Kan Naoto: „A nukleáris válságot Japán idézte elő, nem a földrengés”

 Kan Naoto

„A nukleáris válságot Japán idézte elő, nem a földrengés” – jelentette ki Kan Naoto, leköszönt miniszterelnök. – „Sokkal megfelelőbb biztonsági lépéseket kellett volna tennünk, de ezt elmulasztottuk. Nagy hiba volt, és be kell ismernem, hogy emberi hibák okozták.”

 

Kan Naoto, az előző miniszterelnök egy exkluzív interjúban a fukusimai atomerőmű krízisével kapcsolatban elismerte Japán hibáit. „Március 11. előtt teljesen felkészületlenek voltunk. Nemcsak a berendezéseket tekintve, a rendszerünket és a szervezettséget illetően sem voltunk rendben. Ez volt a legnagyobb probléma.” –nyilatkozta. Alapvető melléfogásnak minősítette a Fukusima 1-es atomerőműv telepítésének helyét és körülményeit. Véleménye szerint a  nem lett volna szabad annyira alacsony területre, a tengerparthoz közel építeni. Ezzel kitették a szökőárnak, amit eleve kisebbnek becsültek a lehetségesnél.
Elégtelen találta a hatóságok válságkezelését, beleértve a nukleáris hivatalok, a Tokiói Elektromos Művek vezetősége és a miniszterelnök közötti kommunikációt.
Szerinte az atomenergia-iparban nagy hiányosságokat leplezett le a csernobili utáni második legnagyobb nukreális baleset. Ezért máshol is mindent felül kell vizsgálni a biztonsági előírások betartásától kezdve a válságkezelésig.

A volt miniszterelnök rádöbbent, hogy Japánnak sürgősen és jelentősen csökkentenie kell az atomenergiától való függőségét. Eddig az ország villamosenergia ellátásának 30%-át biztosították atomerőművekkel.  Szükségessé vált mielőbb áttérni a megújuló energiaforrásokra, a napenergiára és szélenergiára.

Kan elismerte, hogy a hírközlőszervek téves és hiányos információt kaptak és adtak közzé, de tagadta, hogy a kormány szándékosan elhallgatta volna a lakosság elől a valóságot.

Nakano
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések