Ön most itt van:

Kazuki és Chisa: Az ajánlat

Kazuki és Ben a Restaurant Chisa konyhájában ültek. Már egy órája kitakarítottak és ki is szellőztettek. Kazuki nem szerette a sült krumpli és a sült marhahús jellegzetes kissé égett zsírszaggal keveredő illatát. Orra elé emelte az elé rakott pohár habushu bort és élvezte annak kellemes illatát. Ahogy a szájához emelte a poharat, szembenézett a borosüvegben tartózkodó kitátott szájú kígyóval. Nem tudta, miért divat errefelé, hogy a kígyót tátott szájjal teszik bele a borba.

habushu 2

Ben nem bort ivott, hanem vizet.

–Mióta nem iszol alkoholt?–mutatott Kazuki a vizes pohárra.

–Iszok. De nem szeretem a kígyókat. Félek tőlük.

–De Okinawán sok van belőlük és te évtizedek óta itt élsz!

–Attól még nem kell szeretnem őket! Te világéletedben városi ember voltál, mégse félsz a kígyóktól!

Kazuki Ben lelógó bajuszát nézte, amelyen megcsillantak a vízcseppek, melyek csillogását visszaverte Ben teljesen kopasz fejének fénye.

–Attól még szeretsz itt élni, nem?

–Nem. Hiányzik a nagyvárosi élet.

–De hát Okinawa város is nagyváros!

–Igen, de nem Osaka és nem Tokió! El fogunk költözni Tokióba!

–És mi lesz az étteremmel?

–Vagy eladom, vagy átadom valakinek. Egy családtagnak! Persze csak olyannak, aki nem állapotos az unokáimmal!

–De Chisa az egyetlen lányod és mellette csak én vagyok családtag…

Kazuki letette a poharat az asztalra és Ben mélybarna szemébe nézett. Keze tiszta libabőr lett.

–Nekem akarod adni az éttermet? Én főzni se tudok! És őszintén szólva, én is jobban szeretem a nagyvárosi életet!

–Tudom. De azt is tudom, hogy jó apa leszel. És a gyerekeidnek nem kellene nagyvárosban felnőnie. Itt jó a levegő és egészségesek az ételek. Persze nem azok az ételek, amelyeket az amerikai katonák elé teszünk!

–Gyári munkás vagyok! Hogy vezethetnék el egy éttermet úgy, hogy főzni se tudok! Azt se tudom megkülönböztetni, melyik ételnek milyen íze van! Én azt tudom csak, hogy melyik alkatrészt hová kell tenni egy televízióban!

–Ez is olyasmi, csak itt az alkatrészeket hozzávalóknak hívják, és nem panelbe teszed, hanem főzőedénybe.

Kazuki nem szólt semmit. Meghajolt Ben felé és kisétált az étteremből. Elég volt végigsétálni azon az utcán, amelyik végén a Restaurant Chisa épülete állt és lejutott a tengerhez.

varos_okinawa

Szerette Okinawát, de csak mint olyan helyet, ahová ki lehet ruccanni néha, ha az ember megunja a nagyvárosi életet. Nézte a tengert és minél többet hallotta a hullámok zúgását, annál jobban érlelődött benne, hogy mit kell tennie. Megfordult, visszasétált az étterembe és megállt Ben előtt.

–Tokióban maradunk! Te évek óta olyan helyen laksz, ahol nem szeretsz élni! Nem fogom követni a példádat! Nekem jó úgy az életem, ahogy van! Nem akarok változtatni rajta! Holnapután indulunk vissza úgy, ahogy elterveztük! De előtte még megnézem Okinawa szigetének szépségeit, mert megígértem a feleségemnek! Itt maradni és főzőcskézni viszont nem fogok, mert az nem az én világom!

Kazuki meghajolt és kisétált a konyhából.

Az egyik magas konyhai szekrény mögül Kazuki felesége, Chisa lépett elő. Ben széttárta felé a karját!

–Én megpróbáltam rábeszélni, hogy itt maradjatok!

Chisa simogatni kezdte egyre gömbölyödő pocakját.

–Köszönöm, apa!

–Ugyan mit? Nem értem el semmit!

–Dehogynem! Mióta ismerem, most állt ki először önmagáért!

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: