Ön most itt van:

Horváth Lajos: Áldomás

Anonymus írja Pais Dezső fordításában és ferdítésében. “Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak.”1 Az eredeti fakszimiléjében pedig ez olvasható: “magnas aldamas fecerunt”. Úgy véljük, hogy nem kellett volna a “nagy áldomást” lefordítani áldozatbemutatásra, mert lényeges különbség van a két nyelvi produktum között, bár a kapcsolat sem tagadható. Nem kellett volna lefordítani és nemcsak azért, mert azzal kitörölte, megsemmisítette az áldomás szórvány nyelvemléket, amelyik igen ősi történelmi korba nyúlik vissza és a népvándorlás korszakában, mint szakrális cselekmény jelentőséggel bírt.2

  1. Az áldomás Közép-Ázsiában

Ha Anonymus művének keletkezését 1200 körülre tesszük, akkor kortársa a mongol hadjáratoknak Európa ellen. Dzsingisz 1221-ben elfoglalta Horezmet. Ennek alkalmából “naldamot” tartott. Ez a mongol szó azonos az áldomás magyar szóval, a mássalhangzók sorrendje és tagolása feltűnően egyezik. A szó elejére egy nazális került a mongolban, a magyarban a szó végére -as képző tapadt. Alighanem ázsiai nemzetközi szóval van dolgunk.3

            A mongolok titkos történetében képet kapunk az áldomás szertartásának funkciójáról is. “Aztán Szorkan-sira, Badaj és Kislik, ti mint darkanok, ezekkel az előjogokkal rendelkeztek még:

 

Majd ha hatalmas hadra rohantok,

Martalékul ki mit mar, övé maradjon.

Vadon vadjára vadászván,

Vadat, ki mennyit ejt, övé a zsákmány.

Így rendelkezett. Ami Szorkan-sirát illeti, a tajcsiut Tödege népéhez tartozott; Badaj meg Kislik, ők Cseren csikósai voltak. Most pedig mint támaszaim, élvezzétek azt az előjogot, hogy tegezhordozóim és áldomás-ivásban társaim legyetek. Így rendelkezett.”4

  1. Az áldomás a magyar nyelvben és történelemben

A már említett Anonymus 13. fejezete végén szól a Hung várában bemutatott nagy áldomásról, amelyik négy napig tartott! Áldomás gyanús helyek még Anonymusznál a 16. fejezetben Salán vezér behódolásánál. “Emiatt szertelen vígság támadt Árpád vezér udvarában és három napon át nagy lakomát csaptak.” Ez a Tarcal hegyénél történt.

            A 49. fejezetben Árpád vezér a Torbágy erdőben vadászik, ahová megérkeznek Ösbő és Őse kedvező jelentéssel. “Árpád vezér pedig ennek hallatára szerfölött megörült, s megint visszatérve Ecilburgba, nagy lakomát csapott, az örömhírt jelentő követeknek meg nagy ajándékokat adott.”

            Ezekben a példákban az “aldamas” szórvány nyelvemlék nem fordul elő.5

Legendák is fönnmaradtak a honfoglalás idejéből. Anonymus krónikájához hasonlítanak is, meg nem is. Az egyik legenda Munkács várának keletkezését mondja el.6

 

A fejedelem a Csernek-hegyen ütötte fel sátrát, míg a táltos a róna közepén lévő magányos hegyen. Álmos reggel felkelvén az előtte elterülő síkságot szemlélte, amikor észrevette, hogy a magányos hegy tetejéről sűrű füstfellegek szállnak fel. Ellenséges őrtűznek vélte, ezért azonnal csapatot menesztett oda, de hamarosan értesítették, hogy ott a főpap hálaáldozatot mutat be. Maga is elment az áldozás helyére, s ez annyira megtetszett neki, hogy a maga sátrát ezen a hegyen üttette fel, a főpapot pedig a Csernek-hegyre költöztette. A 40 napos pihenő után Álmos a magányos hegyen erődítmény építését rendelte el. Mivel a vár építése nagy fáradságba került, Munkásnak, vagyis Munkácsnak nevezték el.

Mint látjuk Ungvár és Munkács is nagy áldomások és áldozatok színhelye. A két település, vár azonos országrészben, közel egymáshoz fekszik. Nemde nem ez is azt bizonyítja, hogy a magyar nomádállam hatalmának központja a X. században Ungvár és Munkács erősségekben tartotta szállását.

Anonymus életében, 1193-ban fordul elő írott forrásban “aldo cut” azaz Áldókút helynév. Ugyancsak ebben az időben, 1214-ben “aldoucuth”, 1223-ban “Aldoukut” és 1427-ben “Aldothkuththeleke” szórványok fordulnak elő. Ezek töve az “áld” azonos az áldomás szavunk tövével.

            Az áldomás szavunk Anonymus után másodjára 1310-ben jelentkezik. “Dederunt mercipotum et aldamasium ad bibendum secundum consuetudinem illius loci approbatum.”

            Következő előfordulása 1324-ben “Petev filii Aldumas”7 és 1399-ben “almasium”. Az itallal való összefüggése már eddig is kimutatkozott. De 1613-ban “áldomásitallal” erősítik a pecsételés mellett a döntést és “áldomásital-levélnek” nevezik az iratot.8 Időben tovább az áldomással nem foglalkozunk.

 

Az áldomás kis gyűjteménye 1193-1490

 

 

aldo cut                      áldókut                       1193                magyar

aldamas                       áldomás                      1200                magyar

aldoucuth                    áldókút                       1214                magyar

naldam                                    áldomás                      1221                mongol

aldomasium                áldomásium                1310                magyar latin végződéssel

Aldothkuththeleke     áldókútteleke              1427                magyar

aldomas                      áldomás                      1480-l490       magyar

nádom                         nádom                         jelenleg mongol állami ünnep, július 11.

 

 

További adatok a magyar régiségből. A Margit-legenda szerint a cseh király feleségül kérte IV. Bélától Margit nevű lányát, aki a Nyulak szigetén Pest-Budánál élte apácaként az életét. A magyar király válasza ez volt. “Ha az én lányom Margit engedend e házasságra és a pápának áldomása megnyervén, megteszem, amit kérsz.”9

            Kinizsiné Magyar Benigna imádságos könyve az 1480-1490-es évekből ezt tartalmazza, “uram wesd az aldomasth en ream.” És Pálffy Kata, özv. Illyésházy Istvánné 1629. márc. 4-én Rimay Jánoshoz írt levelében olvasható. “Kedves áldomásival látogatván Isten Kegyelmedet.”

A “magnum aldamas” /aldumas még a szóvégi “u” magánhangzót is tartalmazza/ már eddig is sejteti kiemelkedő jelentőségét, ősiségét, a szertartásszerű megnyerését az istenek jóindulatának a közösség, vagy az egyén számára.

Ha “nagy” áldomás létezik, akkor “kis” áldomásnak is lennie kell. A kettő eltérő kell legyen egymástól időrendben, méreteiben, a feláldozottak változatosságában, a tömegek, a nép jelenlétében, a már megvalósult cél meghálálásában, vagy annak még csak az elérése tekintetében stb. Nem feledve az engesztelő áldozatot sem.

Theophylaktos Symokatta bizánci történetíró ránk hagyományozta, hogy a turkok /magyarok/ áldoznak lovakat, ökröket és juhokat. Nyilván mindegyiknek meg volt a funkciója. Különösen nem lehet ezt megtagadni az emberáldozattól. Valószínű, hogy a “nagy” áldomás szemérmesen rejti az emberáldozat szertartását ebben a hétköznapi jelzőben. Az Ungvárnál hálaadó jelleggel megtartott “magnum aldamas” Erdély határán, mely akkor a Felső-Tisza vidékére /Kárpátalja/ vonatkozott, a hegyeken való sikeresen átkelt nép legnagyobb háláját fejezte ki a magyarok istenének.

“Almus in patria Erdeel occisus est, non enim potuit Pannoniam introire – tehát azért öletett meg, mert neki nem lehetett a honba bemenni, feláldoztatnia kellett tehát, hogy övéi bejuthassanak? A hely minden darabossága s töredék volta mellett világos; s kétségtelenül csak ez értelemmel állhat, hogy maga a népfejedelem, a vezér, ki nemzetét örökségébe visszavezérlé, a határon, mint engesztelő áldozat feláldozva magát, hogy a nemzet szerencsésen foglalhassa el a földet, a szavakban nyilván még egy különös hagyomány tudata is visszhangzik, mely úgy szólhatott, hogy így vala talán előre megjósolva, vagy hogy ez a nemzet szokása volt, mint amott a skytha hon elfoglalásakor erre az elsők kiválasztatnak sors által, kiknek áldozatul esni kell a nemzetért, ezen különös, az ígéret földébe, a népet örökébe vezérlő s abba még is be nem mehető vezér Mojzesrőli vonáshoz hasonló hagyomány, ugyan még a népfejedelem Romulushozi hasonlattal volna szinte véleményezhető s feltüntethető, miképp e szerint a megölt vezér serege közepett eltűnve, istenhez emelkedettnek mondatnék, de ez itt nyilván csak erőszakolás által történhetik a szöveg világos kifejezése ellenében: hogy megöletett azért, mert neki nem volt megengedve az új honba belépni. – egyéb – kint az adat sajátlagi értelmében sokkal mythosszerűbben áll a megváltói hős, ki élete feláldoztával szerzi meg népének örökét, ígéret földét.”10

A “magnum aldamas”-ra egyébként is ritkán kerülhetett már sor. De a szelídebb változatok még évszázadokig élhettek és keserítették a katolikus klérus mindennapjait. I. László király un. első törvénykönyve 1092-ből 22. paragrafusának rendelkezése így szól. “Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.” Így nyer értelmet a dolgozatunk elején idézett áldokút helynév, amelyik bizonyosan egykori áldozatok helye volt.

A mi korunkra népi jogszokások rendjében bujdokolva maradt fenn az áldomás szokása. Valamilyen munka befejeztével, adás-vevés létrejöttével, megegyezés alkalmával stb. egymásra köszöngető iddogálás következik. Végérvényességet nyert az alku, többé már vissza nem vonható értelemben stb.

A magnum aldumas utóéletének tudható be a király koronázások kapcsán megrendezett ökörsütés szertartása. A legjobb falatok természetesen a király asztalára kerülnek, míg a többit a nép között osztják szét. Az áldomásban így egyesül az uralkodó és a népe, az áldozati termék közös elfogyasztásával. Jelenünkben – magyar király koronázások nem lévén – a nagyobb népünnepélyek töltik be a magnum aldumas szerepkörét, amelyeken a tömeg, a nép, a nemzet együtt mutatkozik és mulatozik vezetőivel.11

A személy és földrajzi nevek, mint amilyenek az Áldókút, az Áldókútteleke stb, mellett még településnevet is találtunk, amelyik az áldomással függ össze. Radu Rosetti Moldva területéről gyűjtött magyar nyelvű faluneveket. Hozzáteszi: “azon birtokosoknak okirataiból, amelyek területén csángó falvak fekszenek, kiderül, hogy ezek a falvak vagy örök idő óta állanak fenn, vagy a csángók átköltöztetésével azon falvakból alakultak, amelyek Moldva alapításakor már megvoltak.”12 Rosetti felsorolásában szerepel egy Aldamas (románul), Áldomás (magyarul).

A bemutatott áldomás fogalom, szertartás megnevezés valamikor jobban áthatotta a világunkat. Nem kizárva az emberáldozatot sem, hétköznapi szertartásokat, adás-vételi ügyleteket jelentett. Személynevek, faluközösségek nevei is lehettek belőle. Minden esetre, még román történész szerint is, igen ősi rétegét képezik a Kárpát-medence és Moldva toponimiájának. Még az is meglehet, hogy előbb voltak a magyarok azon a földön, akik e neveket adták, mint a románok, akik azokat átvették.

Horváth Lajos

 

Áldomás

 

Jegyzetek

 

  1. Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor Pásztor Sándor bácsi, a Fővégben szomszédunk, megbízott egy feladattal. A tinót szándékozott eladni a veresegyházi állatvásárban és azt kötélen fogni kellett, amíg ő alkuszik. El is kelt a jószág. A sikeres adás-vétel után áldomást ittak, nagyfröccsöt. Nekem kisfröccs jutott, életemben ez volt az első. Olyan leírhatatlan szertartásszerű volt az ital elfogyasztása, hogy már akkor úgy éreztem, felnőtté avattak vele.
  2. Anonymus gesta hungarorum. Bp., 1975. 13. fakszimile fejezet.
  3. A “naldam” elhangzott a Duna tv 1999. jan. 13-i és 2015. febr. 25-i adásában. Az 1221-es adat az Ermitázsban őrzött sztéléről van.
  4. A mongolok titkos története. Közreadja Ligeti Lajos. Bp., 1962. 101.
  5. Anonymus i. m. 91, 95 és 123.
  6. Kovács Sándor: A munkácsi vár. Bp., 2008. 1-2.
  7. Fehértói Katalin: Árpád-kori kis személynévtár. Bp., 1983. Ez a személynév nem szerepel nála!
  8. Szamota István: Magyar oklevél-szótár. Bp., 1902. 16.
  9. Ipolyi Arnold: Magyar mythológia. Pest, 1854. 522-533 stb. és Árpád-kori legendák és intelmek. Bp., 1983. 119.
  10. Ipolyi i. m. 524.
  11. Álmos feláldozásához Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Bp., 1977. 91-104. és ugyanő Álmos az áldozat. Bp., 1986. 122-127.

Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság. Bp., 1987. 47. Dümmerthet lépre csalja, hogy az “áldomást” áldozatbemutatásra fordítják neves történészek. Holott a kettő nem ugyanaz.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: