Ön most itt van:

Harmadik éve pole-pozícióban a Suzuki hazánk autópiacán

A japán vállalatnak a saját magával szemben állított mércét kellett megugrania az elmúlt években és úgy tűnik ez idén is sikerülni fog neki.

Immár harmadik éve vezeti a Suzuki a hazai autóeladásokat az új gépjárművek tekintetében. Tavaly 19.292 új Suzuki személyautót regisztráltak Magyarországon, mely 27%-al több, mint a 2017-es évben.

A fantasztikus számok mögött két húzó név szerepel: Esztergom és Vitara. Előbbi a japán vállalat egyetlen európai gyártási és disztribúciós központjának nevezheti magát, míg utóbbi esetében ebből a modellből vásárolták hazánkban a legtöbbet. Ez a kettő voltaképp egymásnak is köszönheti sikerét, hiszen a Magyarországon értékesítésre került modellek 58%-a Vitara volt, amit természetesen Esztergomban gyártottak. A siker okait nem nehéz megfejteni. A harminc éves Vitara 2018-as ráncfelvarrása remekül sikerült, ezzel kölcsönözve remek külsőt az autónak, valamint a Dunakanyarban készült gépjárművekre a gyártó 3+7 éves garanciát vállal. Az S-CROSS is megérdemli, hogy szót ejtsünk róla, elvégre is a Vitara után ebből a modellből értékesítettek a második legtöbbet hazánkban, 4982 darabot.

A Magyar Suzuki a hazai mutatók mellett világviszonylatban is büszke lehet a teljesítményére. 2018-ban 123 országban értékesített összesen 171.885 darab gépjárművet, ezzel teremtve 1953,3 millió eurós nettó árbevételt.

A dicsérendő teljesítmény a japán vállalat figyelmét sem kerülte el. 2019. április 1-jétől a Magyar Suzukit bízták meg az anyacég európai bázisú pótalkatrész,- és kiegészítőtartozék ellátóközpontjaként. Az új feladatok megkövetelik a munkaerőpiaci és infrastruktúrai fejlesztéseket is, így a Magyar Suzuki 80 új munkahelyet teremtett és az informatikai berendezéseiket is korszerűsítették.

Az idei év elejei mutatók is biztatók. 2019. január és májusa között a Magyar Suzuki tovább tudta növelni a piaci részesedését a hazai piacon, köszönhetően többek között a májusig értékesített 9.075 autónak. Azt nem mondhatjuk, hogy ne történt volna változás az értékesített modellek esetében, ugyanis a Vitarát letaszították a képzeletbeli trónjáról. Igaz, ezt aligha bánják a Suzukinál, hiszen az új trónkövetelőt, az S-CROSS-t is a japán vállalat gyártja. A két modell így kéz a kézben vezetik a sport-szabadidő (SUV) kategóriát.

A magyar Suzukinál bizakodók a jövőt illetően. Amennyiben sikerül reprodukálniuk az év elejei számokat, akkor minden esélyük megvan arra, hogy a negyedik évet is megnyerjék a hazai piacon.

Nagy Zoltán

Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: