Ön most itt van:

Kazuki és Chisa a repülőtéren

Minori izgatottan várakozott Tokió régebbi repterén, a Haneda repülőtéren. Chisa, aki elkísérte a barátnőjét, tátott szájjal nézte a szárnyas  gépóriásokat. Nem mintha, nem ült volna már repülőn. Két dolgot imádott nagyon. A repülést és a tengert. Őt nem nyűgözték le a szélsebesen robogő shinkanzen vonatok. Neki teljesen megszokott dolog volt, hogy a vonatok ilyen sebességgel közlekednek. De a repülők, azok egyszer csak a felhők között szállnak, mint a madarak és megmutatják a világot felülnézetből is. Olyan szögből, ahonnan az embernek csak nagyon ritkán sikerül megtekintenie. Senki se gondolná először Chisa világoskék kimonójára nézve, hogy pontosan meg tudja különböztetni, hogy melyik repülőgép típus melyik. Ő sok más utassal ellentétben különbséget tud tenni egy amerikai Boeing 747 és egy Japánban gyártott MRJ között.

Hideki mellettük álldogált és a telefonján játszott a legújabb játékkal, amelyet nemrég töltött le.

–Mit szólsz hozzá, hogy Molnár úr hozzátok költözik?–kérdezte tőle Chisa.

Hideki fel se nézett a játékból, úgy válaszolt.

–Sanyi? Anyához költözik, nem hozzám. Külön szobájuk lesz.

Minori kicsit irigy volt a lányára, mert ő ki tudta mondani Molnár úr keresztnevét tökéletes kiejtéssel.

–Jól meggondoltad?–kérdezte Chisa Minorit.

–Lemondott egy igazgatói pozícióról Magyarországon, csak azért, hogy velem lehessen! Átutazta a fél világot Valentin napkor, hogy meglepjen egy csokor rózsával. Kívánhatna egy nő jobb társat magának? Chisa! Figyelsz rám?

Chisa máshová figyelt. Nézte, ahogy egy Airbus A350 típusú gép landol a tokiói reptéren.

–Kazuki hogyhogy nem jött ki? A legjobb barátja visszajön Tokióba és ő meg se tiszteli őt azzal, hogy köszönti?

–Tudod, milyen Kazuki! Első a munka! De hidd el, ő talán még nálad is jobban várja, hogy Molnár úr megérkezzen! De soha nem fogja kimutatni az érzelmeit!

Molnár úr jelent meg az egyik kijáratnál. Kezében elmaradhatatlan fekete baseball sapkája. Minori boldogan indult el felé, amikor valaki hirtelen átrohant előtte és Molnár úr nyakába ugrott, örömkiáltásokat hallatva.

–Kazuki?

Chisa értetlenkedve nézett a férjére.

–Eljöttem előbb a gyárból! Minél előbb látni akartam a barátomat.

A három nő egymásra bámult. A huszonkét év alatt, mióta Kazuki a gyárban dolgozik, soha nem fordult elő, hogy egy perccel is előbb eljöjjön! Sőt! Mindig túlórát vállalt! Mit tud ez a magyar férfi, hogy ennyire megváltoztatta mindannyiukat?

Molnár úr, amikor végre átölhette Minorit, nem szólt semmit. Fogalma se volt róla, hogy egy olyan titok őrzője, amelyet senki nem tud megfejteni japán barátai közül.

 

Veres Tamás

Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: