Ön most itt van:

Folyik a felelősök tárgyalása a Fukusimai atomkatasztrófa miatt

Japán ügyészek eljárást indítottak a TEPCO ( Tokiói Elektromos Művek) három vezetője ellen a Fukusimai atomkatasztrófa miatt.

A jogászok szerint az atomkatasztrófa elkerülhető lett volna, ha a három vezető Cunehisa KAsumata vezérigazgató, Icsiro Takekuro és Szakae Muto alelnökök komolyabban veszik a figyelmeztetést, amit kaptak 2008-ban egy 15,7 méter magas szökőár veszélyére és megteszik ellene az óvintézkedéseket elkerülhető lett volna a katasztrófa.

Az ügyészek szerint a konszern vezetőségének fontosabb volt, hogy az atomerőművet ne állítsák le, mint a probléma megoldása.

A három vezetőt foglalkozás körében elkövetett halált és sérülést okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolják

2011 március 11-én a 9-es erősségű földrengést követő szökőár elárasztotta a fukusimai atomerőművet, tönkretette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül kettőben megindult a magolvadás. Három reaktorépület hidrogénrobbanások áldozata lett. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát a sugárzásveszély miatt. A cunamiban több, mint 18000 ember tűnt el.

A három egykori vezetőt 44 ember haláláért tartják felelősnek.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: