Ön most itt van:

EXPRESSZ HÍR! 7,1-es erejű földrengés Kyúshú szigeten

Csütörtök óta öt erős földrengés rázta meg Japán harmadik legnagyobb szigetén, a délen Kyúsun fekvő Kumamoto város térségét. A leghevesebb, 7,1 erősségű földmozgást szombat hajnalban mérték.

Szombat hajnalban, helyi idő szerint 1:30 órakor 7,1 erősségű földrengést észleltek Kumamotóban, amit egy 5,8-as, majd egy 5,7-es mértékű utórengés követett. Az epicentrum a föld alatt, 11 km mélységben volt.

Több épület összeomlott. Sokan a romok alatt rekedtek. Legsúlyosabb helyzet Mashiki városban van, ahol az aszfalt utak megrongálódtak.

A földrengést követően a kormány cunamiriadót rendelt el – egy méteres hullámokra számítottak -, de a riadót rövidesen lefújta.

Jelenleg a romok alatt maradottak mentése és a sebesültek ellátása folyik. Az anyagi károk mértékéről még nem kaptunk jelentést.

A természeti katasztrófa ugyanabban a térségben történt, ahol csütörtökön. Az akkori, 6,5-es a rengésnek kilenc halálos áldozata és nyolcszáz sérültje van. A kormány 40 ezer lakost evakuált.

A rengések központja mindössze 120 km-re helyezkedik el a jelenleg is üzemelő Szendai atomerőműtől, amelynek működésében nem történt változás.

H-guchi
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: