You are here

Japán mindent megtesz a járvány újbóli fellángolása ellen

Ígéretet tett vasárnap Suga Yosihide japán kormányfő arra, hogy mindent tőle telhetőt megtesz a koronavírus-járvány újbóli fellángolásának megakadályozásra az olimpia lánggal való váltófutás és közelgő washingtoni látogatása előtt.

Suga a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt éves kongresszusán szólalt fel, órákkal azelőtt, hogy feloldani készülnek a SARS-CoV-2 nevű vírus miatti veszélyhelyzetet Tokió prefektúrában. A kormányfő szerint a veszélyhelyzet feloldása után „rendkívül fontos időszak” következik a pandémia megelőzésében.
Suga közölte, hogy a vállalkozások terheinek enyhítése és a gazdaság működése érdekében feloldják a Tokióban, Kanagavában, Sigában, Szaitamában egy hónapja bevezetett korlátozó intézkedéseket, annak ellenére, hogy szakértők a járvány kiújulásától tartanak.
Az intézkedések feloldása néhány nappal előzi meg az olimpiai láng elindulását Fukusima tartományból.
Suga ismételten ígéretet tett, hogy a járvány miatt egy évvel elhalasztott júliusi olimpia „a koronavírus elleni győzelem” bizonyítéka lesz. A szervezőbizottság szombaton jelentette be, hogy nem lehetnek külföldi szurkolók az olimpia és a paralimpia versenyein.
Suga a tervek szerint április elején utazik Washingtonba, hogy első ízben találkozzon személyesen Joe Bidennel. A japán kormányfő lesz az első külföldi vezető, aki személyesen találkozik az amerikai elnökkel.Suga, aki a múlt héten kapta meg a Covid-19 elleni védőoltás első adagját, közölte, hogy a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, valamint Kínának a térségbeli növekvő befolyásával kapcsolatos együttműködésről kíván tárgyalni.

Forrás: MTI

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: