Gróf Benyovszky Móric élete és Kalandjai 12/13

2012. december 29. szombat
Írta:
BENYOVSZKY MÓRIC
A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN
ÍRTA
RADÓ VILMOS
Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is. – a Szerkesztőség.

1772 március 16-án értek embereink csendes tengeri utazás után Isle de France nevű szigetre, amely Madagaszkár szigetétől keletre fekszik. Isle de France akkor Franciaországé volt; ma Angolország tulajdona és Mauritius nevet visel. A sziget kormányzója, amint megtudta, hogy a megérkezett hajók egyike Benyovszky grófot hozza, saját csónakján szállíttatta partra, katonai tisztelgéssel fogadta s a kormányzói palotában ajánlott fel neki szállást, amit Benyovszky annál szívesebben elfogadott, mivel azt remélte, hogy a kormányzótól sok oly dolgot fog megtudni, amelynek a jövőre készített terveiben nagy hasznát veheti. Egynapi pihenés után a kormányzóval különféle kirándulásokat tett a szigeten szerte, amelyek azt a meggyőződést keltették benne, hogy Isle de Franceból válhatik ugyan fontos katonai örshely, de sohasem virágzó gyarmat.

Április 1-én a «Dauphin» kapitánya értésére adta Benyovszkynak, hogy készülődjék, mivel 4-én ismét útra kerekednek. S utasaink folytatván útjokat, végre július 18-án Saint-Croix nevű sziget előtt szerencsésen horgonyt vetettek.

Ez a kis sziget Bretagneban levő Port-Louis nevű erődített tengeri várossal szemközt fekszik. E városba azonnal elküldött Benyovszky egy tisztet, arra kérvén a helyőrség parancsnokát, engedje őt és embereit partra szállani. A parancsnok szívesen engedett kérelmének, lakóhelyet rendelt mindnyájuk számára, sőt egy gyorskövettel elküldte Benyovszky levelét és iratait d’Aiguillon herceg miniszterhez, aki akkor a Champagne-ban időzött.

Már augusztus 2-án visszajött a követ s hozta a miniszter válaszát, hogy szívesen látja nyaralójában a grófot. A fogadás Benyovszkyra nézve a lehető leghízelgőbb volt. A miniszter egy gyalogezred vezetésével kínálta meg, ha hajlandó a francia király szolgálatába lépni. A gróf kész volt ezt az ajánlatot elfogadni, de csak oly feltétel alatt, ha a Jóreménység fokán túl gyarmatok alapításával bízzák meg.

A király különös kegye abba a helyzetbe juttatták Benyovszkyt, hogy egy megbízható embert elküldhetett Magyarországba. Ez aztán az év vége felé elhozta neki szerető nejét. Határtalan volt a hitvestársak öröme, midőn kimondhatatlan szenvedések után ismét látták egymást, midőn a nő karjai közt tartotta férjét, akiről azt hitte, hogy holtteteme rég lengyel földben porladozik, midőn a férj keblére ölelte nejét, akiről sohsem remélte többé, hogy még ez életben valaha látni fogja.

1772 szeptember 15-én de Boynes francia tengerészeti miniszter magához kérette Benyovszkyt s a király nevében a következő ajánlatot tevé neki: Ezerkétszáz emberből álló hadtestet bíznak a kezére s a szükséges pénzzel ellátják, menjen el Madagaszkár szigetére és szervezzen ott francia telepítvényt. A király – úgymond a miniszter – nem kíván egyebet, mint a közeli Isle de France és Bourbon-szigeteket, amelyek akkoron már a franciák birtokában voltak, Madagaszkár terményeinek bőségéből ellátni, piacokat hódítani ott a francia kereskedelem számára, s hogy Afrika e legnagyobb szigete élelmezőforrása legyen majd annak a hadseregnek, melyet a francia kormány keletindiai hódításokra készül elküldeni. Benyovszky alapos megfontolás után elfogadta ezt az ajánlatot, de megjegyzé a miniszternek, hogy a felajánlott ezerkétszáz katona nagyon is sok, mivel fődolog a bennszülött törzsfejek s a madagasszok rokonszenvét megnyerni s azért az erőszakos hódításnak a látszatát is kerülni kell. Ő tehát csak háromszáz embert kért s aprójára megállapította írásban, hogy s miként szereljék fel az expedíciót, mily összeggel s hány emberrel támogassák évenként, de különösen kikötötte, hogy Isle de France kormányzójától teljesen független legyen. De Boynes miniszter megígérte, hogy az óhajtott tervet azonnal a király elé terjeszti.

1773 március 19-én közölték Benyovszkyval a francia királynak az ő tervére vonatkozó részleteit s egy levélnek a mását, melyet a francia kormány Isle de France parancsnokainak a madagaszkári telepítvény ügyében küldött. Ebből a levélből azt látta Benyovszky, hogy őt s az egész vállalatot de Ternay és Maillart isle de francei kormányzóknak akarják alárendelni. A gróf figyelmeztette azonnal a minisztereket, hogy az említett kormányzók irígykedése és rosszakarata meghiúsíthatja az egész vállalatot s hogy ő ilyetén körülmények közt az expedició sikeres működéseért kezességet nem vállalhat. De a tengerészeti miniszter váltig bizonyozta, hogy nem lesz semmi baj, hogy Isle de France kormányzói milyen derék, becsületes emberek, akik őt minden szükségessel örömest el fogják látni:

Madagaszkár partján, ahol Benyovszky kikötött, együtt volt már a szigetlakók több törzsfeje. Ezek a gróf megérkeztén örömüket fejezték ki, noha, amint kitudódott, Isle de France kormányzói, a féltékeny Ternay és Maillart urak, titkos ügynököket küldtek volt a szigetre, akik a nép közt azt terjesztették, hogy Benyovszky azért megy Madagaszkárba, hogy a bennszülötteket a rabszolgaság járma alá hajtsa. A gróf legelébb is Antimaroa tartomány törzsfejeit kereste meg, hogy március elsejére gyűljenek Louisbourgba, ott majd kijelenti előttük, miért küldte őt Franciaország királya erre a szigetre. A biztonság kedvéért pedig cölöpművű erődítéseket csináltatott s ágyúkat helyeztetett beléjük.

A meghatározott időre csakugyan megérkeztek a törzsfejedelmek, számra nézve huszonnyolcan, vagy kétszáz fegyveres szerecsen kíséretében. Benyovszky az erődítéseken kívül fogadta őket, a fejedelmek pedig elhelyezkedtek. Benyovszky a tolmács útján így szólt nekik:

«Franciaország hatalmas királya üdvözletét küldi Antimaroa derék és vitéz fejedelmeinek. Erős szándéka e szép sziget lakóit oltalmába fogadni s őket mindenféle ellenség ellen megvédeni. A király egy telepet akar e szigeten létesíteni, amely benneteket megoltalmazzon, amely nektek a legolcsóbb áron elad mindent, amire szükségtek lesz, szövetet, likőrt, puskaport, golyót, puskát s más egyebeket. Mindezt odaadjuk cserébe ez ország terményeiért, különösen rizsért. Ezekért a jótéteményekért a francia király viszont három dolgot kér tőletek:

1. kössetek velem barátsági szerződést, engedjetek helyet a mi telepünk számára s adjatok el szántóföldet azoknak a franciáknak, akik netán köztetek le akarnának telepedni;

2. engedjétek meg, hogy a sziget belsejében, a Tingballe folyó forrásához közel, kórházakat és raktárakat építhessek s végre

3. fogadjátok fel, hogy a telepünk tulajdonát meg fogjátok védeni.»

Zajos ujjongással fejezték ki a fejedelmek örömüket, midőn a tolmács beszédét befejezte. Kijelentették, hogy egy percig sem kételkednek a francia király jóindulatában, mivel látják, hogy a sziget egyéb tartományai fölött nekik adott elsőbbséget s hogy védelmükre hajókat s harcosokat küldött. A telep számára szívesen adnak földet, ha esküvel fogadja Benyovszky, hogy várakat nem épít. A sziget bensejében adandó földbirtok iránt még tanácskozniok kell maguk közt. Egyébként szívesen megerősítik hitükkel a barátsági szerződést, ha viszont Benyovszky is megesküszik, hogy semmiféle jogokat velük szemben nem fog formálni és csupán barátjuk, szövetségesük és védelmezőjük lesz. Benyovszky elfogadta az ellenajánlatokat s mind a két fél ott ünnepiesen esküvel erősítette, hogy szentül megtartja a szerződés minden pontját.

Csakhamar azonban kiderült, hogy a szigetbeli fejedelmek részéről az egész ceremónia csak ámítás volt, hogy Benyovszkyék éberségét álomba ringassák. Tervük az volt, hogy a francia telepet mind egy lábig elpusztítják. Egy szerecsen nő elárulta, hogy a szigetlakók a franciáknak eladandó élelmiszereket meg akarják mérgezni. Benyovszky tüstént kiadta a parancsot, hogy mindenki, ha egy szigetlakótól valami élelmet vesz, elébb vele kóstoltassa meg. Mindjárt az első eset bebizonyította a szerecsen nő állításának igazságát. Gyümölcsöt kínálgatott egy siheder a franciáknak s nyilván maga sem tudta, hogy otthon mérget tettek bele, mert a franciák felszólítására minden tétova nélkül evett belőle s menten szörnyethalt.

Benyovszkynak más nehézségekkel is kellett küzdenie. A tárházak szegényes készletét egyre fogyasztották, a hűtlen sáfárok egyre sikkasztottak. Uj küldeménynek pedig Isle de Franceból se híre, se hamva. Ehhez járult még az öldöklő égaljnak a hatása; Benyovszky emberei közül sokan megbetegedtek és nem volt sem orvos, sem orvosság. Maga a gróf is elkapta a forrólázt. Egy hétig ellenszegült a bajnak, azt hitte, hogy erős akarattal leküzdi, de végre is leütötte a lábáról. Kénytelen volt magát családostul egy szomszéd szigetre vitetni,
amely egészséges levegőjéről volt ismeretes. Ott aztán jobban is lett. Mikor május vége felé visszatért a telepre, nagy szomorúságára értesült, hogy Marin alezredes és kis hadtestéből tizenöten áldozatai lettek a dögletes klimának. Benyovszky most már azt indítványozta tisztjeinek, hogy helyezzék beljebb a telepet egészségesebb vidékre, amit azok természetesen szó nélkül el is fogadtak. El is küldték azonnal Marigni őrnagyot egy kis csapat élén, hogy nézzen szét és szemeljen ki egy alkalmas helyet. Június 8-án visszakerült Marigni s a következőket jelenté: A jelenlegi teleptől 3-4 mérföldnyire igen szép síkföldre bukkant, melyet a bennlakók az Egészség Rónájának neveznek. Ezt tartja a legalkalmasabb helynek a telep számára. A síkföld szélén egy jókora magas hegy az egész vidéken uralkodik. Ennek a tetejébe erődítést lehetne építeni, amely megvédené az egész rónaföldet körös-körül. Tüstént elküldtek oda egy kis csapatot egy tiszt vezetése alatt, hogy tanyázzanak ott és próbálják ki azt a vidéket egészségi szempontból. S amint azok a legkedvezőbb jelentéssel visszatértek, azonnal útra indítottak egy csapat mesterembert, hogy ott hamarosan lakóházat s a lábadozók számára kórházat készítsenek.
Július 20-án átköltözködött az egész telep az Egészség Rónájára s noha eleinte csak úgy sebbel-lobbal galyabított kunyhókban laktak, mégis szemlátomást javult a lábadozók állapota s mindnyájuk egészsége.

Szokásban volt Madagaszkár szigetén vízbefojtani az olyan gyermekeket, akiknek valamely testi fogyatkozásuk volt, vagy akik valamely szerencsétlennek tartott napon születtek. Benyovszky összehívatta a szomszéd tartományok törzsfejeit, kifejtette előttük az eljárás kegyetlen, gonosz voltát s megesketé őket, hogy e szokásról letesznek. Evvel az intézkedésével a gróf annyira megnyerte az asszonyok tetszését és rokonszenvét, hogy akárhányszor ők árulták el neki, ha férjeik valami rosszban törték a fejüket, ha titkos összeesküvést szítottak a franciák ellen.

Egy nap egy Corbi nevű katonatiszt, Benyovszky leghívebb embere, a tolmáccsal együtt beállított a grófhoz, hogy vele igen fontos ügyet közöljön. Az öreg Zsuzsánna – így szólt Corbi – akit Benyovszky Isle de Franceból hozott magával s akit vagy ötven esztendővel ezelőtt vittek volt oda Madagaszkárból rabszolgaságba, azt beszélte már többeknek is, hogy Benyovszky az ő társnőjének, Ramini Larizonnak a fia. Ez a Ramini Larizon, aki az ampanszakábé (a törzsfejedelmek feje) leánya volt, szintén rabszolgaságba került az öreg Zsuzsannával együtt. Isle de Franceban aztán eladták idegeneknek, s ő neki, az öreg szerecsen nőnek, biztos jelei vannak, hogy a gróf Ramininek a fia. Ez a hír a szambarivok közt csakhamar elterjedt s már kabarokat (gyűléseket) is tartottak, hogy Benyovszkyt nevezzék ki Ramini örökösének, aki ennek folytán Mananhar tartomány ura s a Ramini halálával megszünt ampanszakábéi méltóság viselője lesz. E hír fontosságát Benyovszky azonnal megértette s eltökélte magát, hogy fel fogja használni. Szép feladatnak tartotta, hogy egy bátor, tökéletesbülhető nemzetet kiműveljen, pallérozzon s neki állandó kormányzatot adjon. Megmondotta tehát Corbinak, mit terjesszen e dologra vonatkozólag a nép között. Azután előhívatta az öreg Zsuzsannát, aki Benyovszky kérdésére, hogy mit tud az ő születéséről, a grófnak a lábaihoz borult s így szólt: «A Zananhar ( legfelsőbb lény, az Isten) már ismételten is megjelent nekem álmomban s megerősített abban a sejtelmemben, hogy te a megboldogult Ramini Larizonnak, akihez oly feltűnően hasonlítasz is, édes gyermeke vagy. A Zananhar fel is szólított, hogy jelentsem ki az én népem fiainak a te kilétedet.» Benyovszky megölelte az öreg asszonyt s azt mondta neki, hogy okai vannak egyelőre ezt a dolgot a nagy tömeg előtt titokban tartani, meghitt embereinek azonban elmondhatja bátran. Zsuzsanna megcsókolta a gróf kezét s elbeszélte, hogy a szambarivok nemzetsége már értesítve van a dologról és Raffangur rohandrian (előljáró) csak a kedvező alkalmat lesi, hogy Ramini vérét fejedelmül kihirdesse.

Január közepe táján Benyovszky körútra indult, hogy a különböző pontokra rendelt őrségeket szemügyre vegye. Azután emberei között szántóföldet osztott szét s arra buzdította őket, hogy termeljenek cukornádat, gyapotot, indigót és dohányt. A szomszéd kisebb nemzetek, látván a franciák munkásságát s békeszerető magukviseletét, kezdték a jövevényeket megszokni s velük szövetséget kötöttek és cserekereskedést folytattak. De a nagyobb nemzetségek még mindig nagy bizalmatlanságot, sőt gyűlöletet tápláltak Benyovszkyék ellen. Két hatalmas törzs, a szafirobaiak s a szeklávok egyesülésének hírét vevék a franciák s hogy háromezer fegyveres útban van az Egészség Rónája felé. Rövid idő alatt csak vagy egy ágyúlövésnyire voltak az ellenséges csapatok a franciák erődítéseitől. Benyovszky az ágyukhoz vezényelte a legénységet, akik égő kanóccal ott álltak készen, hogy elsüssék az ágyúkat. Ezt az ellenség észrevette s az ágyútűz pusztításait ismervén, be sem várta a támadást, nagy rémülettel futásnak eredtek s részint úszással, részint pedig az erdő sűrűjében kerestek menedéket.

Még több csatát is vívott Benyovszky változatlan szerencsével, melyekben a hű szambarivok és más bennszülött nemzetségek lelkesen és erélyesen támogatták. Az ellenség így megérezvén hatalmát, de az éhségtől is elcsigázva, kezdett apránként megjuhászkodni. Benyovszky az okos győztes módjára csínján bánt a legyőzött ellenséggel, megkegyelmezett a bujtogatóknak, sőt még élelmet is osztogatott a háború pusztításai folytán inségbe jutott népnek s ezzel magához édesgette még az átalkodottabb néptörzseket is.

Benyovszky sikerei méginkább felkeltették az Isle de France-i urak féltékenységét, kik kedvezőtlen jelentést küldtek a francia királynak Benyovszky működéséről s pénzkezeléséről. A francia király két biztost indított Madagaszkárba, az ügyek kivizsgálására. Benyovszky kedvét vesztve, készült lemondani megbizatásáról.

Folytatjuk

A dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából származik – http://mek.oszk.hu
A szöveget az alábbi nyomtatott kiadás alapján a MEK Egyesület készítette
Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai / a gróf naplójegyzetei után írta Radó Vilmos
[Budapest] : Athenaeum, [1933]”

Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...