Ön most itt van:

Fűszerkeverék a tüdő védelmében

Van megoldás a tüdőbetegségek megelőzésére. Egy japán tanulmány szerint a currys fűszerkeverék főbb összetevői segíthetnek legyőzni a tüdősejtekben lévő gyulladást.

Ami ezt a gyulladást előidézi az a szállópor.  Így nevezzük azon folyékony és szilárd anyagok összeségét, melyek a levegőben lebegnek. A legveszélyesebbek a 2,5 mikronnál kisebb szemcsék, hiszen azok nagyon nehezen vagy egyáltalán nem távoznak el tüdőből. Különböző tüdőbetegségek kialakulásához vezethetnek ezek az apró porszemek, mint például a tüdőgyulladás, tüdőrák, asztma, illetve szív-és érrendszeri problémákhoz.

A tanulmányt a Kiotói Egyetem professzora és a House Food vállalat közös munkával készítette el, a kutatást laboratóriumi körülmények között végezték, ahol emberi tüdősejteket vizsgáltak- írja a The Japan Times.

Igaz, a vizsgált személyek között voltak olyanok, akik nem currys fűszerkeveréket fogyasztottak, de a kutatók így is elégedettek voltak a végeredménnyel.

A kutatás alapján megállapították, hogy a koriandert, szegfűszeget, fahéjat és kurkumát is tartalmazó fűszerkeverék fogyasztásával megelőzhető a gyulladás kialakulása.

Sikerült pozitív eredményeket elérnünk sejtszinten, így nagy rá az esély, hogy a fűszerek fogyasztásával is elérhető a kívánt hatás, de a bizonyításához még további kutatások szükségesek -nyilatkozta Takano Hirohasa, a kutatásban résztvevő egyetem professzora.

 

Lékó Eszter
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: