You are here

Háború Kínával

kongo

1937 júliusában újabb japán-kínai háború robbant ki, amely megfelelt a Japánnal szemben álló nagyhatalmak érdekeinek. A háború egyre nagyobb japán erőket kötött le.
Még el sem csitultak az Amur-incidens keltette politikai hullámok, amikor japán-kínai incidens történt a Peking és Tiencsin között lévő Marco Polo-hídnál. Július 7-én a hidat védő kínai őrség rálőtt a kilenc hatalmi egyezmény alapján a vasút mellett állomásozó, és ott menetgyakorlatot végző japán csapatokra.  A japánok viszonozták a tüzet, s a lövöldözés közben eltűnt egy japán tiszt. Másnap a    japánok követelték a kínai csapatok parancsnokától, tegye lehetővé két japán tiszt számára, hogy fölkutathassák az előző napi összecsapásban eltűnt társukat. A kínaiak ezt lehetővé tették, a közben megerősített japán csapatok azonban megtámadták és elfoglalták a Marco Polo-hidat.

 

Marco Polo-híd
Marco Polo-híd

Konoje miniszterelnök nem kívánta a harcok eszkalálódását, a Mandzsúriában állomásozó Kwantung- hadsereg azonban egyre több katonát és hadianyagot küldött a térségbe. Július 9-én éjszaka a kínaiak visszafoglalták a hidat, amire a japán hadvezetés újabb csapatösszevonásokkal válaszolt. Az incidensnek nem kellett volna feltétlenül háborúhoz vezetni, azonban feltehetőleg presztízs okokból mindkét fél egyre nagyobb katonai erőket mozgósított. Július 17-én Csang Kaj-sek gyakorlatilag deklarálta, hogy újabb kínai-japán háború robbant ki, s a következő napokban és hetekben a harcok egyre nagyobb méreteket öltöttek.
A Kvantung-hadsereg vezetői valószínűleg gyors győzelemben reménykedtek, Kína korábban említett megerősödése azonban azzal a következménnyel járt, hogy hosszú és kegyetlen háború alakult ki, amely mindkét fél részéről sok áldozattal járt.
Az események alakulása leginkább a Japánt potenciális ellenségnek tekintő nagyhatalmak, mindenekelőtt a Szovjetunió, Anglia és az USA érdekeinek felelt meg, amelyek már korábban is számítottak erre az eshetőségre, s a Japánnal kapcsolatos különböző háborús verziók közül ezt tartották a legideálisabbnak. Mindhárom ország vezető politikusai megnyugvással vették tudomásul, hogy az ellenük vagy érdekeltségeik ellen indított közvetlen japán támadásra nem kell számítaniuk, a Kína elleni japán támadás pedig előbb-utóbb kifullad, már csak azért is, mivel Moszkva, London és Washington hadianyag szállításokkal fogja támogatni Kínát.
Július 18-án Villani Frigyes „Szigorúan bizalmas!” jelentést küldött Budapestre Rómából. Az akkor még Rómában tartózkodó Szugimurát a japán kormány még nem tájékoztatta az újabb japán-kínai háborúról, a japán diplomata azonban kijelentette, hogy ha a Szovjetunió nem avatkozik bele, akkor nem kell tartani a helyzet elmérgesedésétől.
Ugyanez volt a véleménye a távol-keleti helyzet alapos ismerőjének számító Galeazzo Ciano olasz külügyminiszternek is. Ciano szerint Anglia és az USA nem fog beavatkozni a konfliktusba, Franciaország esetleges közvetítését pedig a japánok nem fogják elfogadni, mivel Moszkva áll mögötte, és Szugimurának Párizsban az lesz egyik feladata, hogy meggyőzze erről Yvon Delbos külügyminisztert.
Villani megjegyezte, hogy Szugimura a legkiválóbb japán diplomaták egyike, aki arra kérte őt, jelezze gróf Khuen-Héderváry Sándor párizsi magyar követnek, hogy vele is ugyanolyan jó kapcsolatokat kíván ápolni, mint a római magyar követtel. /1/
A japán-szovjet kapcsolatokra ekkor még hatott az Amur-incidens. A moszkvai magyar követségről Cindric követségi titkár „Titkos!” jelentést küldött Budapestre, amelynek az volt az oka, hogy Sigemicu szigorú titoktartást kért tőle. A moszkvai japán nagykövet kijelentette Cindricnek, hogy az utóbbi két hónap határincidensei súlyos gondokat okoztak neki, az Amur-incidens azonban csak a szovjetek blöffje. Az 1861-es orosz-kínai szerződéshez térképeket is csatoltak a vitatott két szigetről, ezek azonban eltűntek. Litvinov mutatott térképeket Sigemicunak, aki azonban nem fogadta el azokat, mivel tudomása szerint a szovjetek által készített hamisítványok voltak. Sigemicu szerint az Amur-incidensből semmi sem lesz. A Vörös Hadsereg 15 jól fölszerelt hadosztálya és jelentős repülőegységek állomásoznak a Távol-Keleten, „de támadni nem mernek és nem is tudnak, elvégre mi is ott leszünk” –jelentette ki a japán nagykövet. A feszültség némi enyhülését mutatta, hogy a szovjet és a mandzsu kormány is készségét fejezte ki közös határmegállapító bizottság létrehozására.
/ 2/
A japán-kínai háború hátteréről Szaigó Dzsugo vezérkari százados, budapesti és bécsi japán katonai attasé július 28-án tájékoztatta a magyar vezérkart.  A japán attasé kijelentette, hogy Japánnak nincsenek területi követelései Kínával szemben, és csak önvédelmi harcot folytat a kínaiak ellen. Dzsugo százados ennek alátámasztására azt mondta, hogy a kínaiak nem vonták vissza 37. hadosztályukat Észak-Kínából, ahol a japán csapatokat állandó provokációk és támadások fenyegetik a kínaiak részéről. Mindezek ellenére a japánok folytatták a tárgyalásokat a kínai kormánnyal, ezek azonban nem vezettek eredményre.
Július 23-án Peking és Tiencsin között a japánok a távbeszélő és távíró vonalakat javították, amikor egy kínai egység tüzet nyitott rájuk.
Július 26-án egy japán osztag éppen bevonult a pekingi főhadiszállásra, amikor a kínai csapatok géppuskákkal és kézigránátokkal támadtak rá. A japán katonai attasé szerint a nankingi kormány szerződésszegő módon állandóan erősíti Észak-Kínában állomásozó csapatait, ezért a japánok is megerősítették csapataikat. /3/
A moszkvai japán nagykövet úgy ítélte meg, hogy az angolokat és az amerikaiakat lekötik az európai ügyek, ezért nem lesz energiájuk arra, hogy beavatkozzanak a távol-keleti eseményekbe. A japán diplomata véleménye szerint a Japán és Kína közötti hadiállapot már 1931 óta fönnáll, de Japánnak Mandzsúria biztosítása érdekében szüksége van Belső-Mongóliára és Jeholra is. Sigemicu szerint Japán kínai beavatkozását az is indokolta, hogy a Szovjetunió népfrontpolitikája eredményeként megerősödött a kommunizmus. A magyar követségi titkár Japán külpolitikai céljaira vonatkozó kérdésére a japán diplomata szigorú titoktartást kérve kijelentette, hogy a japán hadsereg megszállja a Taku –Tiencsin –Peking  -Kalgan vasútvonalat, és állásait attól délre fogja kialakítani. Cél, hogy elvágják a Nanking és a Szovjetunió közötti összeköttetést, ezért valószínűleg a japán csapatok elfoglalják a Peking körüli öt kínai tartományt. /4/

Folytatjuk.

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Róma, 1937. július 18.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Moszkva, 1937. július 28.
3. Hadtörténeti Levéltár, HM Elnöki, 1937. augusztus 17.
4. MOL, KÜM POL, K 63 Moszkva, 1937. augusztus 26.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: