Író-újságíró pályázatunk III. helyezettje: Kuncz Zoltán: Magyar kokárda a Fudzsijamán

2015. április 19. vasárnap
Írta:

-Isten hozta Önöket Japánban! – harsogta öblös hangján Ichiro professzor, aki a Helgoland gőzös fogadtatására érkezett ki Yokohama ősi kikötőjébe. Széchenyi Béla magyar gróf és a neves osztrák térképész, Gustav Kreitner örömmel fedezte fel vendéglátójukat. Megkönnyebbülten integettek neki, majd óvatosan lépkedtek le az imbolygó hajólépcsőn. Érezték talpuk alatt a szigetország biztonságos talaját. Udvariasan, japán módra meghajoltak az apró termetű professzor előtt, aki széles mosollyal viszonozta köszönésüket. – Ha minden jól alakul, holnap gyönyörű napunk lesz! – fogadta Ichiro tökéletes németséggel európai vendégeit. Ichiro professzor a valóságban még imponálóbbnak tűnt Herr Gustavnak, aki a gróftól már sok történetet hallott róla. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy a tokiói Császári Egyetem természettudományi karának vezető professzora ennyire természetesen és oldottan viselkedik majd. A magyar gróffal régi barátság fűzte egybe, hiszen Ichiro többször is járt már Bécsben, ahol találkozhatott a Széchenyi család tagjaival. Tudta azt is, hogy a magyar gróf évekig gyászolta szeretett feleségét, Erdődy Hannát, aki házasságkötésük után két évvel meghalt. Hat évet magányban és teljes visszavonultságban töltött. A fájdalmas gyászéveket csak most törte meg ez a keleti utazás, ami Béla gróf újbóli magára találásának tanújele volt. – Ha megengedik, a házamban látom önöket vendégül, így legalább megmutathatom legújabb munkáimat és egy kicsit felkészülhetünk a Fudzsijama megmászására is – invitálta vendégeit Ichiro, akit egy kétlovas fogat hajtója, Jenko hozott ki a kikötőbe.

Miután az érkezők holmiját feltették a homokfutóra, maguk is felszálltak a kocsira. Jenko parancsszavára a két barna ló fürgén ügetni kezdett velük Tokió felé. A távoli Európából érkező vendégek a hosszú hajóút ellenére is csodálattal bámulták a japán tájat: a teraszos rizsföldeket, a gazdag termést ígérő őszibarackfa ültetvényeket és a messzeségből ásító hegyeket. A hegyvidék és a környező dombok üde zöld színbe öltöztek, apró színes cserjék varázslatos színfoltokkal lepték el a közeli hegyoldalt. A két utazó először látott japán tájat, aminek ápoltsága és finom szépsége mély benyomást keltett bennük. A földeken dolgozó parasztok megemelték kalapjaikat a tekintélyes utazóknak. – Ez olyan idilli, mint Erdélyország – magyarázta a gróf Gustavnak. Kreitner hadnagy jóváhagyólag bólintott, hiszen Transzilvánia szinte második otthonának számított, a legtöbb térképfelmérését ott végezte el az elmúlt években.

Ichiro otthona nemes egyszerűségével hatott az európai utazókra. – Szeretem ezt a kevés bútort, a természetes bambusz kereteket, az intarziás padlót és a mindenütt megtalálható apró lámpásokat – magyarázta a gróf Kreitnernek, akit pedig a japán kert látványa nyűgözött le a legjobban. Rövidesen megismerhették a professzor feleségét, Hakikot, aki mindent elkövetett, hogy kiválóan érezzék magukat. Illatos teát hozott és meggyújtotta az asztalon álló lámpásokat, mivel gyorsan lement a Nap, de utolsó pírjával még bearanyozta a bambusz asztalkánál ülők arcát. Miközben a vendégek teájukat fogyasztották, a ház asszonya biztosította mindkettőjüket, hogy a frissítő tea után következik a vacsora. A legfinomabb hagyományos japán ételeket hozták be ezután az asztalra. Ebben segített Hakiko két bájos leánya: Kiyoko és Hisano. Csendben, de jóízűen fogyasztották el az étkeket, amelynek sora csak nem akart véget érni. A professzor végül mintegy európai szokásként meleg szavakkal üdvözölte vendégeit, amikor egy-egy csésze szakéval erősítették meg barátságukat. Majd Ichiro az egyik szobából vaskos könyveket és preparátumokat, valamint ősi kövületeket hozott elő. Hosszan beszélt kutatási eredményeiről és terveiről, amit a gróf és térképész is odaadó figyelemmel hallgatott. Az érdekfeszítő előadásnak Hakiko tapintatos figyelmeztetése vetett végett: holnap a japánok szent hegyét kell megmászniuk, és ehhez bizony pihenniük kellene.

Másnap, 1878. július 28-án viszonylag korán keltek a túrához az Ichiro ház vendégei. Jenko már előállt a kocsival és időközben bepakolta az egész napos úthoz szükséges élelmet és a túrafelszereléseket is. Miközben a köves, zökkenős úton elindultak Ichiro professzor elmondta a Fudzsijamáról a legfontosabb tudnivalókat. – Születésének mesés története van! – csigázta fel hallgatóságának figyelmét. – Az ősi időkben a hegyek és az erdők japán istenei, hogy közelebb kerüljenek az emberekhez, bekapcsolódtak a munkájukba. Egyetlen éjszaka alatt kiásták a legnagyobb japán tó, a Bivako helyét, és a földből fölépítették a tőle több mint kétszáz kilométer távolságra magasodó Fudzsit, sőt még a környezet szépítésére is telt az idejükből. Reggelre így közös erővel elkészült az isteneknek a székhely, az embereknek pedig a fürdőparadicsom.

Az európai vándorok alaposan megilletődtek ettől a legendától, amikor pedig a több órás kocsikázás után megpillantották a hegyet, már valóban elhitték, hogy a Fudzsijamának lelke van. – Ezt a Fudzsikó szekta hirdeti – mondta Ichiro. – A hegy megmászása vallásos cselekedetnek számít ma is, amihez régen fehér zarándokköpenyt öltöttek. A hegyet templomok, szentélyek veszik körül. Ezúttal azonban a professzor és vendégei nem öltöttek fehér köpenyt, hanem a kornak megfelelő túra felszerelésben veselkedtek neki a hosszú útnak. Útjukon Jenko is elkísérte őket, aki a tehercipelésből vette ki részét nagyobb mértékben. A 3776 méter magas csúcsig, egy rövidebb, de meredekebb ösvényen húsz kilométert kellett megtenniük, ami a legszerényebb számítások szerint is legalább 4-5 órán át tart majd.

Fárasztó, de csodálatos út vezetett felfelé a hegyen. Béla gróf és Kreitner térképész nem győzte megfigyelni a hegyoldal természeti kincseit. Ichiro most sem hazudtolta meg természettudós érdeklődését, növényleveleket és magvakat gyűjtött be, de rátalált egy igen ritka lepkefajra is, amit könnyű selyem köntösével fogott meg. Ahogy egyre feljebb jutottak, a vendégeket a táj szépsége valósággal lenyűgözte. Nem véletlenül vált a művészek célpontjává a szabályos kúp alakú, hósapkás Fudzsi. Festők örökítették meg vásznaikon a hatalmas hegyet, költők írtak hozzá verseket. A csúcs közelébe jutva minden fáradságukért kárpótolta őket a hegy formáinak, festői színeinek a változása. A Csendes-óceánig terjedő lélegzetelállító panorámának a látványa felejthetetlennek bizonyult. Fenn a kráter csipkés perménél végre kifújhatták magukat. Kreitner térképész rajzokat készített albumába, Ichiro professzor pedig kövületeket gyűjtött. Jenko elheveredett egy törpefenyő közelében. Friss nyugati szél csapott arcukba. Széchenyi gróf már egy ideje nem volt látóterükben. Aggódni kezdtek miatta, amikor Kreitner felfedezte őt az egyik kisebb csúcs tetejében. A gróf egy facöveket vert le az omladékos kövekbe. Majd amikor szilárdan állt, egy piros-fehér-zöld kokárdát vett elő a kabátja zsebéből. Mintha jó előre készült volna, kismérető kalapácsot húzott elő tarisznyájából és egy szöggel rögzítette a kokárdát. Azután néhány percig csendben guggolt, mélyen lehajtott fejjel, időtlennek tűnő szomorúsággal. Őszülő hajtincseit felborzolta a szél. – Mit csinál gróf? – kérdezte kissé aggódva Ichiro, de mivel választ nem kapott, nem firtatta tovább a dolgot. – Tudja, hogy maga az első magyar, aki a szent hegyet megmászta – fordult a visszaérkező Széchenyihez nem titkolt örömmel. – Igazán? – kérdezett vissza elmélázva a gróf. Eközben Jenko, aki nem bírt a kíváncsiságával, zerge fürgeségével a nem látható oldalról ugyancsak megmászta a csúcsot. A kokárda tetszett neki, rájött arra is, hogy a nemzeti színek lehetnek rajta. De mit jelent a furcsa nyelven irt felirat: „Hanna emlékének! ”Mit jelenthet? Lefelé a hegyről is ezen törte a fejét.

Este fél kilenckor értek le. Széchenyi gróf szívében végtelen melegség áradt szét. Hat éves fogadalmat teljesített ezen a napon. Halálos ágyán ezt kérte tőle asszonya, aki mindig Japánba vágyott. A kokárdát pedig még lány korában kapta édesapjától, akinek a magyarok forradalmár költője, Petőfi Sándor ajándékozta.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...