Hol lépdeltünk, szél bukfencez
Hol fűre dűltünk, templomkert lesz.
Hol voltunk, ott nem volt semmi,
léghangú lány, fénytollú fi.
Nem voltam ott, s te sem,
mikor kinyíltál ölemen.
Fenti dallam, lenti verssor –
egybecsendül, mégsem úgy szól,
értse bárki: földet járó,
égbe szökő, vízzé váló.
Nem voltam ott, s te sem,
mikor csukódtál ölemen.
Lótuszleány köldök árban
nyílott, zárult egyfolytában.
Törpe talpa mellemen járt
kezdettelen szellemhatárt.
Nem volt semmi sem,
mikor kinyíltál ölemen.
Hol térdeltünk, szél ír verset.
Hol űrbe dűltünk, a hely szent lett.
Hol oltunk, ott semmi terem –
fényhuzatos templomverem.
Nem voltunk sosem,
mert nem volt semmi sem.
