You are here

Egy magyar felfedező Japánban

xantus-janos-1861-head

Csíktapolczai Xántus János munkájának köszönhetően az első jelentősebb Távol-keleti gyűjtemény jött létre Magyarországon.

Japánban már egészen korán szálltak partra olyan magyar vagy magyar származású kalandorok, tudósok akik megismerkedhettek eme távoli ország hagyományaival. A hazai képviselők közül először Ionnes Uremannus volt az aki eljutott a szigetországba és jezsuita szerzetesként tevékenykedett ott egészen addig amíg a 17. század elején a római katolikus vallást el nem lehetetlenítették Japánban. A következő Jelky András volt aki holland követként tartózkodott a szigetországban 1770-ben. Rajtuk kívül még meg lehet említeni Benyovszky Móricot, vagy akár John Bettelheimet, más néven Bettelheim Jánost aki viszont protestáns hittérítőként végezte misszionáriusi tevékenységét a 19. század során.

Hivatalosan csak az 1867-es éveket követően indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia zászlaja alatt a kapcsolat felvétel Japánnal. Az 1869-70-es expedíción volt jelen Xántus János is aki hatalmas erőfeszítései árán tudott Magyarországra szállítani a szigetországból különböző tárgyakat. Xántus János, teljes nevén Csíktapolczai Xántus János 1825 október 5.-én született Csokonyán. Az 1848-49-es szabadságharc során honvédnek állt, ahol részt vett a pákozdi ütközetben. Ezután került Komáromba, ahol beállt a gyalogság kötelékébe, viszont a harcok során Érsekújvárnál hadifogságba került. Csehországban az osztrák hadseregbe sorozták be, ahonnan csak többszöri próbálkozás során sikerült megszöknie, ahonnan először Londonba, majd pedig 1852-ben az Egyesült Államokba emigrált. Bár jogot végzett mégis nagy érdeklődést tanúsított többek között a biológia és a néprajz iránt. Amerikai emigrációja alatt folyamatosan küldte haza kutatásairól, megfigyeléseiről beszámolóit, amelynek eredménye az lett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadták. A politikai helyzet enyhülésével lehetővé vált hazatérése, amelyre 1861-ben került sor. 1 évvel később a Természettudományi Társulat a pesti állatkert alapítása érdekében bízta meg Xántust a tervek kidolgozásával, aki a létesítmény 1866-os megnyitásával az állatkert élére került. A Távol-Kelethez kapcsolódó érdeklődése még az emigráció során nyilvánult meg amikor „1856 szeptemberében, Kansasból az édesanyjának írott levelében említette, hogy ha annyi pénzt össze tudna szedni, szeretne Kalifornián át, a Szendvics-szigeteken, Japánon, Kínán és Kelet-Indián át Konstantinápolyba utazni, majd onnan hazajönni.”/Dr. Kelényi György Dsc: Japán műtárgyak gyűjtéstörténete Magyarországon a 19. század második felében – kitekintéssel a nemzetközi összefüggésekre./ Ekkor még Xántus sem gondolta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia támogatásával sikerül elérnie célját. Az OMM már 1859-ben lehetőséget látott arra, hogy távol-keleti kapcsolatait felélénkítve egy expedíciót szervezzen, viszont ekkor mind a belpolitikai helyzet, mind pedig a nemzetközi lehetőségek nem tették lehetővé a felfedező út megindulását. Az 1867-es kiegyezést követően a belpolitikai feszültségek oldódni kezdtek, viszont ekkor még az utazást túlzottan drágának találták. A Szuezi-csatorna átadásával mind a költségek, mind pedig az utazásra fordítandó idő jelentősen csökkent, így ebben az évben az OMM elkezdte megszervezni az utazás előkészületeit. A magyar kormány 1868-ban bízta meg Eötvös Józsefet azzal a feladattal, hogy küldjön szakembereket a gyűjtőmunka elvégzéséhez. A feladatra Xántus Jánost is felkérték, azonban ő csak másodjára fogadta el a megbízást. 1869 szeptember 6.-án érkezett meg Nagaszakiba az expedíció, ahol 10 napot töltöttek el. „A zoológiai gyűjtemény példányainak begyűjtési helyei alapján Xántus a következő helyeken járt: Ósima, Kanazava, Kamakura, Jokohama, Akunora, Nisitomari, Fukahori, Tocuka, Hirado-sima, Kóbe (Hjógo), Inazatake, Kavara-jama, Nagaszaki.” Fontos zoológiai és néprajzi gyűjtéseinek egy jelentős részét Magyarországra küldte, amelyek egyfelől a Természettudományi Múzeum gyűjteményét gazdagították, másfelől pedig biztos alapot adtak egy Néprajzi Múzeum megalapításához is. Mindezt tette annak ellenére, hogy az expedíció osztrák vezetői arra utasították Xántus Jánost, hogy az értékesebb anyagokat az ausztriai múzeumoknak adja át. Ezért is hagyta el a társaságot, viszont ez által szabad kezet kapva további országokat tudott végig járni.

Japánról a következő képpen nyilatkozott: „A Formosa gőzösön, a khínai tengeren, november 12, 1869. „Hazafelé!“ Folyó hó 6-án búcsút vettem Japántól, s a kelet-ázsiai expedíciótól, s elindultam hazafelé. Mindazon országok közül, melyek ezen kirándulásom alkalmával meglátogattam, összehasonlíthatatlanul Japán az, mely a polgárosodás legmagasabb fokán áll, melynek népe férfias, bátor és büszke, s hol mindenki becsületbeli dolognak tartja: idegenek iránt nyájasnak és szívesnek lenni. Japánban nyoma sincsen azon keleti meghunyászkodásnak magasabb előtt, sehol sem látni azon lealázó, szolgai, és emberi méltóságtól kivetkezett csuszást és mászást, mely az embert undorral tölti el Indiában, Siamban és Khínában egyaránt (…). Japán az egyetlen állam Kelet-Ázsiában, hol a 25 millió lakos mindegyike „némileg legalább“ embernek érzi- és hiszi magát, hol emelt fővel jár s feljebbvalóját üdvözli, de előtte nem csúszik-mászik, s Japán az egyetlen kelet-ázsiai ország, hol a nők nem alacsonyíttatnak le rabszolgaságra, nem tartatnak fogva, de szabadon járnak-kelnek az emberek közt, épen mint Európában. Mindehhez még az éghajlat, a gyönyörő növényzet, a jó utak, kényelmes utazhatás mindenütt, s az egészen más élet, mint a mihez szoktunk, az egészen más szokások, épületek, s egyáltalán minden, de különösen a soha nem látott és tapasztalt tisztaság, mely mindenütt szembeötlik.“ Tevékenységével a magyar kutató összeessen 165 444 tételt bocsátott rendelkezésre a hazai múzeumok számára, amelyet kalandos útja során szerzett meg. Kutatásai eredményességét jól bizonyítja ezen kívül az is, hogy megnőtt az érdeklődés hazánkban a Távol-keleti kultúrák iránt, amely lehetővé tette további felfedezőutak megindulását. Felhasznált irodalom: Dr. Kelényi György Dsc: Japán műtárgyak gyűjtéstörténete Magyarországon a 19. század második felében – kitekintéssel a nemzetközi összefüggésekre -. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2009.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: