Egy, csak egy diák van… – a fukusimai iskolában

2013. július 24. szerda
Írta:

Mára csak egyetlen diák maradt a fukusimai általános iskolában. Úgy éli az iskolai életét, mint mindig. Jövőre azonban ő is végez, és kirepül…

Tréfának is beillene az egyfős diáklétszámú iskola, de a történet valós, és teljesen komoly. A Fukusima város melletti  Omami általános iskolában már csak a 11 esztendős Szató Takasi tanul.  A fiúcska reggelente fél nyolckor érkezik a valaha 41 növendéket oktató intézménybe, ahol az igazgatóhelyettes és a tanárja köszöntik. Ezután felölti iskolai egyenruháját, és elvégzi a reggeli tornát. Azt követően a tanár és egyszem diákja megkezdi a tanórát a 60 négyzetméteres teremben, amely kong az ürességtől. Tavaly „még” tízen tanultak, közülük heten végeztek, és felsőoktatású intézetben tanulnak tovább, ketten pedig átjelentkeztek másik iskolába.

A fukusimai atomkatasztrófa óta megfogyatkozott a térség lakossága és diáksága. Bár a háttérsugárzás óránkénti 0,3 mikrosievertre csökkent (ez a magyarországi háromszorosa) aki teheti, messzebb él, dolgozik, vagy tanul. Takasi együtt fogyasztja az iskolai ebédet az intézmény négy felnőttjével, akik mindent megtesznek, hogy ne érezze magát magányosnak. Ám az elmaradt diáktársakat ők sem pótolhatják. Takasi jövőre végez, és a jobb sorsra való intézmény valószínűleg ezzel bezárja kapuit. Addig viszont szívvel-lélekkel gondoskodik egyetlen – és egyben utolsó – diákjáról.

Kobayashi
Inter Japán Magazin

Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/pajzsmirigy-elvaltozast-mertek-a-fukusima-kornyeki-gyerekek-36-anal/

Pajzsmirigy-elváltozást mértek a Fukusima-környéki gyerekek 36 %-ánál

A fukusimai atomerőmű tavalyi balesete óta folyamatos orvosi vizsgálat alatt állnak a térség 18 éven aluli gyermekei. A kormány teszteli a 36%-uknál észlelt
pajzsmirigy-elváltozás okát.

A fukusimai nukleáris katasztrófa óta orvosi megfigyelés alatt áll a térség 340 ezer 18 év alatti gyermeke. Közülük ez év március végéig 38,114 gyereken végeztek ultrahangos vizsgálatot. 13.646-nál találtak pajzsmirigy göböt, vagy más elváltozást, ami 36%-nak felel meg.

A kormány jelenleg ezt teszteli, hogy az elváltozásoknak mennyire lehet oka az atombaleset okozta sugárzás. Ehhez Fukusimától távol három helyen, összesen 4500 gyermeknél végezte el ugyanezeket a vizsgálatokat. Az összes méréssel és az összehasonlítással jövő év márciusáig kell elkészülni.

A gyerekes szülők aggodalma nem alaptalan, mert Csernobilnál ugyanazokat a testi elváltozásokat észlelték. Az ukrajnai rákos megbetegedések megelőzhetőek lettek volna, ha a lakosságot időben értesítik, hogy ne fogyasszon sugárfertőzött területen termelt növényeket, és ne igyon a sugárfertőzött takarmánnyal táplált tehenek tejéből. (Utóbbi igen magas számú radioaktiv jódizotópot tartalmaz.)
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...