Ön most itt van:

Kazuki és Chisa: Ino lakása

Ino lakása 2

Molnár úr levette elmaradhatatlan Chicago Bulls emblémás baseball sapkáját és belépett a házba. A házigazda, Ino egy kényelmes sötétkék melegítőt viselt. Intett kollégájának, hogy kövesse.

Molnár úr levette a cipőjét és belebújt a számára kikészített házi papucsba. Az előszobában csak cipőkkel találkozott. Se bútor, se más ruhadarab nem volt ott. Eszébe jutott az otthoni előszoba, ahol egy tükrös polcon kabátok lógnak és orra lehet esni a tíz féle széthajigált cipőben. Besétált Ino után a házba. Ino-nak volt egy lakása is Tokió belvárosában. Onnan járt dolgozni, de ha pihenni szeretett volna, akkor a külvárosban, ebben a házban lelt egy kis nyugalmat.

–Szép ez a ház!–udvariaskodott Molnár úr, pedig még az üres előszobán kívül semmit se látott belőle.

–Itt szoktunk lazulni a spanokkal, meg a csajokkal.

Molnár úr próbálta elnyomni halvány mosolyát. Ino gyakran használt az ő jelenlétében olyan mondatokat, amelyeket a nyugati filmekből szedett össze. Imponálni akart Molnár úrnak azzal, hogy milyen jól ismer más kultúrákat.

Molnár úr levette szürke kardigánját. Nagyon meleg volt a lakásban. De végül is, ezért van itt. Ino megkérte, hogy amíg ő a nagybátyjával, Imamura Szan-nal elmegy megnézni a cseresznyevirágzást, addig maradjon a lakásában. Elromlott a légkondicionáló berendezés és a szerelők ma jönnek ki.

–Mikor romlott el a légkondicionálód?

–Tegnap.

–És ma már ki is jönnek a szerelők?

–Igen. Késnek egy kicsit.

Molnár úr az otthoni szolgáltatásokra gondolt, ahol sokszor napokig kell várni arra, hogy kijöjjön valaki. Legtöbbször inkább meg szokta ő maga javítani a dolgokat. Hálát adott az égnek, hogy ilyen jó műszaki érzéke van.

–Ino! Te jó szakember vagy! Miért nem javítod meg te magad a légkondicionáló berendezést a házadban?

Ino úgy nézett rá, mint aki űrlényt lát.

–Miért javítanám meg? Nem az én dolgom, hanem a szerelőké! Ők ezért kapják a fizetésüket! Ha mindent megjavítanék magamnak, ők miből élnének? Nézd csak! Itt van a beltéri egység, itt kint az udvaron, pedig a kültéri. Ide vezesd majd be őket, kérlek! Én rohanok, mert tiszteletre méltó nagybátyám nem szereti a pontatlanságot!

Molnár úr ott maradt egyedül az üres lakásban. A szerelők fél óra múlva fognak megérkezni. Mit csináljon addig? Mivel Ino nem mondta neki, hogy nem nézhet körül, úgy döntött, felfedezi magának a házat. Japánban eddig csak egyszerűen és praktikusan berendezett lakásokat látott, de érezte, hogy itt valami mást fog találni. Milyen lehet egy ifjú japán legénylakása? Benyitott az első ajtón. Egy szűk helyiségbe lépett. A villanykapcsolót nem kellett keresnie. Ahogy bentebb ment, magától felkapcsolódott a villany. Ahogy kijött, lekapcsolódott. Az egész ház hőérzékelős lámpákkal volt tele. Megállapította, hogy a konyhában van. Semmi különös.  Egy hűtőszekrény, egy tűzhely és egy mikrohullámú sütő, valamint egy konyhapult, amelyen nem nagyon látszott, hogy sűrűn darabolnának rajta húst vagy zöldséget.

A következő helyiség a fürdőszoba volt. Egy zuhanyzó és egy jakuzzi is volt benne. Attól függően, Ino inkább sietni akart vagy csak ellazulni. A mosdóhoz rohant és megmosta az arcát hideg vízzel. Nagyon meleg volt már a házban. Próbált ablakot nyitni, de nem talált egyiken se kilincset. A sötétített ablakok mellett nem vette észre a távirányítót, amelyik működteti őket. Amikor meg akarta törölni a kezét és az arcát, akkor jött rá, hogy nincs a fürdőszobában törölköző.

–Meleg van, úgyis megszárad!

A zuhanyzó melletti fülkéhez lépett. El nem tudta képzelni, mit keres még egy zuhanyfülke egy fürdőszobában. Kinyitotta az ajtaját és benyújtotta a kezét rajta. Ebben a pillanatban mindenfelől meleg levegőt fújtak rá a fülke oldalába rejtett apró kis fúvókák. Nem zuhanykabin, hanem szárító volt!

–Szóval ezért nem használ Ino törölközőt!

A vécé volt az újabb helyiség, ahová benyitott. Itt a földön a vécécsésze mellett nem újságok hevertek, mint nála otthon, hanem egy gameboy és egy PSP4.

Az újabb ajtó, amelyet kinyitott egy halvány fénnyel megvilágított szobába vezetett. Szemben a falon egy akkora televízió, amekkorát még a boltokban se látott soha. A szoba közepén egy hatalmas bőrfotel, mellette a legújabb játékkonzolok. A szoba jobb oldali polcain annyi videojáték, amennyit még talán egy videojáték boltban se látni. A másik oldalon a polcokon képregények. Molnár úr levett egy képregényt a polcról és beleolvasott. Olvasgatott már ő is anime képregényeket, de ebbe belenézve kisebb sokkot kapott. A más kultúrákból jött emberek gyakran néznek nagyot, amikor kinyitnak egy hentai képregényt, amelyre otthon azt mondanák, hogy perverz és pornográf. Molnár úr döbbenten állt és nézte a Moon Light Lady egyik első kiadását. Ő nem tudta, hogy első kiadás és hogy vagyonokat ér, amit a kezében tart. Óvatosan körülnézett, nehogy rajtakapják, hogy ő ilyeneket nézegetett. Pedig csak egyedül tartózkodott a házban. Megfordult és elindult kifelé. A nyitott ajtó eddig eltakarta előle azt a polcot, amelyet most látott meg. Anime figurák sorakoztak rajta, némelyik elég félreérthetetlen erotikus pózban. Egyet leemelt onnan és nézegetni kezdte, amikor csengettek. Úgy megijedt, hogy majdnem elhajította a babát. Határozott léptekkel a bejárati ajtóhoz sietett.

Az ajtóban három kezeslábasba öltözött japán férfi állt. Molnár úrnak hirtelen az jutott a sötétkék nadrágjukat nézve, hogy egy baseball sapka és egy nagy bajusz kellene még nekik és itt állna előtte három Super Mario az ajtóban. Az egyik meghajolt.

–Elnézést, hogy zavarunk. A légkondicionáló berendezést jöttünk megjavítani!

Molnár úr bólintott és megmutatta nekik, hol található a szerkezet, amelyet az amúgy ügyes kezű Ino amúgy is meg tudna szerelni, de inkább hagyja, hogy ezek a jó emberek megkeressék vele a kenyérre valót.

A három férfi először leterített egy fóliát a földre kint is és bent is, hogy ha fúrnak vagy faragnak, akkor a szemét arra kerüljön. Közben többször bocsánatot kértek, amiért itt alkalmatlankodnak és feltartják a ház urát, amikor neki biztosan lenne fontosabb dolga is. Mielőtt nekiálltak volna a szerelésnek, lefényképezték a működésképtelen berendezést. Fél óra alatt végeztek a javítással. Molnár úr már nagyon unta, hogy minden percben elnézést kérnek tőle. Egy kicsit már hiányzott is neki a magyar mesterember, aki utoljára nála járt. Villanyt szerelni jött. Egy vezetéket kellett kicserélni a falban. Kivéste a vezeték helyét, berakta a vezetéket, majd begipszelte az egészet. A cigarettája csikkjeit a saját maga által széthagyott törmelékre pöccintgette. Mikor végzett, közölte, hogy húszezer forint. Molnár úr kifizette és összetakarított utána.

Miután a három szerelő végzett, összeszedték maguk után a törmeléket és elvitték, utána megint lefényképezték az ezúttal már működőképes berendezést.

–Miért kell lefényképezni?–kérdezte Molnár úr.

–Ezeket a fényképeket azonnal elküldjük a főnökünknek. Így pontosan látja, hogy mikor láttunk a munkához és mikorra végeztünk vele.

–Mennyit kell fizetnem?

–Majd küldjük a számlát. Bocsánat, hogy zavartunk.

Molnár úr boldog volt, hogy végre elindulnak kifelé. Még mindig nem heverte ki a sokkot, amit az anime babák látványa okozott neki. Örült, hogy ezt sikerült titokban tartania ezek előtt az emberek előtt. Az egyik szerelő, akivel eddig is beszélgetett, a kezére mutatott.

–Az egy igazi ritka darab. Nagyon régóta vadászok én is egy ilyenre.

Molnár úr csak most vette észre, hogy még mindig a kezében tart egy eléggé félreérthetetlen pózú anime babát. A legszívesebben szeretett volna a földbe süllyedni. Nem tudta, hogy Japánban teljesen természetes, ha egy ilyen babája van az embernek.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: