I. díj: Kuruczleky Ilona: A japán kereszténység kezdetei

2013. augusztus 20. kedd
Írta:

Inter Japán Díj I. helyezés

Japánban a XVI. század második felében (1543) jezsuita szerzetesek kezdték meg hittérítő munkájukat. Nemcsak a japán társadalom, de még a buddhista szerzetesek is érdeklődéssel fogadták a számukra különleges, új eszméket. Az akkori japán vezetők hamar rájöttek, hogy az Európából érkező kereskedőgályák szívesebben kötnek ki az olyan városokban, ahol jezsuita misszionáriusok működnek, ezért felkarolták az új vallást.
Ebből az időből, Xavéri Szent Ferenctől, származik az első hiteles leírás: „Mialatt Malakkában tartózkodtam, portugál kereskedők küldtek nekem egy rendkívül fontos üzenetet. Beszámoltak egy hatalmas szigetről, amelyet ezelőtt nem régen fedeztek fel, és amelyet Japánnak neveznek. A kereskedők szerint a sziget lakói szeretnék felvenni a kereszténységet, többen, mint az eddigi keleti népek…” A leírás azt is megemlíti, hogy a japánok ugyan nagyon vallásosak, de bálványimádók, mert minden házban van bálvány. Xavéri Szent Ferenc 1549. június 24-én indult el Japánba.
Szent Ferenc hittérítő munkája előtt felvette a kapcsolatot a környék daimyójával, Shinatzu-Takahisaval, aki meghívta udvarába. A daimyó szeretett volna mindent megtudni az európaiak életmódjáról, hajóiról, áruiról, de leginkább a tűzfegyverek érdekelték. Ferenc engedélyt kért a daimyótól a szabad prédikálásra és arra, hogy alattvalói felvehessék a keresztény hitet. A daimyó erre engedélyt is adott. Kagoshimában és környékén hamarosan száz keresztény volt. Ferenc egy év alatt elsajátította a japán nyelvet, sőt könyvet is készített nekik a keresztény tanítás alapjairól. Xavéri Szent Ferenc hamar rájött, hogy a daimyó elismerése révén főleg az előkelőkhöz férhet közel, akik sorra meghívták palotáikba. Térítő munkája eredményeként néha az egész család megkeresztelkedett. Ferenc legfőbb segítői páter Torres és fráter Fernandez voltak. Az egyszerű japán emberek érdeklődése is határtalan volt, akiket nemcsak a vallási igazságok, hanem természetfilozófiai tanítások, mint például a Nap pályája, az üstökösök megjelenése, a Hold változásai és a napfogyatkozás is ugyanúgy érdekeltek. Ferenc két évi működése után naponta jelentkeztek újabb és újabb japánok, akik meg akarták ismerni az új hitet és felvenni a keresztséget. A daimyó bizalma azonban megingott Ferencben, mert a portugálok kereskedelmi hajói elmaradoztak, főleg tűzfegyvereket nem hoztak, ezért a keresztény hitre való áttérést halálbüntetés terhe alatt megtiltotta. Ferenc okult az esetből, és egyre jobban szorgalmazta a portugál hajók megjelenését.
Szent Ferenc Miakóba, a császári udvarba akart mindenáron eljutni, mert azt gondolta, hogyha a legfőbb uralkodót meg tudja téríteni, akkor talán az egész Japán követni fogja. Másrészt a kiskirályok hatalmaskodásai ellen csak a császárnál találhat védelmet, ezért 1549 novemberében útra kelt, hogy felkeresse a fővárost. Útjának első állomása Icsiku volt, ahol létre hozta az első japán egyházközséget, majd innen tovább hajózott Hirandó kikötőjébe, ahol szintén megalakított egy egyházközséget. Útjuk során meglátogattak egy híres buddhista kolostort, ahol a boncok nagy ünnepélyességgel fogadták őket. Ferenc látta, hogy a japán szerzetesek nagy tudatlanságban és erkölcstelenségben élnek. A kolostorból Nippon szigetére utaztak. A császári főváros közelében nagyhírű főiskola működött, olyan, mint a párizsi egyetem, amelyet Ferenc szeretett volna felkeresni, de a főurak egymás elleni harcai miatt üres volt. Útban a főváros felé két hónapot töltött Yamagucsiban, ahol szintén térített. Miakóba, a mai Kiotóba, érkezve Szent Ferenc megtudta, hogy a császár, mint a napistennő leszármazottja, isteni tiszteletben részesül, földi halandó nem tekinthet rá, így reményei hamarosan szerte foszlottak. Ferencnek cselhez kellett folyamodnia. Az egyik udvari tisztviselőnek úgy mutatkozott be, mint a pápa követe és elmondta, hogy ajándékot hozott a császárnak. Az udvari tisztviselőtől megtudta, hogy a császár hatalma csak névleges, hogy súlyos
anyagi gondokkal küzd a háborúk miatt, és hogy kénytelen munkával megkeresni a bevételeit. Ferenc ezek után már nem sok értelmét látta a császárral való találkozásnak, és azonnal távozott Miakóból.
Szent Ferenc 1551-ben Bungo legjelentősebb daimyójának, Yoshitakának adta át a pápa üzenetét. A daimyónak nagyon tetszett a pápa követének tekintélyes és előkelő fellépése, mert a japánok gyakran a külsőségek alapján ítélik meg az idegeneket. Már az első kihallgatás után megengedte, hogy Ferenc és társai szabadon hirdessék a keresztény vallást, így területén öt egyházközséget is szerveztek a jezsuiták. A buddhista papok viszont nyugtalankodni kezdtek a kereszténység gyors terjedése miatt. Szent Ferenc tudta – miután alaposabban megismerte a buddhizmust –, hogy a buddhizmus és kereszténység alapjaiban különbözik egymástól. A buddhizmus célja a nirvánába jutás, és hiányzik belőle az üdvözítés tana, ezért a buddhisták istene nem lehet azonos a keresztényekével. A latin Deus (Isten) szó nem használható a buddhista isten megjelölésére a Dai–Nicsit-re, mert nem azonos fogalmak. Hamarosan elkezdődött a boncok ellenségeskedése, és a nyilvános hitvitákban a tömeg egy része is a japán papok mellé állt.
A japán papok a legtöbbször azzal zárták le a vitát, hogyha a keresztények istene a legfőbb hatalom, akkor a kínaiak miért nem hisznek benne. Kína tekintélye és befolyása nagy hatással volt Japánra. Ezek után Ferenc megértette, hogy Japán megtérítésének kulcsa – Kína megtérítése. Mielőtt elhagyta Japánt, 1551. november 15-e táján, gondoskodnia kellett az ott hagyott egyházközségekről. Kagoshimában 200, Icsikuban 30 és Firandóban néhány száz keresztény volt. Páter Torrest és fráter Fernandezt hagyta Japánban, a szerzetesek vezetését pedig Gaspar Vilela vette át. 1577-ben már 23 jezsuita hithirdető működött az országban, és a kereszténységre áttért japánok száma megközelítőleg százötvenezerre volt tehető. Egy 1595-os jelentés, amelyet XIII. Gergely pápának írtak, arról számol be, hogy az áttért japánok száma már eléri a háromszázezret, a Japánban működő misszionáriusok száma pedig megközelítőleg a száznegyvenet. Az új vallás nagy sebességgel terjedt, a jezsuiták teljesen alkalmazkodtak a japán szokásokhoz, megtanulták a japán nyelv fordulatait, amely abban nyilvánult meg, hogy a beszélgető partner társadalmi helyzetétől függően válogatják meg a különböző kifejezéseket. A keresztény ünnepeket pompás látványossággal tartották meg, iskolákat alapítottak, könyvnyomtató műhelyeket hoztak létre, ahol szótárakat, teológiai értekezéseket, szépirodalmi könyveket és Konfucius műveit is kinyomtatták. Ahogyan a műveltség és tudomány eszközeivel tudtak hatni a művelt és előkelő társadalmi rétegekre, ugyanúgy tudtak az egyszerű népekre is. Sajátságos japán vonás volt, hogy a hitüket komolyan vették, a legtöbb daimyó, ha megtért, kötelességének tartotta elpusztítani a pogány templomokat.
Nobunaga uralkodása idején gyors fejlődésnek indultak a missziók, teljes szabadságot adott a jezsuitáknak a hithirdetésre. Miután 1565-ben elfoglalta a császári trónt, a jezsuitákat felmentette az adófizetés alól, telket adományozott nekik, hogy Azucsiban templomot és missziós házat építsenek. De még ennél is tovább ment: felgyújtatta a buddhista templomokat, papjaikat börtönbe vettette. A jezsuiták az uralkodó személyes tanácsadói voltak. Nobunaga terve az volt, hogy meghódítja egész Kínát. A jezsuiták pedig arra gondoltak, hogy Nobunaga győzelme után Kínában is hirdetik az Evangéliumot. Nobunagát azonban még terve megvalósítása előtt meggyilkolták, és Hideyoshi – Nobunaga utóda – 1587-ben betiltotta a misszionáriusok működését, először a sógun birtokain, majd kiterjesztve az egész országra, mert veszélyt látott a kereszténységben. A következő néhány évtizedben pedig kegyetlenül kiirtották szinte a teljes keresztény kultúrát. A jezsuiták ennek ellenére nem hagyták el az országot, hanem rejtőzködve Japánban maradtak és dolgoztak tovább.
A véres keresztényüldözést spanyol ferencesek fellépése váltotta ki voltaképpen 1596-ban, akik a Fülöp-szigetekről érkeztek Japánba. A hajóval érkező ferenceseket a vihar japán partjaira sodorta, mire a japánok Hideyoshi parancsára, az egész rakományt lefoglalták. A ferencesek viszont katolikus templomot építettek a fővárosban, és nyíltan hívták a híveket a prédikációra. Az egyik spanyol tengerész azt mondta a buddhista papoknak, hogy a spanyol király a keresztény hitre tért országokat elfoglalja. Ez a valótlan állítás indította el a véres üldözést, amely azonban újabb tömegek megtérését eredményezte.
1598-ban meghalt Hideyoshi, utóda, Dajfuzáma keresztények százait végeztette ki, mivel a keresztény daimyók ellene fordultak. 1614 elején Dajfuzáma egy rendelettel minden hithirdetőt kiűzött az országból, a keresztény templomokat leromboltatta, s minden kereszténynek meg kellett tagadnia a keresztet. Ez idő tájt jelentek meg Japán tengeri kikötőiben a hollandok és az angolok. A japán császárok felismerték, hogy már nincs szükségük a jezsuitákra, akik odavitték a portugál és a spanyol kereskedőket, sőt az angolok és a hollandok még védelmet is ígértek nekik. A jezsuitákra kemény üldözés várt ezek után, de bármilyen borzalmas és végzetes is volt a japán egyházüldözés, egy beigazolódott: a hithirdetők komoly munkát végeztek. A rettentő kínzások közepette (kivégzések, csonkítások, keresztrefeszítések) miatt ugyan sokan megtagadták hitüket, de több tízezren állhatatosak maradtak. Az áldozatok számát két háromszázezerre becsülték. Az üldözés csúcspontja az 52 nagaszaki vértanú kivégzése. 1639-re már minden keresztény élet elhalt Japánban. Kétszáz éven át Japán nem engedett be többé európait területére. Ennek ellenére, a XIX. század elején, amikor ismét megérkeztek a hithirdetők, találtak olyan japánokat, akik keresztényeknek vallották magukat, csak papjaik nem voltak. A kétszáz éves elzárkózás sem tudta Japánban a kereszténységet végleg eltörölni. A keresztény hitre tért japánok titokban továbbra is gyakorolták hitüket és adták tovább utódaiknak.
A német származású Páter Gereon Goldmann, „a tokiói rongyszedő” néven elhíresült szerzetes, a XX. századi Japán egyik legismertebb misszionáriusa hamar felfedezte, mennyi értéket tud kimenteni a gazdag házakból kikerülő szemétből. Teherautóval hetente begyűjtötte a hulladék papírt, rongyot, üveget stb. A „szemétből” származó jövedelemből szegény sorsú fiatal tehetségek számára létrehozta a „Rongyszedő tanulmányi alapot”, amelyből 12 fiúnak és lánynak nyújtott tanulási lehetőséget a tokiói egyetemeken. A hegyekben, a plébániája özvegyei és árvái számára üdülőt rendezett be. S ki gondolná, hogy rongyszedésből még templomok építésének a költségeit is lehet fedezni. A páternek ez is sikerült. Már 1957-ben elkészült az az egyszerű, de tetszetős templom, amelyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek. Három év múlva szűknek bizonyult. 1961 januárjában P. Gereon a következőket írta barátjának: „őszig nagy munkát kell még elvégezni: bővítenünk kell a templomot, mert vasárnaponként túl nagy a zsúfoltság és szinte mindenki dolgozik. A plébánia épülete sem elég nagy. Jelenleg 25 ágytekercsem van. Minden éjszaka itt alszanak a fedél nélküli szegények. Nem egyszer előfordul, hogy a csupasz földön alszom, mert valaki befektette gyermekét ágyamba. Minden szegény tudja a környéken, hogy nálunk ennivalót és szállást kaphat. Mi semmit sem szoktunk zárva tartani, mégsem hiányzik semmi.” A templombővítést a koldusszegény japán keresztények pénzéből kezdték meg. Volt, aki egy egész havi bérét is odaajándékozta. A tervet még abban az évben megvalósították és hozzáláttak egy új plébánia építéséhez.
1964 pünkösdjén P. Gereon ismét segélykérő felhívással fordult támogatóihoz: „Azt hittem, hogy nem kell többé új kezdeményezésbe fognom. A tokiói bíboros kérésére mégis új terhet vállaltam, amely meghalad minden eddigit. Rövidesen plébániámhoz csatolnak egy 6 km hosszú lakótelepet, amely 200 ezer lelket számlál. Így kb. 500 ezer ember lelki szükségleteit kell hordoznom. Ha rögtön nem cselekszem, a most épülő városrész Isten nélkül marad.”
És végezetül említsük meg Taro Aso volt japán miniszterelnök nevét, aki nem az első katolikus, aki betöltötte ezt a posztot a 128 milliós, többségében sintoista és buddhista vallású Felkelő Nap országában, és ahol a katolikus közösséget mindössze egymillió hívő alkotja.

 


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...