Gróf Benyovszky Móric élete és Kalandjai 6/13

2012. november 17. szombat
Írta:
BENYOVSZKY MÓRIC
A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN
ÍRTA
RADÓ VILMOS
Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is. – a Szerkesztőség.
Most meg Benyovszky beszélte el az ő látogatását a kancellárnál s arra kérte Krusztievet, menjen vissza tüstént a leányhoz s tanítsa rá, hogy ha a kancellár el találna érte küldeni, ezt felelje: Kuznecov megígérte neki, hogy Ochockban nőül veszi, Benyovszky pedig ezer rubel nászajándékot ajánlott fel neki, ha meg nem engedi, hogy Izmailov nála még azontúl is látogatásokat tegyen.
Már másodnap kiderült, milyen szükséges volt Benyovszkynak ez az intézkedése, mert a kancellár külön-külön kivallatta Kuznecovot meg Kuzmin húgát, mire aztán az öccsét korán hajnalban elküldte Verchoni-Osztrogba és erősen ráparancsolt, hogy az ő engedelme nélkül el ne merjen Bolsereckbe jönni. Estefelé a kancellár meglátogatta Benyovszkyt, még egyszer bocsánatot kért bizalmatlanságáért.
Este az összeesküvők gyűlést tartottak, amelyben Benyovszky jelentést tett a történtekről s beszédjét így végzé:
«Egyszer ugyan sikerült a veszedelmet elhárítanom, de ezután meg kell kétszereznünk óvatosságunkat. A város közelében lehetetlen volna szembeszállanunk a kormány katonáival. A veszedelem legcsekélyebb jelénél tehát a tenger felé kell vonulnunk s a négy ágyúval felszerelt világítótorony sáncai mögött kell magunkat védelmeznünk.»
Április 11-én Benyovszky meglátogatta a kormányzót, aki gondolatokba merülve járt fel s alá a szobájában s aztán hirtelen a grófhoz fordult s így szólt:
«A kancellár aligha meg nem bolondult. Már ismételten beszélt nekem egy nagyon regényes történetet, hogy te ilyen meg olyan kalandos terveket kovácsolsz, hogy meg akarsz tőlünk szökni stb. Ma végre megsokallottam a dolgot s jól odamondtam neki. Még a leányomat is vádolja, hogy neki is része van a te tervedben.»
«Én már ismerem a kancellárnak azt a hóbortját – felelt nevetve Benyovszky. – Ő nagyon derék, tiszteletre méltó férfiú, de mióta az öccse, Izmailov telesúgta a fülét, mind csak ezen jár az esze.»
Nilov azonnal előhívatta a kancellárt, aki nagy szemeket meresztett, hogy Benyovszkyt is ott találta.
«Én elbeszéltem – így fogadá Nilov a kancellárt – Benyovszkynak azt az egész rémséges történetet, amelyről ön nekem jelentést tett. Nos, kancellár úr?»
Novozilov egyenesen Benyovszkyhoz fordult:
«Ön bűnös s csak azt sajnálom, hogy eddig szabadon engedtem önt járni-kelni. Bizonyítékaim, amelyeket tüstént előmutatok, reménylem, meggyőzik majd a kormányzó urat is, aki egy pillanatig sem fog késni önt börtönbe vetni.»
Erre aztán elővett egy levelet az öccsétől, amelyben ez előbbi vádját fenntartja s tanukul hivatkozik Boszkarevre és Zablikovra. Amint ezt végigolvasta, a sértett igazságérzet kifejezésével Nilovhoz fordult:
«Van-e hát okom, kormányzó úr, Benyovszkyt vádolni?»
A kormányzó ingadozott. De a gróf azonnal feltalálta magát. «Tessék e két embert kihallgatni – mondá. – Ezek ugyan Stefanovnak, halálos ellenségemnek a barátai, de azért a kihallgatás eredménye iránt egészen nyugodt vagyok. Csak arra kérem önt, kormányzó úr, engedje meg, hogy ebben a mellékszobában végighallgathassam a tanukihallgatást.»
Nilov ezt szívesen megengedte, a kancellár meg csak úgy dúlt-fúlt mérgében, hogy Benyovszky úgy szembe mert vele szállni. A kormányzó azzal fenyegetődzött, hogyha ez a vádja merő koholmánynak bizonyul, vége van köztük minden barátságnak. Végre jelentették a tanukat, s Benyovszky a mellékszobába ment. A kancellár megmutatta nékik a levelet.
«A kézírást igen jól ismerjük, – felelte Boszkarev és Zablikov – de a tartalmáról, összeesküvésről nem tudunk semmit. Mi testi-lelki barátjai vagyunk Stefanovnak, aki előttünk Benyovszkyra sokat panaszkodott. De gyűlöletünk nem tesz bennünket aljassá, hogy rágalmazzuk ellenségünket oly dolgokkal, amikről sejtelmünk sincs.»
E nyilatkozat után a kormányzó igen udvariasan elbocsátá Boszkarevet és Zablikovot és kivezette a mellékszobából Benyovszkyt, hogy a kancellár zavarának tanuja legyen. Ez bocsánatot kért a kormányzótól is, meg Benyovszkytól is és mindent az öccse gonoszságára hárított, aki ellen ki nem fogyott a káromkodásból. A kormányzó azonban minden bocsánatkérés mellett sem akart megjuhászodni s csak Benyovszky rábeszélésére és kérelmére békült ki a kancellárral.
Még ugyanaz nap délután megtörtént Boszkarev és Zablikov forma szerinti felvétele a szövetségesek közé és Benyovszky az egész társaság előtt kifejezte nekik köszönetét a tett nagy szolgálatokért.
Másnap Benyovszky hirtelen nagyon rosszul lett s estig baja oly fokra hágott, hogy magához hívatta Krusztievet és Panovot s rájuk bízta a társaság vezetését. Ezek másnap azonnal üzentek Afanáziának, aki nyomban megjelent s ápolta, gondozta Benyovszkyt egész betegsége alatt s meg nem engedte, hogy más csak közel is menjen a beteg ágyához. 20-án végre szűnni kezdett a láz s Afanázia tüstént üzent anyjának, hogy a gróf veszélyen kívül van. Ez üzenetre megjelent maga a kormányzó neje minden gyermekével, hogy Benyovszkynak felgyógyulásához szerencsét kívánjon. Csak most tudta meg a gróf, mily önfeláldozó gonddal ápolta őt Afanázia, mily szeretettel virrasztott ágya mellett három hosszú éjszakán.
Alig távozott Nilovné leányával, Krusztiev igen fontos hírt hozott Benyovszkynak.
«Ugy látszik, – szólt az – most már a kancellár a hetmannal szövetkezett vesztünkre. Uj részleteket közölt vele összeesküvésünkről.»
Benyovszky e hír hallatára nyugtalan lett. De még igen erőtlen volt, fel nem kelhetett s a baj megelőzésére nem tehetett semmit.
23-án Afanázia álruhában jött Benyovszky lakására s az izgatottságtól remegő hangon beszélte, hogy az anyja egyre sír, atyja beszéde után ítélve pedig okvetetlenül azt kell hinnie, hogy az mindent tud. «Az istenért, – a várba el ne menj, ha még annyit hívnak is. Én aligha jöhetek el többé hozzád, de elküldöm, ha szükség mutatkozik, szobaleányomat. Csak arra az egyre kérlek, szerelmünk szentségénél, ha erőszakra kerül a sor, kíméld az atyám életét s ne tedd könnyelműen kockára a te drága életedet».
Benyovszky gyöngéden megölelte ezt a hű teremtést s arra kérte, siessen haza, hogy távollétét észre ne vegyék. Otthon figyelje meg jól atyja minden lépését, s ha veszedelem van, ennek jeléül küldjön neki egy piros szalagot. Ha zaj támad, ablakát tartsa nyitva s az ablak előtt tétessen egy szánt keresztbe az árkon. Mindezt Afanázia keserves könnyhullatás közt megígérte, aztán eltávozott.
Április 25-én már korán reggel hozta Afanázia szobaleánya a veszedelem jelét, a piros szalagot, s úrnőjének azt az izenetét, hogy Benyovszky semmi szín alatt el ne menjen a várba. Nilovné s a kisasszony – jelenté a leány – egyre sírnak-rínak, mert a kormányzó igen szigorúan bánik velük, sőt az asszonyt meg is verte.
Déltájban jött a hetman két kozákkal. Benyovszky igen nyájasan fogadta. A hetman színlelt barátsággal elmondta, hogy a kormányzó kéreti, jöjjön el hozzá a várba. Kár egy percig is aggódnia; a kancellárnak megint bogarai vannak s a grófnak nem nagy fáradságába fog kerülni újra rápirítani.
«Sajnálom, hetman úr, de ma sehogy sem mehetek, betegségem nem engedi».
«Hagyjuk ezt a komédiát – szólt most nyugalmát vesztve a hetman. – Jöjjön el velem, gróf úr, szépszerivel, különben a kozákjaimmal vitetem el!» S midőn Benyovszky e fenyegetésre hangos kacagással felelt, a hetman az ajtóhoz ment, hogy embereit előszólítsa. De Benyovszky egyet füttyentett s tüstént ott termett öt férfiú. Ezek lefegyverezték a hetmant s a két kozákot, a gróf pedig foglyainak nyilvánítá őket.
Öt órakor délután Nilov úr azt izente, ha Benyovszky a hetmant tüstént szabadon nem bocsátja, e merészségeért életével fog lakolni. Holnap, ígéri, a tanács elé fogja terjeszteni az ügyet, s ha ártatlannak bizonyul, elégtételt szerez neki a kancellártól. Ha pedig a lelkiismerete nem nyugodt, úgy azt tanácsolja, jelenjen meg önként, szép szerével és reméljen kegyelmet a császárné jóságától.
Erre Benyovszky következőleg válaszolt levélben:
«Kegyelmes úr! Ha az ügy, amelyben megidézni méltóztatik, az én személyes ügyem volna, tüstént eleget tennék parancsának s megjelennék. Minthogy azonban Excellenciád rendelete folytán én a gyarmatszövetkezetnek a feje vagyok, mitsem tehetek társaim meghallgatása nélkül. Holnap tanácsba gyüjtöm társaimat s az ő végzésüktől fog függni az én magamtartása s a hetman szabadsága. Kiváló tisztelettel Benyovszky.»
Kilenc órakor Benyovszky hat embert küldött a városba, hogy kerítsék kézre a kancellárt. De annak volt annyi esze, s nem mozdult ki a várból. Helyette azonban elhozták Izmailovot, továbbá a kancellár titkárját, Csudeikint.
Másnap, április tizenhatodikán, két piros szalagot hoztak Afanáziától. Egyszersmind az a hír is érkezett, hogy a kormányzó tanácsgyűlést tartott s ott senki sem tudta megmondani, hová lett Izmailov. Minthogy így a tanuk hiányoztak, a kormányzó rútul lehordta a kancellárt, elmondta garázda, izgága embernek, akinek gyönyörűsége telik benne, ha zavart csinálhat.
Tizenegy órakor megint üzenet érkezett a kormányzótól. Meg van a gróf ártatlanságáról győződve, – mondá – megengedi, hogy a társaság a hetmant túszként megtartsa, de csak a forma kedvéért, a kormány tekintélyének megóvása végett, négy katonát fog küldeni s ezeknek Benyovszky adja meg magát. A gróf visszaüzent, hogy ő tökéletesen megbízik a kormányzó becsületszavában, csak küldje el azt a négy katonát. Addig ő majd rábeszéli társait, engedjék meg neki, hogy a kormányzóhoz elmehessen. S minthogy náluk marad túszként a hetman, nem kétli, meg is fogják neki engedni.
Alig küldte el Benyovszky ezt a feleletet, jött egy levélke Afanáziától, amelyben meghívta a grófot s biztosította, hogy atyja most sokkal kedvezőbben vélekedik felőle, mint bármikor. A leány egyeneslelkűségében Benyovszky feltétlenül bízott s e meghívására el is ment volna nyomban a kormányzóhoz, ha a levélben egypár piros selyemszálat észre nem vesz. Ezek világosan megmondták, hogy mitévő legyen. Tüstént parancsot adott hogy éjjeli támadásra készüljenek, mivel úgy értesítették, hogy a helyőrség s a kozákok egész nap azzal voltak elfoglalva, hogy fegyvereiket jókarba hozzák.
Kilenc órakor jelentették, hogy egy nagy csapat katonaság van közeledőben s a zörgés után ítélve, ágyúkat is hoznak. Benyovszky embereit maga mellé gyüjtvén, elindult az ellenség felé. Ebben a pillanatban jött fölfegyverkezve, de támolyogva a gyöngeségtől Stefanov s így szólt Benyovszkynak: «Veled akarok győzni vagy meghalni!» És valóban mindent megtett, hogy szavával és példájával társait a hősiességre tüzelje, noha alig tudta magát cipelni.
Folytatjuk
A dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából származik – http://mek.oszk.hu
A szöveget az alábbi nyomtatott kiadás alapján a MEK Egyesület készítette
Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai / a gróf naplójegyzetei után írta Radó Vilmos
[Budapest] : Athenaeum, [1933]”

Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...