Kazuki és Chisa: Az Obon hét

2017. augusztus 8. kedd
Írta:

 

 

 

letöltés

 

A Tokió pályaudvar előtt leparkoló két taxiból kiszállt a baráti társaság összes tagja. Az elsőben Kazuki és Chisa utazott a gyerekekkel, Kazutoval és Aomame-vel, a másodikban Molnár úr, Minori és Hideki.

A pályaudvar főépületének vörös téglái hívogatóan csábították maguk felé az utasokat, hogy utána elnyeljék őket, amint belépnek az épületbe. Molnár úr örült neki, hogy végre nem felhőkarcolók között vagy egy gyárépületben van. Kicsit úgy érezte magát a Tokió pályaudvaron, mintha újra Európában lenne. Azt sajnálta csak, hogy nem mehet el Minorival és Hidekivel. Minori kérte, hogy ne kísérje el őket, de ő is megértette, hogy most nem lenne illendő, ha velük menne.

Minori és Hideki Osakába mennek, hogy megtisztítsák őseik sírjait. Többek között Minori férjéét vagyis Hideki apjáét is.

Az Obon hét elsősorban erről szól. Az ősök szellemének tiszteletéről. A hagyomány szerint az ősök szellemei az obon héten meglátogatják a még élő rokonaiknál a háztartási oltárokat.

Molnár úr kicsit furcsállotta, hogy a sintoista vallást követő barátai miért akarnak ennyire megünnepelni egy buddhista ünnepet, de szép lassan kezdte elfogadni, hogy Japánban mindenki tolerálja a másik vallását is. Az Európában és Amerikában uralkodó keresztény vallás viszont nem nagyon tudott itt meghonosodni.

Kazuki és Chisa Okinavába indultak Chisa szüleihez, hogy utána együtt menjenek el Osakába Chisa nagyszüleinek sírját meglátogatni. Kazuki soha nem értette meg, miért nem Tokióban találkoznak, és onnan indulnak tovább együtt. De mivel ebben a családban ez lett a hagyomány az évek alatt lassacskán belenyugodott.

A sicsugacu obont Japán keleti részén így Tokióban is júliusban tartják. A hacsigacu obont augusztusban. Kazukiék inkább az augusztusit szokták megtartani, mivel mindannyiuknak el kell utazni ahhoz vidékre, hogy meglátogathassák őseiket. Kazuki főnökei még örültek is ennek, mert amíg mindenki júliusban akar szabadságra menni, addig Kazuki bent tud maradni a gyárban és karban tudja tartani a gépeket.

–Már nagyon várom, hogy lássam a bon odorit!–mondta Hideki.

–Az meg mi?–kérdezte Molnár úr.

–Japán tánc, amit ilyenkor, az Obon héten szoktunk táncolni.

A hangosbemondó bemondta Kazukiék vonatjának érkezését. Molnár úr segített nekik felpakolni a csomagokat és a gyerekeket. Hamarosan megérkezett Minori és Hideki vonatja is. Molnár úr tőlük is elbúcsúzott. Utána ott állt a Tokió pályaudvaron. Körülötte mindenki ment a dolgára, ő pedig nagyon egyedül érezte magát és szeretett volna otthon lenni Magyarországon. Ott a rengeteg ismerős és barát várta, itt pedig a szerelem. Eszébe jutott, hogy még nem is gondolkodott el rajta, hogy mi lesz, ha végleg haza kell innen mennie? Mi fog történni, ha Magyarországon végre elkészül a gyár? Tokiói barátai nem értették, mi tart ezen hónapokig, hiszen náluk a felhőkarcolók is gombamódra tudnak szaporodni. Molnár úr viszont örült neki, hogy otthon nem halad a gyárépítés. Vajon Minori hajlandó lenne vele hazaköltözni Magyarországra vagy akkor vége szakad a kapcsolatuknak, amikor neki el kell hagynia Japánt? Megszerette ezt az országot. Megszerette az európai ember számára furcsa dolgokat és megszerette az új barátait, de a régiek, akik otthon maradtak, azok is nagyon hiányoztak. Régóta nem maradt egyedül. Hol Kazukiékkal volt, hol Minoriékkal. Most, hogy egymaga maradt, a honvágy kegyetlen erővel tört rá. Kazuki annyira el volt foglalva a gyerekekkel, hogy nem is tudtak, még egy pár szót se váltani. A mindig morgós Kazuki. Molnár úr maga elé idézte barátja arcát és elmosolyodott.

A telefonja jelezte, hogy SMS-t kapott. Kazuki volt az. Az SMS szövege csak ennyi volt: Tudom, hogy most egyedül érzed magad, de mi mindig itt leszünk neked.

Molnár úr boldog volt, hogy ilyen barátja van, aki a világnak mindig is a morcos arcát mutatja, de  belül egy igazi jó ember. Molnár úr még egy kicsit maradt és kicsit jobb kedvvel nézte a pályaudvarra be és kifutó vonatokat.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...