Író-újságíró pályázat – Kanovszky Adrienn: Folyam

2015. június 21. vasárnap
Írta:

Íráshoz látott. A vonalvezetések rabja volt. Azoké a vonalaké, amelyek által értelmet nyernek fogalmak. A mondatokból szövegek születnek, a szövegekből pedig érzések válnak kinyerhetővé. Szerette ezt az érzést. Amikor általa keletkeznek dolgok. Mindig elgondolkodtatta anyanyelvének írása. Számára megismételhetetlen volt a sok kanji jegy. Még gyermekkorában játszotta azt magában, hogy beléjük látott valamit, ami elsodorta az elméjét egy más világba. Például a „sugata” kanjija (姿, magyar: figura, alak) őbenne a gondoskodó nő képét jelenítette meg, ahogy jobboldalt a nagyobbik, baloldalt a kisebb gyermekére vigyáz, miközben azok együtt játszanak. Gyerekként is szerette ezt a képzelőerőt, adottságként tekintett rá. Így aztán szokásává vált felnőttkorában is, hogy mindenféle mozzanatot megfigyeljen a kanjikban. A vonásszámukat, az ívüket, a vonássorrendjeiket, a bonyolultságukat, a tekintélyüket. Teljesen le tudta kötni ez a foglalatosság. Vagy mondjuk a „nuno” (布, m.: szövet, rongy, ruhadarab), amely úgy fest, mintha valaki az ágyában feküdne a takaró alatt és csak a feje búbja látszana ki, baloldalról pedig egy függöny védené az alvó álmát. Sokszor tapasztalta, hogy honfitársai nem érzékelik vagy nem értékelik a kanjikban rejlő mélységet. Mivel rohanó életben van részük, az embereknek az írásjegyek révén a gyors információszerzés, – és hasznosítás a mérvadó, hogy az újságok és a különböző médiumok által mihamarabb értesültek legyenek. Már elfelejtették, hogy mi a kanjik lényege. Az élet képszerű lefestése írásjegyekbe öntve. Képlékeny szépség, amely a leírásukkal megragadható. Megállítható és kimerevíthető az örök körforgás. Törékeny valóságuk miatt szerette őket, amit meg kell őrizni a későbbi korok és civilizációk számára.

Kikuchi Satsuko lassan kinyitotta szemeit a jelzőhang hatására. Ébredezése közben kémlelni kezdte a mennyezetet. Szobája igen érthetetlennek mutatkozott volna egy látogató számára, mivel régi idők letűnt írásjegyeivel voltak kitapétázva a falak, és maga a plafon egy nagyalakú, saroktól sarokig érő kanjisor képét, a “Chūshingura”-t (忠臣蔵, m.: a 47 hűséges szamuráj története) vetítette a szemlélődő felé. A kanjis tapéta régi hagyaték volt, korábban viszont csak porosodott a tárolóban, egy rokona sem használta fel. Belebújt háziköntösébe és papucsába, majd egy pohár gyümölcslé mellett belemélyedt a postaládából nehézkesen kiszedett aznapi e-újságba. Komótosan magához térvén tájékozódott a belügyi-, külügyi-, s egyéb történések felől, amelyek az országban folytak, minden ikonra rápöccintett, ami érdekelte és egyre csak görgette le-fel az információhalmazt. A szeme makacsul megragadt egy jegyen. Hirtelen nem jutott eszébe az olvasata. A kanjireform bevezetése óta olyan szinten leegyszerűsödtek az írásjegyek, hogy már a túlzott könnyűségük miatt volt nehéz megjegyezni őket. Miért van úgy, hogy az emberi elme a bonyolultat hamarabb megjegyzi, mint az egyszerűt? A változtatások hatására nagymértékben átalakult a japán írásrendszer. Nagyapja, mint elismert nyelvész, kemény harcokkal tiltakozott az átalakítások ellen. Ő ezt a lépést a japán nyelv-, és kultúra meggyalázásának tartotta. Ezen ügyet kézbevevő bizottság szükségesnek tartotta egyfajta módosítások megtételét. Úgy vélték, az írásra ráfér némi formálás és ritkítás. Véleményük szerint a mai kor útja, amelyre rálépett az emberiség, az egyszerű, gyors és hatékony kommunikációt részesíti előnyben. A kanjik mennyisége és bonyolultsága ma már hátráltató tényező, és mindezek mellett új fogalmakat is kell alkotni, amelyek több folyamatot, jelentést, szót egy jegyben tudnak leírni. Japánnak lépést kell tartania a világgal. A kétezres évek elejének tudósai, nyelvészei ezt nem hagyták volna. Hiszen az írás adta a japán nyelv tekintélyét. Írni tudni alap-, és nehéz dolognak számított, amellyel minden állampolgárnak meg kellett szenvednie, a szükségessége mellett mégis tiszteletnek örvendő tanulási folyamat volt. Ha valaki öt-hatezer jegy ismeretére tett szert, műveltségének ritkasága révén annak személyét különösen becsülték. Nagyapja sírt azon a napon, amikor a rendeletet meghozták.
◦◦◦
Kakō Emese szorgalmasan gépelte az előtte álló maradék szöveghalmazt. Tudta, hogy munkásságának egykori mennyisége szinte a végtelennel volt egyenlő, de nem nagyon bánta. Az életét ajánlotta fel saját nyelvmentő szoftveréért. Félvér lévén tisztában volt azzal, hogy egyik oldalhoz sem tartozik igazán, mégis küzdött mindkét nép kulturális értékeiért. Az anyja számára érthetetlen volt ez a buzgóság, mivel egykori japán férje elhagyta őket. Ez a fájó tapasztalat odáig fajult, hogy nem tűrt japán tárgyakat vagy akár japán beszédet a háztartásban, lányát pedig kivette a magyarországi székhelyű japán bentlakásos iskolából. Emese önzésnek tartotta ezt a reakciót. Tulajdon anyja mintha azt tagadná meg, hogy a lányában ott lapul a japánság hús-vér és szellemi szintű szelete. Az alma materi évek alatt a magyar-japán kapcsolatok volt fő kutatási témája. Rendezvények szervezésének segítségével próbálta fellendíteni a két nép között a kölcsönös érdeklődést. Mindezek mellett felvette félvér „sorstársaival” a kapcsolatot, tudni akarta, mások hogyan élik meg, hogy a két népcsoport határvonalán kell egyensúlyozniuk. A magyar nyelvben a beszédet, a japánban az írást szerette. A kanjireform óta viszont úgy érezte, hogy a gyorsaság érdekében elbutul Japán. Persze máshol is vannak a világban problémák, mivel az emberiség úgy tűnik, úgy döntött, hogy folyamatosan tompulni szándékszik, az átlag mindig az egyszerűt s nagyszerűt kergeti. Érhetőség, befogadhatóság. Ezek a fogalmak lassan egyenlővé válnak azzal, hogy ne gondolkozzunk mélyen?
– Dena, tároltad az adatokat?
– Igen, asszonyom.
– Helyes. Kérlek továbbítsd a Japán Alapítvány vezetőjének.
– Értettem. Előkészítés adatátvitelre, címzett: Toshikawa Nobuhiro Úr. Töltés… 12 százalék… 36 százalék… 92 százalék… Hiba. Az adatok megsérültek. Ismétlem, az adatok megsérültek.
Ingerülten az asztalra csapott.
– Bővebben, Dena! Hol a gond?
– Dena kikapcsol.
Fegyvert nyomtak a tarkójához.
– No lám kisasszony. Hát nem megmondtam Önnek, hogy fejezze be ezen irányú próbálkozásait? A maga nyelvészeti törekvései, hogy is mondjam, sok borsot tört az orrunk alá.
Óvatosan megfordult és vendégének szemébe meredt.
– Akkor is megmondtam, hogy megteszem.
– Nem volt bölcs döntés.
– Maga eltűri, hogy az anyanyelvét és írását így megkurtítsák? Ez olyan, mintha a végtagjait vágnák le! Messze nem hasonlít már az eredetire.
– A világ unos-untalan változik.
– Nem, ez közbeavatkozás, nem természetes folyamat.
– Számunkra nem számít, nem szolgálja érdekeinket. Egyszerű nyelvvel és nyelvezettel befolyásolhatóbb a nép. Nekünk az a fontos, hogy manipulálni lehessen az emberi agyat, amit már meg is kezdtünk az írás formálásával. Egyszerű fogalmak, egyszerű gondolkodásmód, végül egyszerű parancsok. Az agy szereti a tiszta határozottságot.
– Dena, küldd el az adatokat! A munkámat!
– Próbálkozzon csak nyugodtan. Fölösleges, kisütöttem a számítógép lelkét.
– De az agyát nem!
Emese kiragadt a zsebéből egy pendrive-ot és belevágta Dena egy elrejtett USB portjába, amit ilyen okokból kifolyólag tartott szükségesnek hozzáépíteni a számítógéphez.
– Dena, tartalékon bekapcsolni! Küldd az adatokat a címlistában szereplő egyetlen személynek!
– Értettem, asszonyom.
A támadó arcát leírhatatlan harag vonásai lepték el. Dulakodni kezdtek, majd kis idő múltán elsült a fegyver.

Szép állapot a letisztultság, de az agy lecsupaszítása mondanivalójában más.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...