Ön most itt van:

Kazuki és Chisa: Döntés előtt

 

Kazuki bekopogtatott az igazgatói irodába. Miután bentről meghallotta a hangos Szabad! kiáltást, belépett és mélyen meghajolt a magyarországi gyáregység igazgatója előtt.

–Kazuki! Jöjjön közelebb! Foglaljon helyet!

Kazuki zavarodottan nézte a széket, ahová az igazgató mutatott. Ha Japánban hívatja a főnök a beosztottjait, nagyon ritkán szokta hellyel kínálni őket. Kazukinak még mindig fura volt az európaiak közvetlensége. Végül nagy nehezen leült.

–Azért hívattam, mert a tervezettnél gyorsabban halad a gyár beindítása!

Kazuki még jobban összezavarodott. Miért baj az, ha halad a munka? Ezért nem szokták hívatni az embert!

–Szeretném megköszönni azt a munkát és erőfeszítést, amit eddig végzett. Ön nélkül nem jutottunk volna el idáig. Felajánlok önnek két választási lehetőséget! Mivel az önre kiszabott feladatot már elvégezte, hazamehet Japánba vagy lehetne nálunk a karbantartási részleg vezetője! Kap egy irodát és a megszólítás mostantól nem csak Kazuki lenne, hanem Kazuki szan! Ön lenne a karbantartási részleg igazgatója itt, a magyarországi gyáregységben.

Az igazgató bárhogy is szerette volna látni, nem vett észre Kazuki arcán semmilyen változást.

–Egy kicsit sem tűnik meglepettnek!

–Japánban mindig elfogadjuk a cég vezetőinek döntését és azok szerint cselekszünk!

–Most éppen arról van szó, hogy önnek kell dönteni! A gyár karácsony és újév között leáll. Addig döntse el, melyik megoldást választja, mert úgy kell nekem is jövőre szerveznem a cég felépítését!

Kazuki felállt, mélyen meghajolt és kilépett az ajtón. A szokásos pókerarca, amit fel szokott venni olyan esetekben, amikor zavarban van, most eltűnt róla. Úgy érezte, teljesen elsápad és remegni kezdett. Több, mint negyven évet leélt már, de még soha nem kellett ekkora döntést hoznia. Még az is természetes volt számára, amikor összeházasodtak Chisa-val. Szeretik egymást, természetes, hogy összeházasodnak. Kazukinál ez így működött. Ha azt mondta Imamura szan Tokióban, hogy el kell neki jönni Magyarországra, akkor eljött Magyarországra. De most neki kell döntenie! Nem csak önmagáról, hanem a családjáról is. És ha már a családjáról dönt, akkor Minori sorsa is tőle fog függeni. Tehát már két család sorsáról kell döntenie! De ha Minoriról dönt, akkor Molnár úrról, a barátjáról is döntenie kell!

–Jó reggelt Kazuki! Mi újság?

Molnár úr érkezett meg, egyik kezében egy villáskulcsot szorongatva.

–Az igazgató úr felajánlotta, hogy ezentúl szólíthatnak az emberek akár Kazuki Szan-nak is!

–Ezerszer megmondtam már neki, hogy a Kazuki a keresztneved és nem a vezetékneved, de nem akarja megérteni. Miért szólítanának így?

–Felajánlotta, hogy legyek a karbantartási részleg igazgatója!

–Gratulálok barátom! Ez nagy lehetőség!

–Vagy ha nem fogadom el, hazamehetünk Japánba.

–Nem arról volt szó, hogy fél évig lesztek Magyarországon?

–De igen. Ez volt a terv, de a vártnál gyorsabban haladt a munka.

–Még éppen, hogy csak berendezkedtetek a házatokban, máris haza kell mennetek?

–Nem kell. Ez az egyik lehetőség. Két lehetőség van és döntenem kell.

–És hogy döntesz?

–Nem tudom. Ti magyarok, hogy szoktatok dönteni?

–Ez az emberek természetétől függ. Van, aki egyből dönt, van aki megbeszéli a családjával, kikéri a barátai véleményét.

–Én nem tudok dönteni. Még soha nem kellett döntenem semmiben. Minden rendesen meg volt szervezve körülöttem egész életemben. Most viszont teljesen tanácstalan vagyok.

–Van egy olyan módszer is, hogy az ember leül, elővesz egy papírlapot és leírja, hogy mi szól a döntése mellett és mi ellene. Amelyikhez többet ír, az a jó döntés.

–A családom sorsáról nem egy papírlap fog dönteni!

–Lassan vége a műszaknak Kazuki! Minorival elmegyünk kirándulni három napra. Csak jövőre jövünk vissza! Addig is boldog új évet kívánok nektek!

Akemashite Omedeto!

Miután mindketten boldog új évet kívántak, elindultak hazafelé. Kazuki a gyár kapujában elbúcsúzott a barátjától. Azt mondta, most nem ül autóba, inkább gyalog megy haza. Szeretne gondolkodni séta közben. A házuk és a gyár hat kilométerre volt egymástól, de Kazukit ez érdekelte most a legkevésbé. Észre se vette, milyen gyorsan hazaért.

Chisa éppen lefektette az ikreket, amikor Kazuki belépett az ajtón. Férje arcán látott valamit, amit még soha. Nem tudta ő se megmondani, mi lehet az. Talán határozottság, talán egy félmosoly.

–Veled meg mi történt?–kérdezte meglepetten.

Kazuki, ahogy kimondta a szavakat, egyre nagyobb megkönnyebbülést érzett.

–Döntöttem!

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: