Ön most itt van:

Jókívánságok

 

 

A japán diplomácia egyre aktívabb Európában és Ázsiában. Magyarország visszaszerzi Kárpátalját.

A varsói magyar követ 1939. március 5-én jelentette, hogy Sako varsói japán nagykövet közölte vele, miszerint március hónapban Rómába, Párizsba és Berlinbe készül, ezt követően pedig Budapestre jönne két napra, annak reményében, hogy megismerheti Csákyt és a kormány tagjait, valamint hogy informálódhasson általános politikai kérdésekről./1/
A japán diplomácia nem csak az európai problémákkal foglalkozott, hanem igyekezett kiterjeszteni befolyását a Közel- és Közép-Keletre is. Március 7-én a kairói magyar követségről jelentették, hogy  Sheikh Fawzan El Sabek szaúdi ügyvivőtől a japán ügyvivő azt kérte, eszközölje ki Ibn Szaud királynál akkreditálását.
A magyar diplomata megkérdezte szaúdi kollégájától, hogy mi állhat a japán diplomata kérésének hátterében?
A szaúdi diplomata azt válaszolta, hogy az elmúlt hónapokban japán gazdasági szakemberek részletesen tanulmányozták Szaúd-Arábia gazdasági életét, s ezzel kapcsolatban az ottani lehetőségeket. A diplomata hozzátette még, hogy a szaúdiak tartanak ugyan a japán térnyeréstől, de a kairói japán ügyvivő minden bizonnyal megkapja majd Dzsiddában az akkreditációt. Ezt követően a japánok valószínűleg a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fölvételére és fejlesztésére fognak törekedni.
A kairói japán ügyvivő azt mondta magyar kollégájának, hogy egyelőre egy hónapig tartó misszióra kértek jóváhagyást Dzsiddában, amelynek legfontosabb célja, hogy a legnagyobb kedvezményt biztosító szerződést kössön Szaúd-Arábia és Japán.
A magyar diplomata feltételezte, hogy Japán és Olaszország fölosztotta egymás között a szerepeket az Arab-félszigeten. Olaszország Jemenben, Japán pedig a Jemennel szemben álló Szaúd-Arábiában igyekezett pozíciókat szerezni. /2/
Nyilvánvalónak tűnik, hogy Japán és Olaszország is igyekezett a kőolajban gazdag területeken nyersanyagforráshoz és piachoz jutni, amelyet viszont megakadályozhatott a térségben érdekelt angol, de még inkább az amerikai diplomácia.
Miután Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz, a magyar vezérkari főnököt és a honvédelmi minisztert fölkereste Vakamacu ezredes és tolmácsolta a japán vezérkari főnök és a hadügyminiszter üdvözletét és jókívánságait. Kanin Kotohito herceg, japán vezérkari főnök a következőket írta:

„ A császári japán hadsereg vezérkara és a magam nevében van szerencsém Exellenciád, Magyarországnak az antikomintern paktumhoz való csatlakozása alkalmából az  Ön országának és hadseregének legőszintébb jókívánságaimat kifejezni, valamint hogy továbbra is jól alakuljanak a kapcsolatok Magyarország és Japán, valamint a két hadsereg között.”

A budapesti japán katonai attasé később kifogásolta, hogy a japán üdvözlő táviratok szövege a Pester Lloyd március 1-i számában hiányosan jelent meg, és hogy Magyarországnak nincs Japánban katonai attaséja. Vakamacu ezredes azt is nehezményezte, hogy a japán üdvözlő táviratokra magyar részről nem érkezett válasz. Ez valóban így volt, s az ügy hátterében a Vkf-2. akkori vezetője, Faragho Gábor tábornok állt, aki nem javasolta választáviratok küldését Tokióba. A magyar kormány attól tartott, hogy Mandzsukuo elismerése és az antikomintern paktumhoz való csatlakozás ellenlépéseket válthat ki a nyugati nagyhatalmak részéről, ezért igyekezett minél nagyobb óvatosságot tanúsítani a kérdésben. Ettől függetlenül a japán katonai attasénak a táviratokat illetően igaza volt, s a magyar kormány igyekezett elkerülni, hogy Tokióban sértődöttség alakuljon ki a kétségtelenül modortalannak tűnő magyar eljárás miatt. Werth vezérkari főnök a következő választáviratot küldte Tokióba:

„A japán császári hadsereg mai megemlékezése során Felséged jóváhagyásával kifejezett legőszintébb jókívánságaiért, amelyeket számomra Vakamacu ezredesen át továbbítottak, fogadja a magam és a Magyar Királyi Vezérkar legjobb kívánságait a japán császári haderő további dicsőséges jövőjéért.”

Európában ekkor tetőzött a maradék Csehszlovákia körül kialakult feszültség, amely úgy oldódott meg, hogy március 15-én Németország birtokba vette a maradék Cseh- és Morvaországot, Szlovákia kikiáltotta függetlenségét, Magyarország pedig március 18-rare visszavette Kárpátalját. A fél évvel korábbi német-olasz ellenállással szemben Hitler március 12-én közölte Sztójayval, hogy a magyar kormány szabad kezet kap Kárpátalja visszaszerzésére.
Mivel Kárpátalját a Szovjetunió kívánta megszerezni, nyilvánvaló volt, hogy az antikomintern paktumhoz való csatlakozás miatt Magyarországgal szemben kialakult szovjet ellenszenv tovább növekedett. Mindez feltételezte, hogy belátható időn belül nem javulnak a magyar-szovjet kapcsolatok.
Még március 13-án Takeucsi japán ügyvivő fölkereste a magyar külügyminisztériumban Kuhl Lajost, és kormánya megbízásából közölte, hogy Japán bérbe venné a moszkvai magyar követség épületét, ha lehetséges, bútorokkal együtt. Hajlandóság esetén a japán diplomata kérte annak közlését, hogy milyen összegért és mennyi időre bérelhetnék az épületeket.
Kuhl közölte, hogy azonnal továbbítja a magyar kormányhoz a kérést, de megjegyezte, hogy minden bizonnyal ki kell kérni a szovjet kormány állásfoglalását is, mivel Moszkva az épületeket kifejezetten magyar diplomáciai célokra engedte át. /3/

Folytatjuk.

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Varsó, 1939. március 5.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Kairó, 1939. március 7.
3. MOL, KÜM POL, K 63 Budapest, 1939. március 13.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: