Ön most itt van:

FEGYVERKEZÉS A TENGEREKEN

A Japán Kongo csatahajó
A Japán Kongo csatahajó

A japánok igyekeztek egy Szovjetunió elleni esetleges háborúhoz szövetségeseket találni, ezért a magyar külügyminisztériumba eljutott hírek szerint még áprilisban a Földközi-tengeren járt japán flotta parancsnoka, Macusita Hadzsime altengernagy a japán kormány nevében szövetséget ajánlott Törökországnak egy japán-szovjet háború esetére. Amennyiben a szövetség létrejön, a törökök szabad kezet kaptak volna a Kaukázusban a Szovjetunió ellen, sőt Japán hadianyag szállítással is segítette volna Törökországot.
A törökök nagy figyelemmel kísérték Szovjetunióban élő testvérnépeik helyzetének alakulását, azonban egy Szovjetunió elleni háború kockázatát azért sem kívánták fölvállalni, mivel a török diplomáciát az európai problémák is eléggé lekötötték. Ankara számára az is nyilvánvaló volt, hogy háború esetén a Szovjetunió potenciális szövetségesei, mint Nagy-Britannia vagy az USA, képesek lennének megakadályozni a Törökországba irányuló japán hadianyag-szállításokat.
Nem elhanyagolható körülmény, hogy- ekkor még –viszonylag jó külpolitikai kapcsolatok voltak Törökország és a Szovjetunió között.
A Kínával kapcsolatos japán álláspont és nemzetközi visszhangja természetesen hozzájárult a japán-szovjet viszony romlásához. 1934. május 17-én szovjet hadihajók elfogtak egy japán halászhajót, július 7-én pedig a szovjet kormány tiltakozott, mivel állítólag japán tengerészek szálltak partra Szahalin-szigeten.
Az események nyomán az amerikai kormány az iránt tudakozódott, hogy különböző országok kormányai milyen álláspontot foglalnának el egy szovjet-japán háború esetén?
A japán kormány azonban továbbra is óvatos magatartást tanúsított, miközben tovább erősítette a hadsereget és a flottát. Tekintettel arra, hogy a japán flotta tonnatartalma 64 100 tonnával elmaradt a washingtoni egyezményben engedélyezett tonnatartalomtól, a japán kormány tervbe vette 2 kis cirkáló, 2 repülőgép hordozó, 14 torpedónaszád és 4 tengeralattjáró építését. /1/
Furcsa kettősség jellemezte a szovjet kormány magatartását. Miközben minden percben várták a japán támadást, és hangsúlyozták, hogy a Vörös Hadsereg kész kétfrontos háború megvívására, a szovjet politikusok a Szovjetunió békés szándékait emlegették az ország belső nyugalmának megőrzése érdekében.
Kiss Sándor tallinni és helsinki magyar követ augusztus 11-én „Bizalmas!” jelentést küldött az észt fővárosból. Észt külügyi források szerint Moszkvában Litvinov és Molotov nyíltan beszéltek arról, hogy egy háborús konfliktus a szovjet uralom végét jelentené, ezért mindenképpen el kell kerülni./2/
Ennek ellenére azonban a japán hadsereg továbbra sem indított támadást a Szovjetunió ellen. A Vörös Hadsereg a Távol-Keleten jelentős fölényben volt a japán hadsereggel szemben, ezen kívül a Szovjetunió számíthatott az USA, Anglia és Kína támogatására, míg Japán szövetségesek nélkül állt.
A határincidensek nem vezettek háborúhoz, ellenben élénk vita bontakozott ki Tokió, valamint London és Washington között a flottákat illetően. A japán kormányt július 8. óta irányító Okada Keiszuke már túlhaladottnak tekintette a washingtoni egyezmény előírásait, ezért egyenjogúságot kért Japán számára oly módon, hogy javasolta a két legerősebb- az amerikai és az angol –flotta csökkentését.
Claude A. Swanson amerikai tengerészeti államtitkár Okada miniszterelnök javaslatával szemben 20%-os általános csökkentést helyezett kilátásba, a londoni tengerészeti tárgyalásokon azonban az amerikai delegáció az eredeti erőviszonyok fönntartása mellett állt ki. Ez nem volt meglepő, mivel Swanson javaslata alapján az USA-nak 3 csatahajót, 1 repülőgép hordozót, 3 nyolchüvelykes és 4 hathüvelykes ágyúval fölszerelt cirkálót, 20 torpedónaszádot, valamint 11 tengeralattjárót kellett volna leszerelnie.
Az amerikaiak azzal érveltek a leszerelés ellen, hogy Japán 1921-ben elismerte, biztonságban van más flottákkal szemben, az USA pedig lemondott csendes-óceáni flottabázisainak fejlesztéséről. Újabb érv volt, hogy Japán az egyetlen tengeri hatalom, amely a flotta mellett elsőrangú szárazföldi haderővel is rendelkezik. Ezzel kapcsolatban az amerikaiak azt hangsúlyozták, hogy amíg Japán 2 177 000, addig Anglia csak 1 150 000, az USA pedig mindössze 444 000 fő kiképzett tartalékkal rendelkezik. Azt nem tették hozzá, hogy utóbbi arányokon néhány hét alatt gyökeres változtatásokat lehet végrehajtani, tekintettel a brit birodalom és az USA embertartalékaira.
A flottaleszerelés elleni érvek között szerepelt, hogy Japán legtávolabbi területei legfeljebb 2500 tengeri mérföldre helyezkednek el az anyaországtól, valamint hogy az USA és Anglia a washingtoni értekezleten lemondtak hongkongi és manilai flottabázisaikról.
A washingtoni magyar követség ügyvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Hawaii kiépítése biztosítani fogja Alaszkát és az USA nyugati partvidékét, Szingapúr pedig Kelet-Indiát, Ausztráliát és Új-Zélandot.
Az 1935-re tervezett londoni tengerészeti konferencia esélyei föntiek ismeretében erősen kétségessé váltak. A magyar diplomata megjegyezte, hogy a konfliktus mögött tulajdonképpen Japán és a többi érdekelt nagyhatalom eltérő Kína-politikája áll./3/

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Budapest, 1934. július 17.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Tallinn, 1934. augusztus 11.
3. MOL, KÜM POL, K 63 Washington, 1934. augusztus 18.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: