Ön most itt van:

Kazuki és Chisa: Egy kis hazai

 

Molnár úr lelkendezve eszegette a cigánypecsenyét. Annyira hiányoztak neki a hazai ízek, hogy képes volt elutazni Minato negyed magyar éttermébe, amely a Paprika. Hu nevet viseli.

Kazukinak túl zsírosak és fűszeresek voltak a magyar ételek, de udvariasságból megette őket.

–Ha sok ilyen ételt eszel, tönkre fog menni a szíved!–figyelmeztette Molnár urat.

–Úgy szeretnék meghalni, hogy a fejem belehanyatlik egy nagy tányér kolozsvári töltött káposztába!–felelte Molnár úr nevetve két falat között.–Csodálkoztam rajta, hogy első szóra elkísértél!

Kazuki a magyar motívumokkal díszített éttermet nézte. Látszott, hogy profi módon van berendezve.

–Otthon egyre nagyobb a nyüzsgés. Szükségem volt egy kis nyugalomra!

–Ha gondolod, én és Minori szívesen segítünk a gyerekekre vigyázni! Addig te és Chisa ki tudtok mozdulni egy kicsit otthonról!

Kazuki értetlenül nézett barátjára. Molnár úr félbehagyta a cigánypecsenye kóstolgatását.

–Ugye, most nem azzal akarsz nekem jönni, hogy Japánban az asszonyok dolga a gyereknevelés és a férfiaké a munka?

–De ez így van évszázadok óta!

–Nem akartok változtatni? Miért ragaszkodtok, ti japánok ennyire a hagyományaitokhoz?

–Ti is ragaszkodtok hozzá! Szilveszterkor elvittél egy helyre, ahol ostort csergettek a betyárok! Ezzel űzitek el a telet! Meg ott van a busójárás is!

 

 

Molnár úr előrehajolt.

–Én azt hittem, nem figyeltél oda, amikor ezekről beszéltem, vagy ilyen helyekre vittelek!

–Eredetileg úgy volt, hogy több időt töltünk Magyarországon! Meg akartam ismerni a kultúrátokat!

–De fapofával álltál végig minden rendezvényt!

Molnár úr elmosolyodott. Kazuki amúgy is a saját jól bevált pókerarcát használta mindenhol. Nagyon ritkán lehetett megállapítani, hogy mire gondol.

–Profi pókerjátékos lennél!

–Nem tudok kártyázni! Nem is akarom megtanulni! Sok japánt elvakított már a játékszenvedély és a játékgépek csillogása! Szerencsére mi, józan gondolkodású emberek többen vagyunk!

Molnár úr felemelte a kezét.

–Mit csinálsz?

–Jelzek a pincérnek, hogy még rendelni szeretnék!

–Még? Az étlapon felsorolt ételek felét megetted!

–És a másik felét is meg fogom enni! Ki tudja, mikor jutok ki ide legközelebb?

–Nektek magyaroknak az evés az egyik legnagyobb szenvedélyetek!

–Ti pedig mindenkinek a kedvében akartok járni! És ez csodálatos, mert különben nem tudnék Tokióban magyar ételeket enni!

Molnár úrnak végül nem sikerült az egész étlapot végigennie. A vacsora végeztével az étterem tulajdonosa készített egy fényképet róla. Minden itt étkező magyar vendégről készítenek egyet és kiteszik a falra. Egy zacskó tölteni való paprikát is kapott ajándékba. Boldogan és jóllakottan lépett ki az ajtón.

–Régen éreztem magamat ennyire otthon Tokióban!

–Én mindig otthon éreztem itt magam!–felelte Kazuki és a pókerarcon átfutott egy halvány mosoly.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: