Ön most itt van:

Pokemon

Anime: Az „animation” szó rövidítése, mely a rajzfilm általános elnevezése Japánban, míg a szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve.[1]

Hazánkban különösen nagy rajongás övezi a japán animéket, melyek elsősorban a fiatalabb korosztályt vonzzák. Ez némiképp azért lehet meglepő, mert közülük sokan kifejezetten inkább felnőtteknek szólnak a tartalmuk és a képi ábrázolásaik alapján. Az animékra jellemző módon erősen jelen van bennük az erőszak, a szexualitás és az olyan morális kérdések feszegetése, amik a mindennapi életünk része, de mégis valahol tabunak számítanak. Ennek magyarázatát abban látom, hogy a rajzolt animációt sokan egyenlővé teszik a mesével. Amibe ha belegondolunk, láthatjuk, hogy teljes mértékben hibás feltételezés, hiszen ez csak egy ábrázolási stílus. Maga a jelleg a történetben, a mondanivalóban és a cselekedetekben rejlik. Ettől még természetesen lehet klasszikus értelembe vett mese, hiszen közülük is számos olyan műfajban készül animáció, mely a gyerekeknek vagy a tinédzsereknek szól. A fiatal gimnazisták számtalan olyan animével találkozhatnak, melyek az iskolába való nehéz beilleszkedésről és az azon belüli „hierarchiarendszerben” elfoglalt helyről szólnak. Ez a probléma jelenleg rengeteg gyermeket/fiatal felnőttet érint, így nem csoda, hogy sokan közülük menedéket találnak ezekben az alkotásokban.

A történet általában egy (magányos) főhős köré épül, aki az útja során barátokat szerez és veszít el, akik segítenek megküzdeni a rájuk váró nehézségekkel és ellenfelekkel. Az emberi kapcsolatok szerepe rendre kulcsfontosságú a történetekben, legyen szó arról, hogy barátok nélkül nem megy, vagy épp arról, hogy senki mástól nem várhatjuk a megoldást csak is saját magunktól, önerőből. A szereplők rendre igazi érzelmi hullámvasúton utaznak, mely a későbbi jellemfejlődésükben segíti őket előre. A történetek során a megszokottnál sokkal többet hallhatjuk a szereplők gondolatait, így jobban beléjük láthatunk és megismerhetjük a konfliktushelyzetüket. Míg sokszor más mesékben/filmekben csak a cselekedetei által ítélünk meg egy karaktert, addig az animékben lehetőségünk van a belső vívódásaikba is betekinteni. Ez remek lehetőséget ad a szereplők árnyalására és láthatjuk, hogy nem feltétlenül minden tisztán jó vagy rossz. Szélsőséges esetben egy „gonosz” karaktert is szerethetünk, ha megértjük tetteinek az okát.

Jellemző, hogy az animék meglehetősen szélsőségesen, már-már túlzóan vázolják fel és színesítik a történetet. Kitűnő példa lehet erre a főhős belső vívódása egy feszült helyzetben. Ha csak klasszikusan a cselekményt látnánk, azt gondolhatnánk, hogy főhősünk a helyzet magaslatán van és semmi kétsége a győzelem felől. Aztán egyszer csak bepillanthatunk a gondolataiba és láthatjuk, hogy belül erősen vívódik, amit általában elnagyolt, nevetséges módon mutatnak be. Ez a disszonancia végig kíséri az egész műfajt, amitől az ember furcsán zavarba érzi magát, hiszen némiképp mindenki magára ismerhet belőle. Lényegében a csapongó érzelmeink kifigurázása. A japán képregényművészetből, mangákból létrejött rajzolt szereplők tökéletesen alkalmasak arra, hogy ezeket a heves érzelmeket a képi világba is megmutassák.

Magyarországon az anime rajongók szinte honosították a „kawaii” és „yandere” kifejezést, mely utóbbival az erőszakos/őrült, míg az előbbivel az aranyos/cuki karaktereket jellemezzük. Tipikus anime pillanat mikor ez a két egymástól élesen eltérő tulajdonság pillantok leforgása alatt játszódik le főhősünkben.

Személy szerint azért kedvelem annyira az animéket, mert ezzel a fajta ábrázolásmóddal sokkal emberibbnek tűnnek a karakterek, hiszen minden ember folyamatos kétségek között éli életét, de a mai büszke világunkban nem illik ezt kimutatni, különösen nem a fegyelmezettségéről híres Japánban!

A következőkben említést teszek a hazánkban legismertebb animékről. Szándékosan nem a legkedveltebb jelzővel illettem őket, hiszen az ismertség nem egyenlő a kedveltséggel. Az ismertség sokkal inkább köszönhetők a hazai televízióknak, melyeknek hatalmas szerepük volt a közismertség formálásában, amikor még az internet közel sem örvendett akkora térhódításnak, mint manapság. Természetesen ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ne lenne keresztmetszet a kettő között, hiszen az ismert is lehet jó és közkedvelt.

A tv befolyása az évek során folyamatosan fokozatosan csökkent, mivel akadt olyan anime, amit hazánkban betiltottak, vagy éjszakai csatornára tettek (Animax) és végül az internet teljesen kizökkentette a monopol helyzetéből.

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Anime

 

Pokémon: (1997-2006)

A másik három animével ellentétben a Pokémon nem manga alapján született, hanem videójátékadaptáció. Másik nagy különbségnek számít, hogy ez kifejezetten gyerekeknek szól. Ahogy fentebb említettem a tv „felelősségét” a köznevelésben, akkor a Pokémonnal tökéletesen meglehet magyarázni, hogy Magyarországon miért gondolják azt a laikusok, hogy a japán anime az igazándiból gyerekmese. Nos azért, mert hazánkban ez volt az az anime, amit (a Dragon Ball után) az országos tv-n közvetítettek a legnagyobb epizódszámban. Ebben azonban nem volt olyan jellegű erőszak, ami miatt be kellett volna tiltani, így nyugodtan mehetett adásban, bármilyen időpontban. A népszerűségét szolgálta, hogy hihetetlenül erős merchandise-al tört be a hazai piacra. Muszáj párhuzamot vonni a Dragon Ball-al, hiszen Son Goku figurákat is lehetett venni, de a Pokémonnak még ezt is sikerült túlszárnyalnia. És igen a Pokémon is anime, ez igaz. Az viszont már nem, hogy vele általánosíthatunk minden animét, mondván „én már láttam a Pokémont, szóval tudom mi az az anime”. Mint említettem elsősorban gyerekeknek szól, és mivel ők a legfogékonyabbak a „mesékre”, így valójában nem is túlzottan meglepő a Pokámon sikere. Megjegyezném, hogy az animék őshazájában, Japánban is óriási sikernek örvend a mai napig.

A történet egy olyan világban játszódik, ahol az emberek pokémonokat (állatszerű lények) gyűjtenek, majd azokat különböző viadalokon megmérettetik egymás ellen. Főhősünk Ash Ketchup is ilyen gyűjtő, akinek fő célja, hogy pokémon-mester lehessen. Az anime a klasszikus mintát követi, miszerint Ash és pokémonjai folyamatosan fejlődnek, miközben egyre erősebb ellenfelekkel kerülnek szembe. A mese jellege abban mutatkozik be, hogy közel sem olyan brutális a képi ábrázolás, mint a felnőtteknek szánt animékben és a konfliktushelyzetek is egyszerűbbnek mondhatók. A történetben alapvetően mindenki jó, hiszen ez esetben ellenfelekről és nem ellenségekről beszélünk, így elmondható, hogy minden mester szereti és tiszteli a Pokémonját és bartajként tekint rá.

Sokan nem szeretik, de a számuk még így is elenyésző azokhoz képest, akik viszont igen. Vitathatatlan, hogy hatalmas népszerűségre tett szert és a mai napig élénken jelen van a piacon (videójátékok formájában elsősorban), noha maga az anime már több mint tíz éve véget ért.

 

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Anime
http://animeaddicts.hu/news.php?news

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: