Japán túszok kivégzésével fenyegetőzik az Iszlám Állam

2015. január 21. szerda
Írta:

3859189502

Mindössze hetvenkét óra áll a japán kormány rendelkezésére, hogy kifizesse a 200 millió dollár nagyságú váltságdíjat a két japán túszért, akiket az Iszlám Állam nevű terroristacsoport ejtett túszul. Tokió mindent megtesz a túszok szabadságáért, de sajnos kevés hasonló túszejtéses ügy végződött jól. 

Így fogjuk Japánt megbüntetni azért, mert csatlakozott ahhoz a koalícióhoz,amely al-Bagdadi “kalifa” ellen irányul –  jelentette ki egy rövid videofelvételben az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet oldalán harcoló egyik fegyveres. A felvételen két japán férfi látható narancssárga ruhában, akiknek a kivégzését ígérik a dzsihadisták. A japán sajtó szerint sikerült azonosítani a felvételen látható túszokat, mégpedig Haruna Yukawa és Kenji Goto néven. A brit angolsággal beszélő dzsihadistát sokan a hírhedt “Dzsihád Johnként” azonosítják, aki már korábban kivégezte az amerikai újságírókat (James Foley és Stephen Sotloff) és brit állampolgárokat (David Haines and Alan Henning). “Ezt üzenjünk japán miniszterelnökének: az Ön országa 8500 kilométerre fekszik az Iszlám Államtól, de mégis szabad akaratából csatlakozott egy hadjárathoz. Ennek meglesznek a következményei” – ígérte a terrorista.

A “kalifátus” azt követeli, hogy Japán a túszokért cserébe fizessen 200 millió dollárt. Tokiónak mindössze 72 óra áll rendelkezésére, különben lefejezik és videóra veszik a japán állampolgárok kivégzését. Szakértők szerint azért ekkora az összeg és azért ilyen rövid határidőt adtak a dzsihadisták, mert súlyos pénzügyi válsággal küszködnek. Mivel már nagyrészt leállt a Perzsa-öböl menti (főleg szaúdi) támogatás és csökken – egyrészt a csökkenő olajár, másrészt a fontosabb olajipari infrastruktúrák elleni támadások miatt – az illegálisan eladott kőolajból származó bevétel, a terrorszervezetnek szüksége van a gyors bevétel.

Ugyanakkor a 200 millió dolláros váltságdíjnak szimbolikus üzenete is van: január 17-én Kairóban Abe Sinzó japán miniszterelnök ugyanekkora összegű támogatást ajánlott fel a “kalifátus” elleni harcra. A japán miniszterelnök ugyanis egy közel-keleti körúton (erről bővebben majd egy későbbi cikkben) vett rész, amely során Egyiptomban, Izraelben, Jordániában és a palesztin területeken járt.

Abe szinte azonnal reagált az üzenetre. “Követeljük a japán állampolgárok azonnali szabadon eresztését.” Ezenkívül felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent a japán hadifoglyok szabadon eresztése érdekében. Azonban a miniszterelnök elengedte a füle mellett azokat a kérdéseket, hogy vajon Tokió hajlandó-e fizetni a váltságdíjat a túszokért, vagy felhagynak-e az Iszlám Állam elleni harccal.  “Minden diplomáciai csatornát kihasználunk annak érdekében, hogy kiszabadítsuk a túszokat!”– közölte Abe Sinzo kormányfő,s a japán sajtó szerint máris folyhatnak valamiféle megbeszéléseket a túszok kiszabadítása érdekében.

Ez nem az első eset volt, hogy japán állampolgárok terroristacsoportok fogságába estek a Közel-Keleten. 2004-ben Shosei Kodát Irakban ejtették túszul szélsőséges csoportok, majd lefejezték őt, mivel Tokió nem volt hajlandó kivonni a Japán Önvédelmi Erők egységeit az arab országból. Szintén ebben az évben engedtek szabadon három japán férfit: Soichiro Koriyama újságírót  Nahoko Takato,segélyszervezeti tagot és Noriaki Imai egyetemista diákot. Az Abe-adminisztrációnak is már volt hasonló túszejtéses ügye, de nem végződött valami jól. 2013-ban tíz japán munkás vesztette életét, amikor Algériában az iszlamista militánsok megrohamoztak egy földgázkitermelő komplexumot.

 


Cimkék: , , , , , , , , ,

Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...