You are here

Harcművészek Békéscsaba főterén

Hírdetés

A tavalyi nyár folyamán először került sor Békéscsabán a Szent István téren hétfőnként a sporthétfő rendezvényeire. Itt a város sportoló klubjai és közösségei tartanak bemutatókat, nyilvános edzéseket az érdeklődők bevonásával, amely egyben segíti a tagtoborzást, az utánpótlás biztosítását. 
 2015 évben ismét megszervezte a város a nyáron a hétfői sportprogramot, s ennek utolsó, nyárvégi délutánján több harcművész csapat mutatta meg tudását.
A Magyarországi Wing Tsun Egyesület békéscsabai csoportja a dobogón bemutatózott Széll Gábor 8.fokozatú mester, kelet-európai főinstruktor helyettes vezetésével. A nézők megismerkedhettek a kínai harcművészet alapjaival, elveivel, gyakorlat mert a bemutató nem csak gyakorlatokra, hanem Széll mester magyarázatára is épült. A különböző önvédelmi és tapadó kezes gyakorlatok szemmel láthatóan teszett a nézőknek.

A dobogón később a Viharsarok BUDO SE egyik csoportja, a capoerások a brazil népzene hangjaira mutatták be az egykori rabszolgák hagyományaira épülő , különleges mozgás és kultúra világát. A Viharsarok SE-ben aikido, kendo, ITF taekwon-do, capoera csoportok működnek eredményesen.

A Szent István téren tatamin tartott edzést a Békéscsabai Lakótelepi SE WTF taekwondo szakosztálya Szedoglavits Alajos II.danos mester vezetésével. Az olimpiai taekwondora jellemző pattogós rúgástechnikákat , a forma és páros gyakorlatokat a nézők érdeklődése közepette mutatták be; s többen informálódtak az edzések időpontjai és helyszíne iránt. 

Az utolsó edzés során a Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick-box Szakosztályának két csoportját láthatták. Shihan Gregor László VI.DAN edzésén a goshinkai karate alapgyakorlatait, önvédelmét, keményítést, földharcot, pusztakezes küzdelmet láthatták az érdeklődők. A csoport a Nippon Seibukan Akadémiához tartozik. Dohányos András I.DAN light-contact és kick-light edzést tartott, pörgősen, sok ütés és rúgás technikával. Jó előkészítést jelentett arra, hogy a KISZ táborban Dohányos András kick-light, Gregor László light-contact versenyzői csoportot szervez szeptembertől.

A békéscsabai főtéri sportnapok egész nyáron jó lehetőséget nyújtottak a különböző harcművész csoportoknak a bemutatkozásra és a népszerűsítésre, és a csoportok éltek is vele. A szervezők jelezték, hogy 2016 nyarán szintén működik majd a rendezvény sorozat.

Hírdetés
Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: