Gregor László: Edzőtáborok

2013. július 16. kedd
Írta:

IGK. Hungary Federation Nyári Válogatott edzőtábor
2013.07.01-05-ig rendezte meg Orosháza Gyopárosfürdőn az I.B.K.H.F. Szervezete az évi nyári válogatott edzőtáborát, ahol 110 fő vett részt és napi 4 edzésen sajátította el tudását és a tanult technikákat.
A tábort Shihan Zsiga Zsolt 5.danos mester a Nemzeti Válogatott Szövetségi kapitánya és segítői Sensei Horpácsik György 4.dan, Sensei Máté Róbert 4.dan, Senpai Gottfried Sándor 2.dan, Sempai Olasz Attila 1.dan ) segítették, irányították a válogatott versenyzők munkáját.
A válogatott 60 fő szűk kerettel (gyerek-serdülő-ifjúsági-junior-felnőtt és senior) állt össze, akiket segítette a bő keretbe behívott versenyzők száma.
A tábor érdekessége, hogy az utánpótlás és felnőtt versenyzők egy időben és egy helyszínen voltak, és készültek. A tábor ideje alatt Shihan Brezovai Sándor 6.danos mester is részt vett egy edzésen, mely az Ő irányítása alatt zajlott. A tábort sokan segítették, köztük az Orosházai Városüzemeltetési és Szolgáltatói Zrt., TRY-BÉTA Kft., A-Híd Zrt., O.K.K.SZ.K. Egyesület és az I.B.K.H.F. Szövetség. A válogatott versenyzők következő nagy megmérettetése július 11-15-ig az olaszországi edzőtáborban lesz, ahol külföldi versenyzőkkel mérik össze tudásukat.

Nyári Aerobik tábor Orosháza Gyopárosfürdő
2013.07.01-05-ig rendezte meg az O.K.K.SZ.K. Egyesület a versenyzőinek nyári szakmai felkészítő táborát. A táborban 24 versenyző készült Zsigáné Mezei Beáta vezető edző irányításával a nyári bemutató fellépésekre.
A táborban napi 2 edzéssel és rengeteg szabadprogrammal készültek a gyerekeknek, ahol sok új aerobik elemet tanultak a résztvevők. A tábort támogatta:
Orosházi Városüzemeltető és Szolgáltató Zrt., TRY-BÉTA Kft., A-Híd Zrt., O.K.K.SZ.K.Egyesület


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...


%d blogger ezt szereti: