Felejtető gyömbért evett

Falubéli fogadóban, ott esett meg ez az eset. Kapzsik voltak a fogadósék, az ember is, az asszony is és csak a pénzért éltek-haltak. Mintha egyéb jó se lenne ezen a nagy világon.

Betéved egyszer hozzájuk egy utas, estefelé járt az idő és ott akart átéjszakázni a falubéli kis fogadóban. Gazdag ember lehetett a vendég, sok a holmija, még több a pénze, csak úgy csörgött a zacskójában. Sóvár szemmel nézték a fogadósék, hogy mi mindene van ennek az embernek.

– Asszony, – súgja oda a fogadós a feleségének – sok pénze lehet ám ennek a mi vendégünknek; megdézsmálhatnánk egy kissé. Mit gondolsz, hogyan férkőzzünk hozzá?

– Lopásra nem vetemedhetünk, – feleli az asszony, – istenellenes dolog lenne. Hacsak itt nem felejtené valahogy a pénzét.

– Nem olyan felejtős a gazdag ember, – mondja a fogadós, – inkább még többet talál hozzá.

Elgondolkozik az asszony, majd egyet bök a homlokára és így szól az urához:

– Hátha gyömbért etetnénk vele? Felejtető gyömbérételt.

– Gyömbért? Felejtető ételt? – bámul rá az ura.

– Azt hát, – bólint rá az asszony. – Ereje van a gyömbérnek s hogyha vele megetetnek, elfelejted minden dolgod, el a mát, el a holnapot. Pénzed ha van elfelejted, odahagyod ha elteszed, semmire sem emlékezel, mindenről megfeledkezel.

Örül a két egy lélek, hogy megtalálták a módját. Siet az asszony a konyhába és hozzálát a sütés-főzéshez. Rizsgombócot gyömbérrel főz, a tésztába gyömbért gyúr be s minden, amit összekotyvaszt, gyömbéresen kerül tálra.

Itt az estebéd ideje, terül a vendég előtt a kis asztalka. Hozzálát az utas és sorra kóstolgatja az ételeket.

– Gyömbérízű ez a gombóc, – gondolja magában az ember és a tésztába kóstol bele.

– Gyömbérszagú ez a tészta, – gondolja ismét és más étel után nyúl.

– Gyömbéres itt minden étel, – bosszankodik magában s gyanús szemmel méregeti hol az ételeket, hol a fogadósékat.

Addig-addig eszmélkedik, míg kezd a szitán átlátni és se szó, se beszéd, indul a szobájába, hogy pihenőre térjen.

Összesúgnak a fogadósék és várva-várják a másnap reggelt.

– Mit hoz vajjon a gyömbérke? Lesz-e zacskó pénzzel tele? – egyre csak ezt hányják-vetik.

Talpon vannak korán reggel s óvatosan, lábujjheggyel, odasompolyognak az utashoz, szállásbeli szobájához. Hallgatóznak, leskelődnek, nagy csend a vendég szobájában. Tolóajtót félretolnak, nagy loppal bepillantanak, hát nagy szentek ámuljatok, csudadolgot csudáljatok.

Nincs a házban egy lélek se, holmi-egymás pénzecske se, hűlt a helye az utasnak, nyoma sincs sok cókmókjának.

– Hát a gyömbér, amit evett? Ami mindent elfelejtet? – kérdi az ember az asszonytól.

– Hogy a pénzét mind elvitte s cókmókostul itt hagyni elfelejtette, azt is csak a felejtető gyömbér tette, – mondja nagy fontoskodva az asszony.

– Hát az étel, ital ára? Szállásért a tartozása? – szól az ember nagy morogva, fejebúbját vakargatva.

– A vendégünk gyömbért evett, fizetséget elfelejtett, – szól az asszony sopánkodván, orra hegyét lehorgasztván.