Egyre több cézummal fertőzött hús az élelmiszerellátásban

Egyre több céziummal fertőzött hús az élelmiszerellátásban

 

Immár 143 sugárfertőzött szarvasmarha után folyik nyomozás, amelyeket az ország legalább 35 megyéjébe osztottak szét. (Japán 47 megyéből áll). Előző híradásunk óta a hatósági vizsgálat további 84 radioaktív céziummal szennyezett szénával etetett szarvasmarha nyomára bukkant, amelyeket az előzőekhez hasonlóan szétosztottak az ország húsforgalmába.

Az újabban észrevételezett  84 marhát 8 megyébe szállították ( Mijagi, Fukusima, Jamagata, Tocsigi, Szajtama, Tokió, Ószaka és Ehime). A nyomozás kiderítette, hogy március 28-tól július 13-ig ezekből 53 Tokióba került, 19 Fukushima megyébe, 8 a szajtama megyei Kawaguchiba, 2 Jamagata megyébe és 2 a mijagi megyei Szendájba. A kormány felszólította a fogadó megyéket a fertőzött hússzállítmányok pontos helyének megállapítására.

Az ügy július 11-én kezdődött, amikor kiderült, hogy egy minamisoma-i farmon az állatokat erősen sugárszennyezett takarmánnyal etették.  Az ekkor kezdődött ellenőrzések egyre több esetre derítenek fényt, amelyek során sugárfertőzött hússzállítmányok kerültek az ország élelmiszer-ellátásába.

Helyi hatóságok szerint a 84 tehén 5 farmról származik, Korijama, Kitakata és Soma városokból. Például a korijamai farmon takarmánynak használt széna radioaktív cézium tartalma 500.000 becquerel/kg, a határérték mintegy 380-szorosa.
A minisztérium szerint a tehenek általában 1-2 kg szénát fogyasztanak naponta.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint, ha egy tehén naponta 1 kg 500.000 bequerel/kg szennyezettségű szénát fogyaszt, akkor körülbelül 48.000 bequerel, a marhákra számított határérték 96-szorosa halmozódik fel a húsában.

A Ritsumeikan Egyetem professzora, Anzai Ikuro véleménye szerint ez a mennyiség “nem egyértelműen okoz károsodást a szervezetben”, de hozzátette, hogy “azért jobb tartózkodni az elfogyasztásától, amíg ki nem derül a helyzet valóságtartalma”.

Macujama város (Ehime megye) egyik szupermarketban júniusban 5.7 kg húst eladtak, amely minden bizonnyal fogyasztásra került.

Az említett gazdaságok farmerjei a kihallgatásukon azzal védekeztek, hogy nem volt tudomásuk a központi hatóságok március 19-én kiadott közleményéről, mely szerint fedetlenül tárolt takarmánnyal tilos állatokat etetni.

Sokan attól tartanak, hogy a fertőzött hússzállítmányok leleplezése csak a jéghegy csúcsa, mert ha lehetőségük volt rá, a farmerek minden sugárszennyezett hús értékesítettek. Kérdés, hogy mi történik azokkal a személyekkel, akik a tilalmat megszegve többezer fogyasztót veszélybe sodorhattak.


Kobayashi

Inter Japán Magazin

 

Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/alabecsultek-fukushima-sugarfertozeset/
http://interjapanmagazin.com/a-japanok-fele-sugarszennyezett-ma-dozismaximum/

http://interjapanmagazin.com/ahol-nem-minden-a-boldogsagtol-sugarzik/

http://interjapanmagazin.com/fukusima-talajat-tisztitani-kell/
 http://interjapanmagazin.com/elet-a-sugarzasban/
http://interjapanmagazin.com/kozel-400-kg-sugarfertozott-marhahus-kerult-elfogyasztasra/
http://interjapanmagazin.com/radioaktiv-ceziummal-ferozott-marhahus-japanban/


Ajánlott bejegyzések