You are here

Író-újságíró pályázatunk különdíjasa

Sors Andrea pályaművével szamuráj-jelenetet ábrázoló japán porcelánt nyert.

Öreg szív – fiatal lélek – Bepillantás egy nemzet lelkébe

„Öreg szív – fiatal lélek” – így jellemzi magát a japán ember: e nemes, szűkszavú egyszerűséggel, bölcs letisztultsággal, metsző fényű józansággal, páratlan önismerettel. Egyetlen mondatba sűrítve évezredes múltjának maradandó lényegét, a japán nép lelki¬világát, mely a kinyílás mélyreható változásai sodrában is érintetlen maradt.
Az ősi tradíciókon és erkölcsi alapokon nyugvó, kristálytiszta gondolat – és hitrendszer, a nemzet történelme folyamán, megingathatatlan egységbe forrasztotta az embereket: egymással, hazájukkal és császárukkal. A Tenno iránti szeretetük, hűségük mélyen a jellemükbe ivódott; bárminemű ráhatás és befolyás nélkül volt képes, egyszerre lélegző és cselekvő erővé kovácsolni őket.
Amikor – a XIX. században –, a “civilizált” új világ vasököllel döngette az ezeresztendős álmát alvó oroszlán kapuját, nem sejtette, hogy majdani riválisát ébreszti sorsára és a tudatára eszmélő ország egy emberként néz majd farkasszemet vele.
Az elzárkózást feladni kényszerülő Japán, lélekjelenléte, higgadt önfegyelme hamar felrázta őt a gazdasági-társadalmi-lelki offenzíva okozta traumatikus sokkból. Erősen individualista, szabadságközpontú mentalitása nem tűrte az alárendelt szerepet; sem a belső forrongások, sem a külső fenyegetettség nem tudta térdre kényszeríteni. Morális értékrendjének szilárd váza állta az idők próbáját.
Ugyanakkor megszállottan képezte magát. Magasfokú emberismerete, szenzibilitása és megfigyelőképessége kitágította látókörének horizontját. Élénk elmével fogadta és építette lényébe az információk áramát. Igénye, nyíló tudatának forrásából eredt. Meg kellett, hogy ismerje önmagában és az őt körülvevő világban rejlő legmagasabb lehetőséget.
Tapasztalatait magába zárva, érzéseit, indulatait belső világába mentve felelt az új világ hozta új idők hívó szavára. Az ősi ázsiai szív új köntöst kapott.
A XIX. sz. végére, a modernizálódó Japán céltudatos és sikeres előretörését döbbenettel, majd nyugtalansággal szemlélték a rá szegeződő tekintetek. Az addig elnéző mosollyal kezelt ország, otthonosan mozgott a Nyugat gondolati közegében és immár egyenrangú, ezért veszélyes ellenfélként lépett elő a róla alkotott kép színfala mögül.
A nyugati világ úgy érezte, megtévesztették és félrevezették őt. Kezdte elveszíteni biztonságérzetét a japán személyiség ellentmondásokkal teli útvesztőjében. Az ismeretlentől való félelme felerősítette és kihangsúlyozta eddigi előítéletei negatív vonásait. Hamis képet gyártó, érthetetlen, kiszámíthatatlan népnek látta és láttatta őket.
A kritikus hangvételű, – legtöbbször ezekre a sztereotípiákra épülő – objektív látásmódot nélkülöző híradások és beszámolók, gondoskodtak arról, hogy ez a kép a köztudatba vésődjön. Mindinkább érzékeltették és mélyítették azt a szakadékot, ami a két világrész életszemléletét, lelkiségét elválasztja egymástól.
Az európai országokban általánosan elterjedő negatív szemlélet Magyarországon nem talált táptalajra. A magyar nép pozitív, hiteles példát és iránymutatást látott Japán felemelkedésében. Felnézett a sikereken-bukásokon érlelt, belső fejlődésen átment nemzetre. Nemcsak azért, amit véghezvitt, hanem önmaga felismerése által is.
Rokonszenvét a japán nemzet iránt, megerősítették és alátámasztották azok az aktuális hazai kutatások és fórumok, melyek a magyarság ősi ázsiai eredetét hangsúlyozták.
A két nép közös tőről fakadásának gondolata nyomán, sorsuk összefonódásának reményében, neves orientalisták, utazók keltek útra, hogy barátra, támogatóra, szövetségesre találjanak. A Japán felé tartó magyar expedíciók és tanulmányutak résztvevőit, a felfedezés elemi szükségletén kívül, a megértés vágya vezette. Elfogulatlanul, a nyugati fogalom – és szokásrendszer korlátaitól mentesen, tisztán igyekeztek látni.
Ezek az egyéniségek úttörő munkát végeztek. Jelentős természettudományi, nyelvészeti, irodalmi, művészettörténeti ismeretekkel gazdagították a hazai és európai tudományos életet. Cholnoky Jenő, Pröhle Vilmos, Felvinczi Takács Zoltán, Mécs Alajos, Baráthosi Balogh Benedek … – néhány név e kiváló szellemek közül, akik hidat építve hozták közelebb egymáshoz a két nemzetet.
Olyan nemes lelkületű, egyetemes műveltségű, nyitott szívvel és elmével felvértezett
emberek voltak ők, akik vallották, hogy a valódi megismerés nem születhet meg anélkül, hogy ne hatolnánk le az emberi természet legmélyebb rétegeibe, egységben látva azt.
Önnön szellemi és lelki szűrőjükön keresztül vizsgáltak, ezáltal váltak képessé arra, hogy mindenben felismerjék és megragadják az esszenciát. A céljuk az volt, hogy idegen eszménykép helyett, hiteles mintát tárjanak a magyarok és a világ elé. Közelebb hozzák az elérhetetlent, tapinthatóvá tegyék a megfoghatatlant. A nyugaton kialakult sztereotípiák ledöntésével bemutassák a „valódi” Japánt, kiszabadítva őt a félreértések hálójából.
Komoly ismeretanyagot közvetítő, objektív, tényekre alapozott művek születtek, melyek amellett, hogy részletesen bemutatták az ország jellegzetes vonásait és kultúráját, gazdagon szóltak a japán ember lelkivilágának sajátosságairól. E személyes hangvételű írások legtöbbje, magas szintű társadalmi-lélektani megfigyelés eredménye.
A magyar szerzők közvetlen tapasztalataik alapján számoltak be – sokszor több éves – ott tartózkodásuk élményeiről. Részesei lettek e nép mindennapjainak: ízlelték ételeiket, alkalmazták szokásaikat, vigyázták hagyományaikat. Méltatták jellemük szilárdságát, lényük tisztaságát; a férfiak becsületét, a nők türelmét, a családi élet meghittségét. Érzékelték vesébe látó tekintetük mélységét, beszédes hallgatásuk csendjét – hús-vér emberként együtt lélegeztek velük. Ezernyi finom részletet, gondolatot, színt, illatot illesztettek e urópai szívükbe.
Bepillantottak egy kiegyensúlyozott, harmonikus világba, ahol a természet szeretete és a lélek ismerete lényegi, ösztönös és magától értetődő. Ahol a hűséges szellem, az emlékezés által szellem. Ahol Emberré válik az ember és ezáltal Nemzetté, a nemzet.
Korok távlatából tolmácsolják a XXI. sz. emberének, hogy a valódi összefogáshoz nélkülözhetetlen az előítéletek levetése, a megismerésen, megértésen, együttműködésen alapuló, szintetizáló látás – és gondolkodásmód, mely elmossa a határokat ember és ember, nemzet és nemzet között. Ez vonja maga után az emberi méltóság felemelkedését és ad teret szellemi fejlődésének.
Munkáik jelzőtűzként világítanak azok számára, akik elhagyják a könnyed rácsodálkozás kényelmét, hogy örömteli, ám küzdelmes felfedezőútra induljanak egy ősi kultúra nyomai mentén, bensőnk rejtekéig. Akkor elmondhatják majd, – mint e tanulmány írója – : ha nem is érintette lábam e földet, lélekben már jártam Japánban.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: