Gróf Benyovszky Móric élete és Kalandjai 13/13

BENYOVSZKY MÓRIC
A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN
ÍRTA
RADÓ VILMOS
Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is. – a Szerkesztőség.

Augusztus 16-án egy tolmács jelentette Benyovszkynak, hogy több törzsfejedelem érkezett a sziget különböző vidékeiről és audienciát kérnek. Már a bejelentésük módja sejteté a gróffal, hogy valami nagy dolog van készülőben. Tíz órakor ezerkétszáz ember jött két csapatban dobszóval és lobogó zászlókkal. Amint Benyovszky háza elé érkeztek, lerakták a fegyvert és küldöttjeik a gróf tisztjeitől vezetve beléptek a terembe. Az első üdvözlés után az ország szokása szerint megkínálták a fejedelmeket alacsony székekkel. Hárman helyet foglaltak, a negyedik, Raffangur, pedig állva maradt s ezt a beszédet intézte Benyovszkyhoz: «Áldott legyen az a nap, amelyen születtél, áldottak a te szüleid, akik gyermekkorodnak gondját viselték, s áldott az az óra, amelyben lábadat e szigetre tetted! A madagasszok fejedelmei és főbbjei, akiknek szívét meghódítottad, arról értesültek, hogy a francia király más valakit akar a helyedbe küldeni, hogy haragszik rád, mivel te vonakodtál bennünket rabszolgákká tenni. Tanakodtak tehát, hogy mitévők legyenek, ha ez a hír csakugyan igaz volna. Az ő szeretetük és ragaszkodásuk irántad kényszerít most engem, hogy születésed titkát, íme, feltárjam előtted s megmondjam neked, mily jogaid vannak széles ez ország népeire, amelyek téged imádnak. Ime, én, Raffangur, akit a Ramini-család egyedüli ivadékának vallanak, ezennel lemondok e szentesített jogról és kijelentem, hogy téged tartalak a Raminiak egyedüli igaz örökösének. Az Isten szelleme szállott meg minket gyűlésünkben, azt sugallotta a népek fejedelmeinek és főbbjeinek, hogy téged tiszteljenek mint ampanszakábét. Ők téged el nem hagynak soha és életük veszélyeztetésével megvédnek a franciák erőszakoskodásai ellen. Hirdess holnapra nyilvános kabart (gyűlést), hogy ott téged hűségünkről és engedelmességünkről biztosítsunk. Egyúttal arra kérünk, hogy ne a fehér, hanem a kék zászlót tűzesd ki, jeléül annak, hogy hódolatunkat szívesen fogadod.» Benyovszky most röviden azt felelte, hogy szívesen látja a népek fejedelmeit együtt a kabarban, ahol nézeteit ki fogja fejteni. Erre a fejedelmek a földre borultak előtte és elégedetten távoztak.

17-én meg is tartották a nagy kabart. Korán reggel huszonegy ágyúlövés hirdeté a nap fontosságát. Hét órakor hatszáz szerecsen ment Benyovszky lakására. Kilenc órakor pedig megérkeztek a törzsfejedelmek mind kíséretükkel a dísztéren és tizenkét emberrel, kinek-kinek zászló a kezében, megkérették Benyovszkyt, hogy fáradjon közéjük. Hatvankét fejedelem volt együtt, kíséretük pedig teljes fegyverzetben nagy kört képezett. Manonganon volt az első szónok. «Mi fejedelmek és törzsfők – ezt mondá – akik itt egybegyűltünk, ösztönöztetve az irántad táplált szeretetünktől és tekintve a te örökségi jogodat és bölcsességedet, ampanszakábénak hirdetünk. Fogadd el, kérünk, e címet és méltóságot és légy meggyőződve, hogy szívünkből soha ki nem vész a hűség és szeretet irántad. Felelj nekünk!»

Benyovszky ezt felelte: «Hűségteket és ragaszkodástokat látván, lehetetlen tagadó választ adnom. Igenis elfogadom az ampanszakábé méltóságát, de csak abban a reményben, hogy buzgón támogatni fogtok ama törekvésemben, hogy e szép országot polgárosítsam.» Aztán kifejtette előttük, mekkora hasznuk lesz nekik, de kivált gyermekeiknek, ha jó és bölcs törvényeket alkotnak s azokat tiszteletben tartják; ha földjeiket jobban megmívelik s élénk kereskedelmet folytatnak idegen országokkal. Amint Benyovszky beszédjét elvégezte, éktelen örömrivalgás és lődözés kezdődött, amely teljes egy negyedóráig eltartott. Majd felállott Szance fejedelem s így szólt: «A nemzetek egybegyűlt fejedelmei azt kívánják tőled, lépj ki a francia király szolgálatából s engedd meg mindazoknak a franciáknak, akik vagy veled, vagy már elébb e szigetre jöttek, hogy ugyanazt tegyék, ha kedvük tartja köztünk letelepedni. Jelentsd ki továbbá, hogy melyik tartományt kívánod lakóhelyül választani, hogy ott várost építsünk.»

Az első pontra vonatkozólag azt válaszolta Benyovszky, hogy mindaddig határozottan nem nyilatkozhatik, míg meg nem érkeznek a francia király biztosai, akik, amint értesült, útban vannak Madagaszkár felé. Elébb meg akarja tudni, mivel vádolták a francia kormánynál az isledefrancei urak, és mit akar vele a francia király. Arra kéri tehát a fejedelmeket, halasszák el az eskütételt, míg a francia király szolgálatáról a biztosok előtt lemond s elhatározásainak szabad ura lesz. Ami pedig az építendő várost illeti, legjobban szeretne a sziget közepén székelni, hogy egyformán közel lehessen minden tartományhoz.

Végül Szance azt indítványozta, hogy egyelőre az ampanszakábé csupán a fejedelmekkel kösse meg az esküt, később pedig, ha a francia szolgálatot elhagyja, újítsa meg az egész néppel. Ezt elfogadták. Evégből Benyovszkynak egy kis sebet kellett a bal mellén vágnia, amelyből minden fejedelem egy-egy csepp vért szívott ki, s emellett ki-ki kegyetlen átkokat mondott annak a fejére, aki a véresküt megszegi. Ezzel a kabar véget ért.

Július 21-én megérkeztek Bellecombe és Chevreau urak, a francia király biztosai, akik megkezdték a vizsgálatot és huszonöt írott kérdést adtak át Benyovszkynak, hogy arra ugyancsak írásba adjon feleletet. E kérdések a gróf eddigi tevékenységére, kiadásaira, a telep állapotára, Madagaszkár természeti, néprajzi és kereskedelmi viszonyaira, stb.-re vonatkoztak. Másnap reggelig Benyovszky megírta pontonként a kívánt feleleteket, mire a biztosok elkérték számláit, kiállították az eddigi sáfárkodására nézve a felmentő bizonyítványt
és 415 ezer frankra szóló váltót írtak alá számára, amely összeget ő a telep pénztárának előlegezett volna. 28-án Benyovszky átnyujtotta Bellecombenak írásban a lemondását, a csapatok vezérletét pedig Sanglier nevű tisztre bízta. A biztosok siettek vissza hajóikra, mert féltek a madagaszkári egészségtelen égaljtól, onnét aztán Benyovszkynak azt írták, hogy újabb utasítások érkeztéig szüntessen meg minden további terjeszkedést és tartson meg mindent a jelenlegi állapotban. Egyébként megadják neki az engedelmet, hogy a szigetről elmehet, amerre neki tetszik.

Hogy ím Benyovszky kilépett a francia király szolgálatából s a maga ura lett, a sziget fejedelmei és népei augusztus 10-én megkötötték vele a maguk szertartása szerint a véresküt. De a francia katonák sem akarták szeretett vezérüket elhagyni és kijelentették a grófnak, ha mint Madagaszkár ampanszakábéja őket szolgálatába nem fogadja, akkor maguk fogják a népet a francia telep ellen fellázítani s maguk fogják az erődítéseket lerombolni. Benyovszky tehát kénytelen volt a francia katonákat szolgálatába szerződtetni, nehogy a franciák telepe tönkremenjen.

Október 4-én Benyovszky gyűlésbe rendelte a törzsfejedelmeket s azt a kérdést vetette eléjük, mi történjék a franciák telepével Madagaszkár szigetén. Ő a maga részéről kötelességének tartja a francia királyt értesíteni a dolog jelen állásáról. Tiszta lelkiismerettel akar szembeszállni – úgymond – a franciákkal, ha kormányuk konokul ragaszkodnék ahhoz a szándékához, hogy Madagaszkárt erőszakkal leigázza. Nyilatkozzanak tehát a fejedelmek egész őszintén: akarják-e a francia telep fennmaradását, vagy nem? Határozatukat szóról-szóra közleni fogja Franciaország királyával. Egy órai tanácskozás után azt felelték a fejedelmek: «Ird meg a francia királynak, hogy felajánljuk neki szívünket és barátságunkat, hanem csak a te vezetésed alatt akarunk élni. Te vagy a mi urunk és atyánk. Ha téged gyűlöletükkel üldöznek, úgy sohasem tekintjük őket testvéreinknek, hanem az ő ellenségeik lesznek a mi barátaink. Ime, ez a mi véleményünk, ezt írd meg hűségesen a francia királynak és fogadd fel hittel, hogy mindenha jobban fogsz hozzánk ragaszkodni, mint a franciákhoz, és hogy soha bennünket el nem hagysz.» Ezzel vége volt a gyűlésnek, melyet a fejedelmek tiszteletére szerzett lakoma zárt be.

Hosszú megfontolás után Benyovszky arra szánta el magát, hogy maga megy el Franciaországba, eloszlatja azokat a balhiedelmeket és előítéleteket, amelyeket az ő ellenségei, az isledefrancei kormányzók, a miniszterekben az ő személye ellen támasztottak. Felvilágosítja őket, hogy a francia telep Madagaszkárban sokkal inkább fel fog virágozni, ha polgárias rendre törekvő s a franciákkal rokonszenvező nemzet lakja a szigetet. Arról pedig kezességet nyujt a francia kormánynak, hogy ő a rendet megszilárdítja s a francia nép iránti jóindulatot táplálni fogja a madagasszokban.

Mielőtt útra kelt volna, még mindent rendbe akart hozni új hazájában. Elébb megkötötte az egész néppel a vérszerződést, amely ünnepség 50 ezer ember jelenlétében leírhatatlan lelkesedéssel ment végbe. Együtt voltak a szigeten lakó valamennyi nemzetség követségei, még a szeklávoké is. Minden néptörzs külön-külön mutatta be hódolatát az új ampanszakábénak és tartott a szeretettől és tisztelettől áradozó beszédet. Azután kiállították a választó okiratot, a fejedelmek pedig mind aláírták. Az okirat szövege ez volt: «Ez az esküokirat, amelyet Madagaszkár királyai, fejedelmei és törzsfejei 1776. évi október 10-én szereztek, megerősíti Benyovszky Móric Ágost grófot ampanszakábéi méltóságban. Miután népeink jelenlétében áldoztunk s a véresküt letettük, kinevezzük, valljuk és hirdetjük Benyovszky Móric Ágost grófot fő-fő fejedelmünknek vagy ampanszakábénak, amely méltóság a Raminiak szent családjának kihaltával megszünt vala s amelyet mi Móric Ágostonban s az ő családjában ismét felélesztünk. Evégből alávetettük magunkat az ő sérthetetlen hatalmának és Mahavelu tartományában a népek egyesülésének jeléül örök időkre emléket állítunk, hogy halhatatlanná tegyük szent esküvésünket s hogy a mi ivadékainknak ivadékai az idők végeig szent tiszteletben tartsák. Átkozottak legyenek ivadékaink, ha akaratunknak nem engedelmeskednek! Átkozott legyen örökségük! Átkozott legyen e föld terménye, mely őket táplálja. Nyűgözze őket a legborzasztóbb rabszolgaság!»

Néhány nap múlva Benyovszky írásban bemutatta az egybegyűlt fejedelmeknek a sziget népeinek adandó alkotmányt, amelyet el is fogadtak. Ennek az értelmében mindjárt tizenkét tagú főtanácsot választottak, melyben négy európai ember is helyet foglalt. Megállapították továbbá, hogy az ampanszakábé székvárosát a Mananguzon partjára építik. Végre pedig Benyovszky előadta, mennyire szükséges volna Franciaországgal vagy valamely más európai hatalommal kereskedelmi szerződést kötniök, hogy biztosítva volna terményeik kivitele s oly cikkek behozatala, melyek az ifjúság oktatására, az iparra stb.-re nézve szükségesek; mennyire szükséges volna továbbá, ha ügyes európaiak Madagaszkár szigetén letelepednének. Ő maga kíván – ezzel fejezte be beszédjét – Európába utazni s e dolgokat legjobb belátása szerint rendezni.

Csak az öreg Raffangur ellenezte Benyovszkynak ezt a szándékát. «A biztos halálnak mégy elébe», mondá és földieihez fordult, megesketvén őket, hogy tartóztassák vissza a grófot. De ez szerencsétlenségére oly makacsul ragaszkodott ehhez a tervéhez, hogy a fejedelmek, noha vérző szívvel, kénytelenek voltak belenyugodni. Megígérték, hogy távollétében az alkotmány értelmében fog a főtanács uralkodni, hogy a szigetre idegeneket nem bocsátanak; Benyovszkynak pedig szentül meg kellet fogadni, hogy vissza fog térni.

December 11-én Benyovszky elment Louisbourgba, hogy az ott horgonyzó Le Belle Arthur nevű hajóra szálljon. Amint a tengerpartra ért, ott már vártak rá a sziget törzsfejedelmei, hogy búcsút vegyenek tőle s hogy Zananhart kérjék, oltalmazza Benyovszky minden lépését. E ragaszkodás láttára s valószínűleg szerencsétlen vége sejtelmében, a gróf sírni kezdett. December 14-én indult útra és szerencsésen eljutott Franciaországba. Itt azonban a minisztérium részéről sok bosszantásnak és üldözésnek volt kitéve. Kapta tehát magát, elment Bécsbe s II. József császárt akarta rábírni, hogy támogassa őt Madagaszkárra vonatkozó tervei kivitelében.

Két évig időzött Osztrákország fővárosában anélkül, hogy célt ért volna. 1783. évi december havában már Angolországban találjuk Benyovszkyt. A brit kormánynak hasonló javaslatot tesz, de tervét az angol kormány sem fogadta el. 1784-ben tehát családostul elment Benyovszky Marylandba, az Északamerikai Egyesült Államokba, vagy négyezer font sterlingért árucikkeket vivén magával. Amire az európai hatalmak nem akartak vállalkozni, arra egy élelmes baltimorei kereskedelmi társaság vállalkozott, hogy t. i. kereskedelmi viszonyba lép Madagaszkárral. E társasággal mindent rendbehozott Benyovszky. Ez ellátta őt egy jó hajóval, hajósnéppel és pénzzel, s 1784 decemberében útra indult új hazája felé. Madagaszkár nyugati partján fekvő Szent Ágoston volt utazási célja, ott akart most egy nagyobbszerű kereskedelmi telepet létesíteni. De eltévesztették az irányt, s egyszer csak Brazília partján találták magukat. Brazília partjáról szól Benyovszky utolsó levele. További viszontagságairól és haláláról csak társai levelei adnak homályos hírt. Annyi bizonyos, hogy 1785 májusában kikötött Madagaszkár északnyugati partján, Szent Sebestyén fokához közel. Innen elindult néhány elszánt társával a szárazföldön, s úgy intézkedett, hogy hajója egy meghatározott napon a sziget keleti partján levő Antongil öblében kössön ki, ott majd találkozni fog a hajón maradt embereivel. De úgylátszik a hajó cserbenhagyta Benyovszkyt. A gróf azonban nemsokára egy jókora csapatot gyüjtött maga köré a szigetlakók közül. De közte s a franciák között nemsokára viszályok támadtak, s midőn Benyovszky Foul Point közelében várost akart alapítani, az ott horgonyzó francia hadihajó legénysége megtámadta őt. A franciák nemsokára segítséget kaptak Isle de France-ból, s most támadásra indultak az ellen a földerődítés ellen, amelybe Benyovszky két európai emberrel és harminc szerecsennel visszavonult. A franciák első rohamára a szerecsenek rémülten futásnak eredtek, maga Benyovszky pedig egy puskagolyótól találva, a mellvédő bástya mögött összerogyott. Onnan aztán hajánál fogva kihúzták a franciák, és néhány perc mulva kiadta lelkét.

Igy halt meg a messze délszaki tenger szigetén elhagyva, senkitől meg nem siratva Benyovszky Móric, egy lángszellemű férfiú, akinek tetterejét és törhetetlen akaratát a sok viszontagság, a sok szenvedés még jobban megacélozta, aki szerencsésebb viszonyok között képes lett volna világraszóló nagy tetteket végvezvinni.
VÉGE

A dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából származik – http://mek.oszk.hu
A szöveget az alábbi nyomtatott kiadás alapján a MEK Egyesület készítette
Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai / a gróf naplójegyzetei után írta Radó Vilmos
[Budapest] : Athenaeum, [1933]”

Ajánlott bejegyzések