Ön most itt van:

Japán és az USA erősítik az együttműködést

A két ország védelmi szövetségének megerősítését ígérték Japán és az Egyesült Államok védelmi, illetve külügyminiszterei pénteken Tokióban, és megemlékeztek a kétoldalú biztonsági megállapodás megkötésének 60. évfordulójáról.

“Szövetségünk a jövőben is központi szerepet fog játszani az országaink közötti béke és biztonság szavatolásában, eközben megvalósítjuk a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térségre vonatkozó közös jövőképünket” – derült ki Kono Taro japán védelmi miniszter, Motegi Tosimicu japán külügyminiszter, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Mark Esper amerikai védelmi miniszter közös nyilatkozatából.

A Reuters hírügynökség ugyanakkor felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök – ellentétben a megállapodást méltató minisztereivel – ismételten bírálta az egyezményt, amely szerinte méltánytalan, kiegyensúlyozatlan, s ezért meg kell változtatni. Trump tavaly júniusban Japánban kifejtette véleményét, amely szerint a szigetország egyfajta potyautas a védelem területén olyan időszakban, amikor Kína katonai hatalmát fitogtatja a térségben, Észak-Korea pedig nukleáris és rakétaprogramot folytat.

A japán-amerikai biztonsági megállapodást eredetileg 1951-ben írták alá, majd a jelenleg is hatályban lévő, átdolgozott változatát 1960. január 19-én Kisi Nobuszuke akkori japán miniszterelnök hivatali ideje alatt. Kisi egyébként a most hivatalban lévő Abe Sindzó japán kormányfő nagyapja volt.

A megállapodás értelmében az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt Japán megvédésére, mivel a szigetország az amerikaiak által írt alkotmánya értelmében lemondott a hadviselés jogáról a második világháborút követően. Tokió cserében katonai támaszpontokat biztosít az Egyesült Államok hadseregének, hogy kiterjessze befolyását az ázsiai térségre.

Abe Sindzó 2012-es hatalomra kerülése után tíz százalékkal növelte Japán védelmi kiadásait, történelmi elmozdulásként értékelhető intézkedéssel kormánya újraértelmezte az alkotmányt 2014-ben, a második világháborút követően első alkalommal lehetővé téve japán csapatok külföldi bevetését.

Bár a japán közvélemény általánosságban támogatja a szövetséget, a szavazópolgárok tartanak attól, hogy országuk belekeveredhet az Egyesült Államok által gerjesztett konfliktusokba. A Kyodo japán hírügynökség egyik legfrissebb felmérése szerint a japánok 58,4 százaléka nem támogatja a tokiói vezetés döntését, hogy csapatokat küldjön a Közel-Keletre a kereskedelmi hajózás biztonságának szavatolására.

A Trump-kormányzat emellett ismételten azt követelte, hogy Japán nagyobb összeggel járuljon hozzá a szigetállam területén lévő mintegy 54 ezer amerikai katona ellátásához. Egy 2015-ös megállapodás értelmében Tokió 2020-ig 1,4 százalékos emelésbe egyezett bele.

Címlapkép: Getty Images/ David Mareuil/Pool via Bloomberg

 

MTI nyomán

Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: