Író-újságíró pályázatunk II. helyezettje

Holló Viktória pályaművével szamuráj-jelenetet ábrázoló japán porcelánt nyert.

Szigetek feletti huzavona Távol-Keleten

Az elmúlt években hazánkba is elért a hír a kínai-japán illetve a koreai-japán szigetvitákról. Az események hátteréről azonban csak keveseknek van tudomása. Cikkemben a konfliktusok eredetét kívánom bemutatni, hogy az olvasó egy átfogóbb kép alapján alkothassa meg saját véleményét.

Senkaku-szigetek

A Senkaku-szigetek egy öt szigetből és három sziklából álló szigetcsoport a Kelet-Kínai Tengeren. 170 kilométerre fekszik mind Japántól mind Tajvantól, és 330 kilométerre található Kína partjaitól.

 

Forrás: Japán Külügyminisztérium Honlapja

Először kínai térképek tesznek róla említést a Ming dinasztia idején, 1372-ben. Eredeti neve Diàoyúdǎo. A 19. századig bezárólag a kínai térképek kétséget kizáróan kínai területnek mutatták, de lakatlan terület volt.

A japán külügyminisztérium szerint 1884 óta végeznek japán állampolgárok a kérdéses térségben olyan tevékenységeket, mint halászat, állattenyésztés, tollgyűjtés és különféle kutatások. 1895-ben az első kínai-japán háborúban Japán hivatalosan is bejegyezte a területet Okinawa prefektúrához, és így 1896-tól már kormányzati engedéllyel birtokolhatta a szigetet Koga Tatsujiro, amit leszármazottja, Koga Yoshitsugu végül megvásárolt.

Kína elvesztette a háborút, aminek eredményeként Tajvan és az összes hozzá tartozó sziget Japánhoz került. A probléma csak az, hogy a Shimonoseki békeszerződés nem sorolta fel tételesen, hogy milyen szigeteket ért „hozzá tartozó” alatt. Ez azért lényeges, mert Kína és Tajvan szerint a Senkaku-szigeteket ezzel a békeszerződéssel elvették tőlük. Japán állítása szerint viszont azt nem vette el senkitől, mivel az terra nullius – azaz senki földje – volt. Mikor japánok léptek a szigetekre, azon semmilyen jel nem árulkodott arról, hogy kínai fennhatóság alá tartozik, hiszen teljesen lakatlan volt. Vagyis Japán szerint nem háborús cselekmény következtében foglalta el a szigeteket, Kína és Tajvan viszont az ellenkezőjét igyekszik bizonyítani.

A második világháború után Japán a vesztesek oldalára került. Vissza kellett adnia minden területet, amit a második világháborúban és a kínai-japán háborúban szerzett. A kínai és tajvani logika szerint a Senkaku-szigeteket is vissza kellett volna adnia. Viszont az amerikai megszállás időszaka alatt – 1951-től 1972-ig – a Senkaku-szigetcsoportot Japán részeként vették nyilvántartásba amerikai fennhatóság alatt. Ebben az időben az USA különböző kutatásokat és kísérleteket végzett a térségben. Kína egy szóval sem tiltakozott ezek ellen. Pedig ha a saját állama részének tekintette volna, akkor ezt úgy kellett volna értékelnie, hogy az USA megsértette a területét, de ez nem történt meg. Mi több, az 1950-es és 1960-as években kiadott kínai és tajvani térképek jól láthatóan japán területként jelölték meg a szigeteket, japán nevekkel. 1968-ban az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa azonban tudományos kutatást végzett, aminek eredményeképpen kiderült, hogy a tengerfenék hatalmas mennyiségű kőolajat és földgázt rejt. Ez alaposan megbolygatta a nyugodni látszó kedélyeket Japán és Kína között.

1972-ben az USA kivonult Japánból, így a Senkaku-szigetek újra japán fennhatóság alá kerültek. Ezek után Kína elkezdett bizonyítékok után kutatni, hogy milyen jogon követelheti magának a szigeteket a nyersanyag megszerzésének reményében. Ekkor jött elő azzal az elmélettel, hogy Kína már Japán előtt felfedezte, ezért Kínához tartoznak kezdettől fogva. Az első kínai-japán háborúban pedig Japán azt elvette tőle, amit a második világháború urán vissza kellett volna adnia. Japán válasza az érvelésre, hogy azon kívül, hogy a kínaiak nevet adtak a szigetnek, semmilyen módon nem nyilvánították ki igényüket a sziget iránt, így lakatlan lévén japán lakosok a 19. században elkezdték látogatni.

A vita sokáig csak szóban folyt, így nem eredményezett komolyabb konfliktust. 2008 júniusában a két ország elvi megállapodásra jutott, és 2010 júliusában sikerült tárgyalásokat kezdeményezni a végrehajtásról. Azonban a következő forduló előtt váratlan események történtek, melyek egyre rosszabb folytatásokba torkollottak.

2010. szeptember 7-én, kedden egy kínai halászhajó jelent meg a szigetek közelében, amit a japán parti őrség feltartóztatott. A 14 fős legénységet elengedték, de a kapitányt tíz napig fogva tartották. Az elzárás oka azt volt, hogy a japán parti őrség felszólítására nemhogy nem állt meg, de nekiment két naszádnak is, amelyeken sérülést okozott.

Kínában a kapitány fogva tartása miatt bojkott felhívások jelentek meg japán termékek ellen, a japán nagykövetet többször is kérdőre vonták, és több kínai és tajvani aktivista döntött úgy, hogy újabb hajókkal közelítik meg a szigeteket. Emellett több városban is tüntetéseket tartottak, és japán zászlókat égettek.

Novemberben az USA is nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban. Barack Obama arra kérte Japánt és Kínát, hogy rendezzék békés úton vitájukat. Hillary Clinton kijelentése szerint a szigetek az amerikai-japán kölcsönös együttműködési és biztonsági szerződés hatálya alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy ha Japánt fenyegetés éri, a szerződés értelmében az USA a segítségére siet.

A következő incidens 2011 márciusában történt. Ezúttal Kína azt sérelmezte, hogy a japán középiskolai tankönyvek a Senkaku-szigeteket Japán részeként tüntették fel. A tiltakozáshoz Tajvan is csatlakozott.

2012-ben japán politikusok és nacionalista aktivisták is meglátogatták a szigetet. A feldühödött tüntetők Kínában japán éttermeket és autókat támadtak meg. De a legnagyobb felháborodást az keltette, amikor szeptemberben a japán kormány visszavásárolt a Kurihara család tulajdonában álló szigetek közül hármat. Egy korábban is állami tulajdonban volt, egyet pedig meghagyott magántulajdonban. Az esetet heves tiltakozások, tüntetések, bojkottok követték, ami Japán és Kína gazdasági kapcsolatain sokat rontott, és ez főleg az autópiacra volt látványos hatással. Azóta több összeütközés volt a szigetek közelében. Kínai hajók járőrözése, tajvani hajók és a japán parti őrség közti vízágyú-csata, az USA még egy atommeghajtású repülőgép-hordozót is küldött a térségbe, Japán pedig F-15-ös vadászgépekkel próbálkozott.

Az erőfitogtatás nem maradt abba, nem kerültek előrébb a megoldáshoz.

Dokdo-szigetek

Csak kevesen hallottak egy másik szigetvitáról, ami Japán és Korea között áll fenn. Érdemes összehasonlítani a két esetet. A Dokdo-szigetek két szigetből és számtalan sziklából áll. Japántól 211 km, Koreától pedig 216.8 kilométeres távolságra találhatóak.

Forrás: Japán Külügyminisztérium Honlapja

A koreai krónika szerint a 6. században volt egy állam – Usan-guk – ami két szigetből állt: Ulleungdo-ból és Usando-ból. Korea állítása szerint az akkori Usando a mai Dokdo-szigetekkel egyezik, és a 15. században lakossággal rendelkezett. Korea régi kutatásokra is hivatkozik, melyek szerint bambuszt és különböző nyersanyagokat szereztek be a földről. Japán vitatja, hogy a szigeten valaha is laktak volna, mert annak természeti adottságai miatt lehetetlen külső segítség nélkül életben maradni rajta. Emellett 17. századi jelentések beazonosíthatóan egy Matsushima nevű szigetről tesznek említést a területen, ahol japán halászok jártak, de a sziget lakatlan volt. Később egy sógunnak szóló beszámoló a Matsushima nevű sziget mellett egy Takeshima nevű szigetet is Japán területnek tekint, ami feltehetőleg a mai koreai Ulleungdo-nak felel meg, bár a történelem során a két japán szigetnév megcserélődött, jelenlegi neve japánul Utsuryo.

1696-ban japán és koreai halászok ütköztek a szigeteknél. Ezután egyezség született a két ország között. Ennek eredményeképpen Japán megtiltotta polgárainak, hogy a térségbe utazzon, Korea pedig bejegyezte a szigeteket Gangwon provinciába. A 18. századi japán térképek szerint a terület Koreához tartozott. A 19. században Japán elismerte, hogy Ulleungdo és az ahhoz tartozó sziget koreai fennhatóság alatt áll. Korea szerint az „ahhoz tartozó sziget” Dokdo-ra utalt. Több dokumentum is megerősíti, hogy Ulleungdo Korea része, de mivel a Dokdo-szigetekre túl sok elnevezést használtak az idők során, nem lehet jól beazonosítani, hogy valóban a kérdéses területről van-e szó.

A Dokdo-szigeteket kétséget kizáró módon 1905-ben foglalta el Japán azon oknál fogva, hogy állítása szerint az terra nullius volt. Korea szerint ez ellentmond Japán korábbi térképeinek és nyilatkozatainak a szigettel kapcsolatban, amik Korea területének tekintik. A foglalás még az előtt történt, hogy Japán gyarmatává tette volna Koreát ugyanebben az évben.

A második világháború után a kérdéses szigetek a San Fransiscó-i béke értelmében Koreához kerültek. Japán ebbe nem nyugodott bele, és azóta is magának követeli a szigeteket, sikertelenül.

A Senkaku-szigetekhez hasonlóan itt is akadtak konfliktusok az elmúlt időkben. Tavaly augusztusban Jun Vu Park koreai labdarúgó „Dokdo a miénk!” feliratot tartott magasra a stadionban a győztes meccs után. Ezen kívül tiltakozását fejezte ki a Google és az Apple felé, amiért a térképes alkalmazásukban a sziget koreai neve mellett a japán Takeshima nevet is feltüntette.

A két szigetvita hasonló vonalat követ. Kína, valamint Korea a szigeteket előbb fedezte fel a térképes és történeti bizonyítékok szerint, de mivel mindkettő lakatlan volt, Japán terra nulliusként elfoglalta. Mindkét területszerzés egyéb nemzetközi konfliktusokkal esett egybe, amik megkérdőjelezik a szigetek békés elfoglalását, de erre világos bizonyíték nincsen. A második világháborúban a szigetek sorsa mégis eltérően alakult. Japán megszerezte a Senkaku-szigeteket, a Dokdo-szigetek viszont Koreához kerültek.

Mind Kínában, mind Koreában erős indulatokat váltottak ki az elmúlt események, aminek eredményeképp a Kínára pozitívan tekintő japánok aránya 18 százalékra csökkent, Korea esetében pedig 39,2 lett. Ez a legrosszabb arány, amit valaha mértek Tokióban. Hogy a nézeteltéréseket mikor sikerül békés úton rendezni, nem tudni. Csak reménykedhetünk, hogy a távol-keleti puskaporos hordó nem robban fel.


Ajánlott bejegyzések