Időtlen bosszú (5. rész)

(folytatás) vadaszpuska

… – Negyven éves a történet! A hetvenes évek elején történt. – kezdte a mesélést az idegen. – Kilencen voltunk! Fiatalok, tizenhat-tizennyolc évesek. Üres zsebbel, de telve kalandvággyal. Hamar rájöttünk, hogy gazdagodhatunk meg rövid idő alatt. Akkoriban javában virágzott a feketepiac. Szervkereskedelem, emberkereskedelem, orvvadászat. Az utóbbit választottuk, mert az mégsem emberéletekről szól. Akkoriban, ha a megbízónknak bizonyítottuk a rátermettségünket, kaptunk egy puskát, azzal a feltétellel, hogy csak neki ejtünk prédát. Mind a kilencen megkaptuk, így még arra sem kellett költenünk. A kezünkbe pottyant a szerencsénk. Az a három társunk, akit említett, már nem élnek!

– Hogy?

– Évekkel ezelőtt meghaltak! Baleset, betegség!

– Nem olvastunk róluk az adatbázisban!

– Az a rendszerük hibája! – vonta meg vállát. – Hatan maradtunk! Nem tudom, a többiek hol vannak! Két napja bolyongok a dzsungelben, elszakadtunk egymástól.

– Holtak mind! Maga az utolsó!

– Micsoda? – fogadta a hírt letaglózva. – Ez biztos?

– Igen! – bólintott a parancsnok. – Öt ugyan olyan puskát találtunk, mint ez itt. Mindegyik egy szétmarcangolt holttest mellett! Sajnálom! Folytassa!

– Nem vadásztunk az elmúlt években! Rég abbahagytuk. Hat éve is megvan már. Letettük a puskát, megrenyhedt a vérünk. Belefáradtunk az örökös menekülésbe.

– Akkor miért tértek vissza? – nézett rá az egyik vadőr kihívóan.

– Nem régen, talán fél éve, hírét vettük, hogy van itt egy hatalmas elefántbika, akkora agyarakkal, amekkorát ötven évente talán egyszer növesztenek. Megcsavarta agyunkat a gondolat, hogy mennyit kaphatnánk érte, és összeszerveztük. Leakasztottuk a régi, első puskáinkat a szegről, és tanulmányozni kezdtük idekinn a vadak mozgását.

– És meglett? – kérdezte a másik lassú felfogású vadőr.

– Maga szerint? – kérdezte az orvvadász, és az elefánt teteme felé legyintett.

– Ez az a bika? – nézett a fák közé értetlenül.

– Ez, hát! Egy ádáz, átkozott elefántbika! Ez a gyilkos! Tudatosan szétválasztott minket, és vadászott ránk! Egyesével nyírt ki mindünket.

– Maga szerint az elefánt a gyilkos? – vonta kérdőre a parancsnok. – Mondja csak, miért támadt magukra?

(folytatása következik)