You are here

Makaró Szilárd: Az egyezmény (I. helyezett)

Kinyílt az ajtó. Egy bajszos, kopaszodó, szemüveges úr lépett be rajta. Széki gróf Teleki Pál, a Magyar Királyság vallás és közoktatásügyi minisztere, hangzott a bemutatás japánul. Az ablakokon beszűrődő fény jól megvilágította a szobát. Középen egy jólöltözött, méltóságteljes férfi állt. Hajime Matsumiya a Japán császárság magyarországi követe, mutatták be Telekinek. A követ meghajolt.

– Csak üdvözölni akartam önt Budapesten. – a követ megköszönte, majd beszélgetésbe kezdtek.

– Teleki úr, beszélhetnék önnel, négyszemközt? – kérdezte hirtelen a japán követ. A magyar miniszter meglepődött, lassan letette a csészéjét, majd diszkréten kiküldte az alkalmazottakat és titkárokat. Mikor az ajtó becsukódott, a szoba pedig kiürült Hajime, Teleki felé fordult. – Önöknek mik a terveik Herr Hitlerrel? – Tagadni se lehetne, hogy Telekit igen meglepte a kérdés.

– Hogy érti? Mire gondol pontosan?

– Ön a béke védelmére esküdött fel, jól tudom?

– Jól. – mondta Teleki kimérten.

– Tudja, Japán még sosem írt alá ilyet. Barátsági és szellemi együttműködési egyezményt. – Matsumija emésztette ezeket a szavakat. – Barátsági – szünetet tartott, majd egy mély levegővétel után folytatta – Tudja, az ember nem szívesen nevez barátjának olyanokat, akik gyilkosok és mészárosok.

– Már meg ne haragudjon, de Kína lerohanása miatt, nem minket tart a világ a béke fenyegetőjének. – vonta össze Teleki a szemöldökét, mire a követ csak elvigyorodott.

– Japán nem fog bocsánatot kérni, azért mert a népével törődött. A háború után, olyan problémákkal kellett szembenéznünk melyekre nem álltunk készen. Mandzsúria, csak a válasz volt a kérdésekre.

– Két éve, – folytatta a miniszter- a maguk birodalma csatlakozott a Berlin-Róma tengelyhez. Nem a mi királyságunk.

– Nekünk kell Hitler. – Teleki szemöldöke az egekbe siklott, mialatt Matsumija tekintetébe szomorúság vegyült. – Tudja a Szovjetunió ránk komoly veszélyt jelent. Senki nem tesz ellene semmit. Hitler igen. Vagy azt hiszi, mi támogatjuk a rasszista megnyilvánulásait? Vagy a diktatúráját, amit kiépített? Nem. – a követ lemondóan sóhajtott – Hitler csak ellenpólusnak kell Sztálin ellen. Nem véletlen, hogy ma ön írja alá ezt a barátsági egyezményt, nem pedig Hitler, vagy Göbbels. Azonban kell a katonai ereje, hogy elrettentse a kommunistákat. Higgye el, ha a nyugatiak tennének valamit, Amerika meg nem lenne ily passzív, ma másik oldalon állnánk. Önöknek, azonban miért kell?

– Ahhoz, hogy a gonosz diadalmaskodjon, nem kell más, csak hogy a jók ne tegyenek ellene semmit. – mondta a bajsza alatt halkan Teleki. Kis idő múlva folytatta. – Bizonyos téren sorstársak vagyunk. Bizonyosan hallott a november 2.-i bécsi döntésről. – a követ bólintott. – Nekünk többek között ezért. A trianoni békék alatt belelökték az országot a sírba. Mi csak ki szeretnénk mászni. Ehhez pedig, Hitlernél van a létra.

Hírdetés
Hírdetés

– Németország nyíltan a háborúra készül. – állapította meg Hajime kimérten.

– Azt hittem ennek önök örülnek. Mármint hogy fegyverkeznek.

– Minket nem érdekel egy újabb európai konfliktus. Minket önök érdekelnek. Maguk pedig közel ülnek a tűzhöz. S fent áll a veszélye, hogy megégetik magukat.

– Minden nap imádkozom az úrhoz, hogy tartsa meg a békét.

– Már megszállta Ausztriát. – Mind ketten tudták, ez a vihar előszele. Tudták, a békét már nem megtartani kell, hanem megvédeni. Holott Európában az ég már beborult, a felhők megérkeztek, s látszott vihar lesz. A távolban, a hegyek irányába, a tengerparton már esett. Itt középen, csak villámlott s menygörgött a szürke mélabús ég.

– Ugyan arra kell nekünk. – mondta ki halkan Hajime.

– Irtózom még csak belegondolni is abba, hogy mire kellünk neki. – mondta Teleki maga elé bámulva. A követ értetlenül meredt a miniszterre. – Márciusban, Darányi meghirdetett egy, a gazdaságot érintő programot. – Teleki sóhajtott. – Melynek keretein belül, fegyverek gyártásával beállunk Németország csatlósainak sorába.

– Bolond világban élünk. A világ állva tapsol valakinek, aki nyíltan bejelenti, a háború, amire erején felül készül, pusztán a saját szórakozására provokálja. – kiitta a csészéjéből a kihűlt teáját. – Szörnyű dolog a háború. Még úgy sem vagyok teljesen mellette, hogy Japán érdekeit szolgálja. – halkan ültek egymással szemben. Csak a falióra kattogását lehetett hallani, amely jelezte, hogy közel a történelmi pillanat, mely megpecsételi a két nép barátságát. Teleki hirtelen felállt, s a könyvesszekrényhez ment. Leemelt egy vaskos könyvet, kis kutatás után pedig előkerült egy üveg whisky is. Matsumija elfogadta a neki kínált italt.

– Tudja nem álltatom magam azzal, hogy elkerülhető a háború. Ha engem kérdez, egy év és Európa lángba borul. Minden egyes nap azért dolgozom, hogy elkerüljek valamit, ami már biztosan be fog következni. – mondta, miközben töltött vendégének és magának. Hangja üres volt és fáradt. Érződött, hogy lassan feladja a sors elleni küzdelmet. – Bármi lesz is – koccintásra emelte a poharát – szeretném, ha tudná, országaink közötti barátság örök és megmásíthatatlan. – koccintottak. Koccintásukkor azonban nem két ember állt egymással szemben, hanem két nép. Két társ, kik örökké elválaszthatatlanok. Két nép, melyek sorsát összefonva állják és tűrik a nemzetek viharait, évszázadokon át. Közös emlékekkel, közös jelennel és közös, a jövőről alkotott elképzelésekkel. Mire az egyik titkár belépett a szobába, hogy szóljon, eljött az idő, a könyves szekrény újra érintetlenül állt a sarokban, a két férfi pedig készült, hogy a nyilvánosság elé léphessen.

A fényképezőgépek vakui hangosan kattogtak. A szobát, ahol aláírták az egyezményt, betöltötték a kék villanások. Teleki és Matsumija egymás mellett foglaltak helyet. Kezükben tollal, egymás után aláírták a hatalmas, szimbolikus papírt. Először a két név, Teleki Pál, Hajime Matsumiya, majd a dátum került rá, 1938. november 15. Az aláírás után egy kézfogás következett. A kék villanások újra betöltötték a szobát. Kívülről egy egyszerű aláírásnak tűnt. A felszín alatt azonban többről volt szó. Sokkal többről. Két barát kinyilatkoztatta elhatározásait a világ felé. Mindkettejük háza lángolt. S ugyanaz a tűzoltó oltotta mindkettőt. A két bajtárs, kik mögött két különálló nép sorakozott, egymást figyelte, hol tud segíteni a másiknak. Nem oltani, mert ahhoz nincs elég vizük. Hagyják, had égjen, had váljon minden a hamu martalékává. Mert annál nagyobb a dicsőség, mikor a láng mindent felemészt, minden elporlad, elszenesedik, ez a két barát már visszaszerzett mindent. Mindent mit egykoron megtört szívvel elvesztett. Ezzel az egyezménnyel a Magyar királyság és a Japán birodalom olyan védelmi szövetséget kötött, amit eddig soha senkivel. Nem fegyverekkel, mert minden fegyvert legyőznek, minden fegyver elavul. Hanem kultúrával. Mert mikor a fegyverek elavulnak, a háborúknak vége szakad, a kultúra akkor is örök, s legyőzhetetlen.

 

Történelmi forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyarorszag-a-masodik-vilaghaboruban-lexikon-a-zs-F062E/m-F0B8D/magyar-japan-szerzodes-F0BAF/      

 

Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: