mozdulatait utánozva végül szintén legyűrte az ételt. Közben egyre jobb kedve lett. Ebben sokat segített neki a jó magyar bor, amely egyre gyorsabban fogyott a poharából. Lassan Kazuki is feloldódott. Talán a bornak, talán Molnár úr családjának vendégszeretetének köszönhetően most először érezte jól magát Magyarországon.

 

 


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: