Ön most itt van:

Japán, a mi szemünkkel

japan-kultura-napjaA Japán Kultúra Napja alkalmából, beszélgetést kezdeményeztem az ismerőseimmel, mi az, ami elsőre eszükbe jut, ha azt mondom, japán, vagy Japán.

Egyrészt rácsodálkoztam a tájékozottság széles skálájára, mert magam sem gondoltam volna, hogy az embereket ennyire más és más dolog érdekli. Akár a saját környezetükből, akár a szélesebb világból. Volt, aki az animék, mangák világába kalauzolt el, volt, aki a kimagasló minőségű acélról beszélt. Természetesen akadt a harcművészetek vonzásában élő interjúalany is, és akadt, aki az ősi időkbe ment vissza, hogy a japán-magyar rokonság érzésével azonosuljon, bizonygatva azzal az alapvető ténnyel, hogy rajtunk, magyarokon kívül, talán a japánok az egyetlenek, akik előre írják a vezetéknevüket. Valószínűleg, okkal. A vezetéknév az, ami megmutatja, honnan jövünk, kik az ősök. És csak a család után jön az egyén, a saját elnevezés.

A sok eltérő válaszban azonban volt egy közös vonal, melyet kivétel nélkül, mindenki megemlített: a kulturális sokszínűség, a hagyományok és ősök tisztelete.

Számomra ez azért bír nagy jelentőséggel, mert Magyarországon már csak elvétve bukkanhatunk a nyomára. Népitánc-csoportok, hagyományőrző egyesületek próbálják feleleveníteni évszázadok örökségét, de az élet minden területén felütötte a fejét a globalizáció, és ahelyett, hogy saját (h)őseinkre emlékeznénk, olyan eseményekre, nevekre kell fókuszálnunk, melyekről soha nem hallottunk. Valaha ázsiai, rettegett népként érkeztünk Európába, ázsiai kultúrával, ázsiai hagyományokkal és harcmodorral. Az eltelt 1100 esztendő alatt, sajnos “eleurópaisodtunk”, elkorcsosultunk. Ráadásul még történelmünket is kitörölték az elménkből, hogy még egyszerűbben manipulálhassanak. És mára sajnos odáig fajult az agymosás, hogy az új generációkba már bele van kódolva.

Kis mértékben talán elindult egy ellenirányú folyamat, hiszen az ezredforduló óta egyre sűrűbben találkozok ősi magyar nevet viselő emberekkel, melyek lassan újra teret nyernek a hangzatos, ugyanakkor jelentéssel nem bíró külföldi nevekkel szemben. És szerencsére, azt is látom, hogy velem egykorú szülők népi táncra, íjászatra íratják be csemetéiket. Hosszú folyamat lesz, mire újra büszkén mondhatjuk magunkra, hogy magyarok vagyunk. Az a büszkeség, mely a japán emberekből soha nem halt ki, hanem tovább élt, és él töretlenül.

Interjúalanyaim kitértek a japán nép állandó határozottságára, tettrekészségére. Mikor rákérdeztem, mire gondolnak, felhozták a földrengéseket, a cunamik pusztításait, a két atombombát. Mind olyan körülmények, melyek kiszámíthatatlanok, és iszonyatos rombolás követi. Emberéletben, anyagi veszteségben. Mind kilátástalan helyzet, melyekből Japán büszke népe kilábalt. Sőt, nemcsak kilábalt, hanem újjászületett. Újult erővel, új tapasztalatokkal, és új megoldásokkal. Mégis, hűen követve kétezer éves hagyományaikat. A modern felhőkarcoló harmóniában van az ötszáz éves, vörösre festett sinto-kapuval, és a pagodákat sem roppantják össze az acél építmények.

Az alárendeltség, mely a japánok számára természetes és megkérdőjelezhetetlen mind a hadászatban, mind a hétköznapi életben, ma is tartja magát, mint ahogy a második világháború kamikaze pilótái, és a katanával felfegyverkezett szamurájok idejében.

De Japán, technikai fölényével és jártasságával, ezt az alárendeltséget nem hajlandó más országokra is kiterjeszteni. Éppen azért, hogy a világban betöltött vezető szerepét megőrizze, folyamatos újításokkal, korszerű találmányokkal kápráztatja el a világ gazdaságát, még ha sokszor ezek az újítások haszontalannak is tűnnek a nyugati társadalmakban.

Azt mondták rájuk beszélgetőpartnereim, hogy különc, furcsa, „zárkózott” nép.

Pedig csak maximálisan funkcionális. Gondolok itt példaként az interneten megtalálható képekre. Egyiken apró esernyő védi a viselő cipőit, a másikon tölcsér áll ki a szemüveglencse síkjából, és még sorolhatnám azokat az eszement találmányokat, melyeken jókat derülünk fejrázva, holott csak egy logikailag kikezdhetetlen, működését kifogástalanul végző eszköz, mely a használója számára egy egyszerű, praktikus megoldást biztosít.

És zárkózott. A zárkózottság vajon tényleges? Hiszen járják a világot, turistaként kíváncsian, izgatottan fényképezik az idegen világot. Amit mi zárkózottságnak ítélünk meg, az talán csak a saját kultúra védelme, mellyel biztosítják a fennmaradást, hogy ami a sajátjuk, az maradjon ugyan olyan, mint korábban, és maradjon ugyan úgy csak a sajátjuk.

„Fegyelem, becsület, önuralom.” Vélemények, egy-egy szóban. Persze, hiszen harcos népről van szó, ahol kétezer éves katonai hierarchia működik. Amelyek meggátolták, hogy kínai, vagy angol gyarmattá váljon. Amelyeknek köszönhetően ma is létezik, és remélhetőleg még akkor is létezni fog, mikor már minden más társadalom összeroskad a saját súlya alatt.

„Természet-közeliség, cseresznyefa-virágzás.” Mert a japánok tisztelik a természetet, és megünneplik nemzeti jelképük újjászületését. Ők egy olyan nép, ahol fontosabb a természet harmóniája, mint az egyéni szükséglet, egyéni kényelem. Nem pusztítanak, csupán annyit vesznek el a természettől, amire szükségük van.

„Felelősség-vállalás.” Nos, nálunk ehhez a kifejezéshez értelmező szótárt kell alkalmazni, mert kényelmesebb és egyszerűbb másra hárítani a legapróbb baklövést is, mint kiállni saját magunkért, mert a baklövés következményekkel jár.

„Egy nép, amitől csak tanulhatunk.” Azt hiszem, ebben az egy mondatban benn van minden. Igen, mindenkinek követnie kellene a japánok mentalitását, az élet minden területén.

2015 augusztusa óta írok az Inter Japán Magazinnak, egy második helyezett novellámnak köszönhetően. Az azóta megjelent írásaim folytán Önök jelöltek engem egy díjra. Tartozom ezekért Önöknek annyival, Tisztelt Olvasók, legyenek bár japánok, vagy magyarok, hogy a magam módján közvetítem honfitársaimnak a japán kultúrát, és mindazt, amit megismertem azáltal, hogy írásaimhoz anyagot gyűjtöttem. Valamint vettem egy nyelvi könyvet, és amint lehetőségeim engedik, szeretném elsajátítani a japánok csodálatos nyelvét, remélve, hogy egyszer élőszóban társaloghatok majd novelláim, kisregényem helyszínein, és magam is felfedezhetem az írásaimban megjelenített tájakat, erdőket, épületeket.

Köszönöm, hogy ennyivel is a részese lehetek a japán-magyar együttműködésnek.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: