You are here

Karácsony Orsolya: Interjú Duró Ágotával

” alt=”” />

Duró Ágota és a barátja abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy kint tanulhattak Japánban cserediákként. Ágotát a kijutás folyamatáról, a japán diákokról, a földrengésről, és úgy általában a szigetországbeli emberek felfogásáról kérdeztem.

– Kezdjük az elején. Hogy jutottál ki Japánba, mikor voltál kint és mennyi ideig?
– A Debreceni Egyetem és a Hiroszaki Egyetem cserekapcsolatban áll egymással, és én ennek a kapcsolatnak az ösztöndíjára jelentkeztem. 2010 szeptemberében mentem ki. Az őszi tanév ott októberben kezdődik. Két félévet voltam kint, a tavaszi félév augusztusig tartott, így 2011 szeptemberében jöhettem haza.

Mit kellett tenned, hogy elnyerd az ösztöndíjat?
– Be kellett adnom több jelentkezési lapot, aztán következett a személyes interjú. Magyarul és japánul kellett kérdésekre felelnem, és végül engem választottak.

Milyen szinten álltál japánból, amikor az interjúra mentél?
– A mostani JLPT rendszerben négyes szinten álltam, ami nagyjából középfokot jelent. Aztán 2010 nyarát japán tanulással töltöttem, és mire kimentem, már hármas és kettes szint között voltam. A kettes szint felel meg a felsőfoknak.

Mik voltak az első benyomásaid az országról?
– Minden nagyon drága volt (nevet). Nem minden, de nagyon sok dolog háromszor annyiba került, mint itthon. Viszont Tokió csodálatos volt. Mielőtt elutaztunk volna Hiroszakiba, körülnéztünk a fővárosban is. Először jártam világvárosban, ezért teljesen lenyűgözött. Az emberek nagyon kedvesek voltak. Mikor látták, hogy a térképen nem találunk egy helyet, ők jöttek oda hozzánk segíteni. Nem is kellett nekünk odamenni hozzájuk, önként segítettek. Először angolul próbáltak beszélgetni, de mikor látták, hogy tudunk japánul, örültek neki.

Mit tapasztaltál, a japán diákok hogyan viselkednek a külföldi diákokkal? Mennyire barátságosak?
– Én főként a szintén külföldi cserediákokkal voltam közös órákon, úgyhogy nem sok japán diákot sikerült megismernem. Viszont a japánokról általánosságban elmondhatom, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek. Az az ember például, akitől a lakást béreltük, elénk jött a pályaudvarra, mikor megérkeztünk Hiroszakiba, eljött velünk bevásárolni, megmutatta nekünk az egyetemet. Nagyon sokszor vacsoráztunk a vendéglátónknál (angolul: host mother), sőt, többször kirándultunk is a családjával. A “tutor” – om segített beszerezni a szükséges papírokat Japánban, és később is mindig nyugodtan fordulhattam hozzá, ha gondom akadt. Nekem nem is volt negatív tapasztalatom a japánokkal.

Fordítsuk meg a kérdést. Amikor hazajöttél, és itthon találkoztál japán diákokkal, ők mit mondtak, a magyarok mennyire kedvesek velük?
– Főleg azok nyitottabbak és barátságosabbak a magyarok közül, akik vagy külföldön tanultak és van ilyen irányú tapasztalatuk, vagy jól beszélnek valamilyen idegen nyelvet. A Debreceni Egyetemen is sokan vannak, akik tutor-ként segítenek a cserediákoknak. Egy japán barátom azt mesélte például, hogy a magyar fiúk segítőkészebbek a lányoknál. Persze ez az ő egyéni élménye, mindenkinek más, aki itt van.

Van-e valami, amiben a magyar diákok felfogása eltér a japán diákokétól? Ez lehet bármi: a tanárokkal szembeni viselkedés, vizsga, tanulás, tényleg akármi, ami az eszedbe jut.
–  A japánok sokkal tisztelettudóbbak, mint mi magyarok. Ez már az első pillanatban feltűnt nekem. Mindig meghajolnak, ha találkoznak a tanárral, és mindig az úgynevezett “tiszteleti nyelvet” használják, ha velük, vagy akár csak róluk beszélnek. Még akkor is, ha a tanár nincs is a közelben. Óra után is megköszönik az oktatónak a fáradozását. Ez minálunk nem szokás.

Mi az, ami a leginkább lenyűgözött téged az országban?
– A Yamapi-koncert számomra felejthetetlen élmény volt (nevet). Ahogy már említettem, a nagyvárosok is teljesen elkápráztattak, Tokió, Szapporo, Oszaka, Kiotó, mind hihetetlenül csodás volt. Hirosimában is jártam, az is lenyűgözött. A táj, a természet mindenütt gyönyörű. Rengeteg a tenger, a magas hegy, a tisztavizű tó, és ez körbe veszi az embereket, nem is kell messzire menniük érte. Erre jó példa a cseresznyefa-virágzás. Bár ez is sok helyen van az országban, de azt mondják, Hiroszakiban a legszebb, én pedig, ugye, pont ott voltam. Egy hét alatt kétmillió turista jött Hiroszakiba, hogy megnézze a cseresznyefa-virágzást. Nemcsak külföldről érkeztek, hanem Japán többi részéből is.

– Volt-e olyasmi, amihez nem tudtál hozzászokni, de a japánoknak teljesen természetes volt?
– Volt. Az “onszen”, vagyis a gyógyfürdő, ahova ruha nélkül mennek be az emberek. Ez egy közfürdő, ahova a japánok heti szinten járnak. A nők és a férfiak külön fürdenek, de van olyan is, ahol együtt vannak. Én ezt nem próbáltam ki, mert fürdőruhába oda nem lehet bemenni, én meg szégyellős vagyok (nevet).

És azt megkérdezted, hogy miért muszáj meztelenül lenni az onszenben?
– Kérdeztem, de ők se nagyon tudták az okát. Nekik ez így természetes. Persze az onszenben a víz nagyon tiszta, mindenkinek kötelezően zuhanyozni kell előtte, sőt, van olyan is, ami nem fedett helyen van, hanem mondjuk egy hegyi forrást alakítottak ki gyógyfürdőnek.

Beszéljünk egy kicsit a földrengésről. Mennyire voltál messzire a földrengés epicentrumától?
Pontosan nem tudom, hány kilométerre voltunk, de Szendaitól, amihez a legközelebb volt a földrengés, olyan 300-350 km-re lehettünk északra. Hiroszakiban olyan 4-5-ös erősségű volt.

– Titeket milyen mértékben érintett a földrengés?
– A rengést mi is éreztük, és persze nagyon megijedtünk. Utána akartunk elmenni vásárolni, de mivel nem volt áram, nem tudtak minket kiszolgálni. Az áram egyébként csak másnap jött vissza. A legnehezebb az volt, hogy mi kerozinnal fűtöttünk, és akkor épp elfogyott, odakint viszont mínusz 10 fok volt, meg a hó is esett, ezért éjszaka nagyon fáztunk. Hírt se kaptunk sehonnan arról, hogy mi történt, áram nélkül pedig a szüleinket sem tudtuk értesíteni. Tsunami minket nem ért szerencsére, de éjszaka is éreztük az utórengéseket, sőt még egész márciusban és áprilisban is volt pár belőlük.

Milyen volt a japánok reakciója az eseményekre?
Volt olyan ismerősöm, aki Tokióban volt a földrengés idején, ahol ugye jóval erősebb volt a rengés és a sugárzás is, mint nálunk. Ő igyekezett minél hamarabb hazajönni Hiroszakiba, amíg el nem múlik a veszély. Sok ilyen volt. Csak akkor mentek vissza a fővárosba, amikor már normalizálódott a helyzet valamennyire.

Nem váltak az emberek türelmetlenné vagy agresszívvá?
– Nem, egyáltalán nem váltak agresszívvá. Valamennyire nyilván pánikba estek, de a pánik nem hatalmasodott el rajtuk. Nem mutatták ki a félelmüket. Például a “host mother”-öm olyan szinten kedves volt, hogy meghívott vacsorázni, pedig hazajött a lánya Tokióból, mert úgy gondolta, mi nálunk biztos nincs elég étel, hisz a boltokban egy darabig hiány volt az élelmiszerekben. A bérlakásunk tulaja pedig szerzett nekünk kerozint, amit abban a két hétben nem nagyon lehetett kapni. Hihetetlenül összetartottak a japánok akkor, és ennek az összetartozásnak mi is a részesei voltunk.

Szerinted minek volt köszönhető ez a nagyfokú összefogás?
– Szerintem ilyen az életfelfogásuk. Nekik ez teljesen természetesen. Ilyen szellemben nőnek fel. Mindenhol Japánban, nem csak Hiroszakiban.

Mindig ilyen kedvesek voltak veletek már kezdettől fogva?
– Egyetlen rossz élményem volt csak, pont amikor megérkeztünk. Először Tokióba mentünk, és mivel korán volt, nem tudtuk rögtön elfoglalni a hotelszobát. Bementünk egy manga internet kávézóba, ahol közölték velünk, hogyha készítünk klubkártyát, akkor bármeddig ott maradhatunk, és ingyen használhatjuk az internetet. Ott voltunk egy órát, és a végén ezer jent kellett fizetnünk, pedig, ugye, úgy volt, hogy ingyenes.

Záró kérdés: szerinted a magyarok mit tanulhatnának a japánoktól?
– Életfelfogást. Sokkal kedvesebbek és udvariasabbak is lehetnénk, jobban figyelhetnénk egymásra. A japánok nagyon önzetlenek, bár ezt csak az látja igazán, aki huzamosabb ideig köztük él. Nagyon keményen dolgoznak, és soha nem panaszkodnak, vagy csak családon belül. Nyilvánosan nem hangoztatják a problémáikat. A szervezettségük is irigylésre méltó. A földrengés során tönkrement egy kb. 800 km-es autópálya szakasz, amit ők egy hónap alatt rendbe hoztak. Jó lenne, ha idehaza is ilyen hatékonyan működnének a dolgok.

Ebben egyetértünk. Köszönöm szépen az interjút.
– Szívesen.

 


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: