Japán magyar szemmel

Japán magyar szemmel

Több mint harmincöt éve, 1956 október 6-án érkeztem negyvennapos hajóút után Jokohama kikötőjébe, a Felkelő Nap Országába. Így hát életemnek több mint a felét itt töltöttem, mint katolikus pap és egyetemi tanár, japánok között. Az első naptól kezdve otthon éreztem magam, bár egy egészen más világba csöppentem. Hogy ez így történt, annak első oka, gondolom, az, hogy hiszek az egy Istenben és így tudom, hogy minden föld az Istené és minden ember az Isten szeretett gyermeke. Így hát a japánoknál is nem az tűnt fel nekem, hogy kisebb a szemük és az orruk, mint a miénk, hanem az, hogy nekik is két szemük és egy orruk van; nem azon ütköztem meg, hogy másképp fejezik ki érzelmeiket, hanem az kapott meg, hogy ugyanúgy örülnek és szomorkodnak, mint mi, ugyanúgy hullanak könnyeik és ugyanúgy ragyog a szemük, mint a miénk. “Ember vagyok. Semmi, ami emberi, nem idegen tőlem” – mondta a római bölcs. Sok országot megjárva, és nyolc nyelven beszélve én is ugyanezt tapasztaltam.
De hogy Japánban otthon érzem magam, annak még egy oka van. Az, hogy magyar vagyok. A japán nyelvtan feltűnően hasonlít a magyarhoz. A szavaknak nincsen neme, nincsenek elöljárók, hanem névutók, a jelző megelőzi a jelzett szót, előbb jön a vezetéknév, utána a keresztnév stb. Közös szót csak egy-kettőt találtam, és az is talán véletlen. De minthogy a nyelvszerkezet hasonló, nekünk magyaroknak könnyebb megtanulni japánul, mint bárki másnak. Nyelviskolában alig voltam, és mégis folyékonyan beszélek, tanítok, írok és olvasok japánul. A nyelvszerkezet hasonlósága a gondolkodásmód hasonlóságát is tükrözi. A magyarok és japánok nem a hideg ész emberei. Bennük az érzelem hatása óriási, és intuitív meglátással gondolkodnak. Ezért volt az, hogy történelmünk folytán sokszor mindent odaadó hősies lelkesedéssel küzdöttek a valakihez vagy valamihez való hűség nevében. A petőfies “ott essem el én a harc mezején, ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül” oly érzelem, mely évszázadokon át fűtötte a japánokat, egészen a második világháborúig. A mai japánok persze egész mások: meggyőződéses pacifisták. De a japán vállalati alkalmazottaknak vállalatuk iránti lelkes, odaadó, hűséges szolgálata ennek a szamuráj-lelkületnek újkori változata.
Van tehát sok hasonlóság japánok és magyarok között, de vannak óriási különbségek is, melyeket évszázados kulturális befolyások szültek. A japán kultúra Kínából származik. Az Indiában született buddhizmus Kínán keresztül jutott Japánba 1300 évvel ezelőtt, és mélyen átjárta az emberek lelkét. Kínából származott át Japánba a konfucianizmus is, melynek erkölcstana ugyanúgy döntő hatást gyakorolt és gyakorol a japánok viselkedésére. Buddhizmus és konfucianizmus nem irtotta ki a japánok eredeti vallását, a sintót, hanem egybeforrt vele. Így ma is tele van az ország buddhista pagodákkal és sintoista szentélyekkel. A 16. században érkezett Japánba a kereszténység, Xavéri Szent Ferenc személyében. Igen gyors terjedés után egy 300 éves kegyetlen üldözés igyekezett a kereszténységet teljesen kiirtani, ám mégis maradtak rejtett keresztények, és a 19. század végétől újból terjed Krisztus hite Japánban, bár jelenleg csak a lakosság 1 százaléka megkeresztelt hívő. Ugyancsak a 19. század végén vette át Japán bámulatos gyorsasággal a modern nyugati kultúrát: előbb a tudományt, technikát, a nevelési és jogrendszert, a második világháború után pedig a demokráciát és a gondolkodás, a kifejezés teljes szabadságának jogát is. Ez a sokféle hatás teremtette meg a mai Japánt és annak bámulatosan változatos kultúráját.
Japán területe 377 801 négyzetkilométer, melynek jórésze hegyvidék. Ezen a régi Magyarországhoz hasonló nagyságú területen 1990-ben 123 millió ember élt. Tokióban annyian laknak, mint a mai Magyarországon, és ha hozzávesszük a Tokióval egybeépült szomszédos városokat is, az ott lakó emberek száma jóval meghaladja a 20 milliót. És ez a rengeteg ember rendben, egymással együttműködve él és dolgozik.
Minden reggel és este a villamosok és gyorsvasutak annyira tömve vannak a munkahelyükre siető, vagy onnan hazatérő utasokkal, hogy heringként összepréselve alig lehet lélegezni. És mégis, harmincöt évi ittlétem alatt egyszer sem hallottam a villamoson vagy vasúton veszekedést. Ez a konfucianizmus hatása, mely türelmet, illedelmes viselkedést, mások érzelmeinek tiszteletben tartását és önuralmat nevelt bele évszázadokon keresztül az emberekbe. Tavaly nyáron Budapesten utaztam egy nagy csomaggal a villamoson, és amikor leszálltam, a csomag hozzáért egy néni szoknyájához. Majd átdöfött villámló szemével, és felkiáltott: “Mit törli a csomagja porát az én ruhámba?” Az ilyen jelenet Japánban elképzelhetetlen. A japánok, talán éppen azért, mert tudják, hogy érzelmeik igen erősek, azokat illedelmesen kordában tartják.
Az is a konfucianizmus hatása, hogy vállalatoknál, a gyárakban, a hivatalokban nem a veszekedés és konfrontáció, hanem a kölcsönös együttműködés jellemző. Vannak ugyan néha sztrájkok is, de ritkaságszámba mennek. Ha jól megy a vállalat, akkor minden alkalmazott kap nagy összegű külön jutalmat, mely néha megközelíti, vagy felülmúlja a rendes évi fizetést. A konfucianizmus hatása az is, hogy az iskola és a nevelés óriási szerepet tölt be a társadalomban. A japán diákok rengeteget tanulnak, hogy bejussanak a jó nevű egyetemekre. A felvételi vizsgák rendkívül nehezek. Így például a katolikus Sophia egyetemen, melyen tanítok, évente körülbelül huszonötezren jelentkeznek kétezer helyre. A neves egyetemek végzettjei számára azonban biztosítva van egy életre szóló jó állás a társadalomban. Az iskolarendszerben uralkodó versengés szellemének persze hátrányai is vannak, de mégis jobb, ha tanult, okos emberek vezetik a társadalmat, mintha katonák vagy pénzes emberek vezetnék.
A Sintoista szellem hatásának köszönhető a japánok együttérzése a természettel. Kis kert, szépen elrendezett virágok hozzátartoznak a japán élethez. Az állatokat, növényeket sokkal közelibbnek érzik magukhoz, mint mi nyugatiak, kik csak “uralkodni” akarunk a természeten. Újévkor az egész ország elzarándokol valamelyik gyönyörű fákkal körülvett szentélyhez imádkozni. A legtöbb imádkozó nem tudná megmondani, hogy kihez is imádkozott, mert a hagyományos vallások fogalomvilága nagyon elhalványult a mai emberek, a mai városi fiatalság fejében. De mégis imádkoznak, mert megérzik, hogy a mindenség mélyén ott rejtőzik valami jóságos, mosolygó ősharmónia, melynek köszönetet mondanak, és melynek oltalmát kérik.
Ezt a gondolatot a buddhizmus is alátámasztja. Buddha tanítása az úgynevezett mahajana-buddhizmus formájában jutott el Japánba, és ez nagyon hangoztatja minden valóság ősegységét és ennek irgalmasságát. A buddhizmus igen lényegesnek tartja e világ mulandóságát, valamint annak szükségességét, hogy a mi kis önző énünk beleolvadjon az ősvalóság egységébe. Ezért nincs nagyon kifejlődve a japánok éntudata. Inkább szeretnek beleolvadni egy mitudatos csoportba. Szeretik a csoportos utazást, a csoportos szórakozást. A felkapott nyaralóhelyeken annyi az ember, hogy egymás lábát tapossák. Szeretnek beszélni az időjárásról, mert ebben mindenki véleménye megegyezik. Ilyen környezetben nem könnyű a nagy egyéniségek kibontakozása, de sokkal kevesebb a súrlódás, mint a nyugati népeknél. A mai magyar ember rokonaiban bízik, de kevés barátja van. A japánoknál a baráti kapcsolatok igen fontosak.
A buddhizmus azt tanítja, hogy mindenben, még egy kis rizs-szemecskében is, ott lakik a “Buddha”, a lét végtelen misztériuma. Ez az egyik oka annak, hogy a japánok szépérzéke talán a legfejlettebb az egész világon. Itt minden szép. Szépek az írásjelek, a csészék és a tányérok, szépek a kertek, az épületek. Ízléses az emberek ruházata, esztétikusak a gesztusaik, viselkedésük. Az iparosodás sok mindent elcsúfított, de nagy erőfeszítéseket tesznek a környezetszennyezés kiküszöbölése és a természet szépségének a megőrzése végett.
Bámulatos, hogy milyen jól összeforrt a hagyományos japán életmód a modern nyugati kultúrával. Napközben a japánok nyugatias ruhában végzik munkájukat a legmodernebb technikai felszerelések segítségével; számító- és számológépek, rádiók, televíziós felvevők és adók, remekül működő gyorsvasutak, csodálatosan felszerelt autók teszik Japánt a legmodernebb országgá. De ugyanazok az emberek este a lakásukban lekuporodnak gyékényükre, pálcikával eszik hagyományos ételeiket, bebújnak forró fürdőikbe, felveszik japán köntösüket, és miközben nézik a televíziójukat, szürcsölgetik a zöldes színű japán teát vagy a melegített rizsbort. Egyszerre élnek két világban, és jól érzik magukat benne.
Vallásosak-e a japánok? Erre a kérdésre nehéz felelni. Biztos, hogy a hagyományos vallások hatása csökkenőben van. De az elmúlt száz év alatt több mint kétezer új vallás született Japánban – a legtöbbjük a buddhizmusnak valami változata -, és híveik száma sok millióra rúg. Meggyőződéses ateista kevés van ebben az országban, de óvakodnak attól, hogy túl világos fogalmakkal határozzák meg a lét végső titkait. Talán ezért is terjed nehezen a kereszténység, mely nagyon világos szavakkal szól az isteni kinyilatkozatról. Nincs sok keresztény, de nagy közöttük a kiváló hívők aránya. A 300 éves üldözés alatt sok tízezer japán szenvedett vértanúhalált a legválogatottabb kínzások között hitéért. Ma teljes a vallásszabadság. A katolikus Sophia egyetem és a mellette lévő Szent Ignác templom azon a területen áll, mely régen a Tokugawa uralkodók kastélya volt. Ezek üldözték a legkegyetlenebbül a keresztényeket. Bizonyára csodálkoznának azon, hogy azok a jezsuiták, akiknek még az írmagját is ki akarták irtani, megint itt vannak Japánban, és hirdetik Jézus Krisztus hitét. Én magam már több száz felnőttet megkereszteltem, és bámulom a hitüket, buzgóságukat.
Persze, együtt érző magyar szemmel nézve is Japánt, nem minden rózsás itten, A szigetország társadalmának zártsága rányomja bélyegét az emberek gondolkodásmódjára: nehezen tudnak megnyílni a külföldiek iránt és nem könnyen fogadják be őket. A pénzhajsza is nagyon uralkodik az embereken. A hiúság is nagyfokú, ami megnyilvánul például abban, hogy a házassági ünnepélyekre hatalmas összegeket költenek. A nemi erkölcs is meglazult. Sok a válás. Nagyon elterjedt a pornográfia. A nyilvános helyeken az emberek illedelmesen viselkednek ugyan, de a magánéletben sok az erkölcstelenség. Kevés a gyerek, hosszabbodik az átlagos élettartam, úgyhogy a társadalom elöregedőben van. A magzatelhajtás is nagyban dívik. Kell ennek a népnek erősebb hit és erkölcs. Ki fogja ezt megadni? Én bízom az Isten Szent Lelkében, hogy a Felkelő Nap Országának fiait elvezeti az igazságra, jóságra, szépségre és szabadságra. Ennek a Léleknek szolgálatában töltöttem életem felét ebben az országban.

Nemeshegyi Péter S. J.
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések